Macskaként sütkérező házak
Álvaro Siza szerint a hagyomány és az újítás nem ellentétes, hanem egymást kiegészítő fogalmak. A portugál mester, akinek házai – tanítványa, Eduardo Souto de Moura szerint – olyanok, mint a napsütésben heverésző macskák, ma ünnepli 85. születésnapját.
Az Álvaro Sizától származó mondás, amely szerint „az építészek nem találnak fel semmit, hanem átalakítják a valóságot", jól magyarázza a Pritzker-díjas építész visszafogott stílusa mögötti logikát. A munkássága a modernizmus kiforrott modelljeire épül, amelyek népszerűsége az elmúlt évtizedek folyamán hol nőtt, hol csökkent, de Siza hozzáállását ez lényegében nem befolyásolta, a stílusában hosszú életútja során csak árnyalatnyi változások tapasztalhatók. Modernizmusa (amelyre Alvar Aalto is nagy hatással volt) azonban egy költői modernizmus, „az építészet szeretet nélkül idegesítő" – mondja.
Siza épületei tanítványa, Eduardo Souto de Moura szerint olyanok, mint a napon sütkérező macskák. Ahogy Siza a Vladimir Belogolovsky-nak adott interjújában (Archdaily, 2017. jan. 11.) elmondta, valóban arra törekszik, hogy az általa tervezett házak a legtermészetesebb „testtartást" vegyék magukra, a lehető legegyszerűbb gesztusokkal forduljanak a külvilág felé.
Kenneth Frampton a kritikai regionalizmus kategóriájába sorolja Sizát, amit a portugál mester is helyénvalónak tart. Fontos számára, hogy folytassa a helyi tradíciókat, de ezt mindig a globális diskurzuson belül megtéve. „A hagyományok vagy változnak, átalakulnak, vagy meghalnak" – mondta a már említett interjúban. A tradíció szerinte nem jelenthet bezárkózást vagy mozdulatlanságot. Ellenkezőleg, a hagyományok értéke éppen a fejlődésre való nyitottságban van. A tradíció nem az ellentéte az innovációnak, hanem a kiegészítője, a komplementere.
Álvaro Joaquim de Meio Siza Vieira 1933. június 25-én Porto Matosinhos nevű külvárosában született. Eredetileg szobrásznak készült, ami a munkáin érződik is. Az építészet irányába egy Barcelonába tett utazás terelte, ahol megismerte Gaudi épületeit. 1955-ben végzett a portói egyetemen, ezután rövid ideig Fernando Tavora építészprofesszorral dolgozott együtt.
Siza a 60-as években a szülővárosában épült Leça Strandfürdővel és a – még Tavorával közösen tervezett – Boa Nova Teaházzal lett ismert, amelyek rendkívül érzékenyen simulnak bele a tengerpart sziklás vidékébe. A Portugáliában a hetvenes években lezajlott politikai változások lehetővé tették egy olyan szociálisan érzékeny építészet kibontakozását, amelynek jó példája a Siza által a SAAL program keretében tervezett Bouça lakónegyed Portóban.
Az ugyanebben az időszakban épült családi házak (például a Beires-ház) és banképületek után a ´80-90-es években legjelentősebb művei a Portói Egyetem Építészkara számára tervezett épületek, köztük a műteremház (Carlos Ramos Pavilon). A nemzetközi ismertségnek köszönhetően Síza külföldön is sokat tervezett. Egy pályázati első díj eredményeképpen Berlinben 1984-ben készült el a Bonjour Tristesse lakóegyüttese, itt később egy óvodát is épített, 1988-ban pedig Hágában hozott létre egy szociális lakótömböt. A rá általában jellemző fehérre vakolt felületek mellett ekkor jelenik meg épületein a nyerstégla burkolat, amelyet aztán más műveinél is alkalmazott (például Vitra üzemcsarnok, Weil am Rhein; multifunkcionális csarnok, Gondomar vagy a két éve Barcelona mellett elkészült színház). A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján jön létre a Galíciai Kortárs Művészeti Központ Santiago de Compostela-ban, amit később más spanyol és brazíliai projektek is követnek.
1991-99 között épült fel tervei alapján Portóban a Serralves Alapítvány Kortárs Művészeti Múzeuma. Szintén a ´90-es évek végének nagy dobása az 1998-as EXPO Portugál Pavilonja Lisszabonban. A portugál fővárosban más munkák is megörökítik a nevét, urbanisztikai léptékű tervei egész városrészekre voltak hatással.
Az ezredforduló környékén építi Marco Canaveses városkában a Szűz Mária templomot a hozzá kapcsolódó parókiával és közösségi házzal, valamint a Camilianos Kulturális Központot és a Városi Könyvtárt Viana do Castelo városában.
Tanítványával, Souto de Moura-val a Serpentine Pavilon (2005) és a 2012-es Velencei Biennále pavilonpárja után közösen tervezték a pár éve elkészült Abade Pedrosa Múzeumot a portugáliai Santo Tirso városban. A múzeum egy kolostor vendégházának rekonstrukciójaként jött létre, amelyet egy új, a kortárs szobrászati gyűjteménynek helyet adó szárny egészít ki.
A 2010-es években Siza épített Kínában és Dél-Koreában is. (A Mimesis Museum Dél-Koreában már nemcsak emlékeztet egy sütkérező macskára, hanem Siza első skiccei konkrétan egy macskát ábrázoltak.) 2016-ban adták át a Nadir Afonso Alapítvány művészeti múzeumát Portugáliában, Chavesben, ez év februárjában pedig Franciaország breton vidékén készült el egy új temploma. Jelenleg New Yorkban folyik egy 35 emeletes lakóház kivitelezése a tervei alapján.
1998-ban Alvar Aalto-medállal tüntették ki. 1992-ben kapta meg a Pritzker-díjat, 2001-ben a művészeti Wolf-díjat, 2009-ben a RIBA aranyérmét, 2012-ben pedig ő nyerte el a Velencei Biennále Arany Oroszlánját.
Pesti Monika
