Épületek/Irodaépület

Magánház irodákkal, Mortsel, Belgium

2010.10.27. 12:04

Az Antwerpen közelében egy lakónegyed területén álló családi ház az 1930-as években épült, majd részben átalakították egy kis nyelviskola céljaira. A tulajdonos ragaszkodott ahhoz, hogy a háromemeletes épülethez természetes anyagokat használjanak fel, amelyek ugyanakkor megfelelnek a fenntarthatóság kritériumainak is.

Ha a vörösrezet hagyományos módon, de egy modern építészeti formanyelv megteremtésére használjuk fel, fontos, hogy a precíz részletképzésre összpontosítsunk, különösképpen a tető- és a falburkolat esetében.

 

 

 

A főtető
A tetőt derékszögű állókorcos vörösréz burkolat fedi. Az elülső „franciatető" rész zsindelyfedéses. Nagy odafigyelésre és szaktudásra volt szükség a homlokzati manzárdablak kontúrjainak kialakításához, ahogyan a zsindelyezéshez kapcsolódó rejtett tetőcsatornához.

 

 

 

Hátsó homlokzat
Az épület hátsó homlokzata szintén álló derékszögű korcos rézburkolatot kapott. Mivel a fa nyílászáró hátralép a homlokzat síkjából, ez a felület plasztikusnak és dinamikusnak hat, amit felerősíti e megoldás ismétlődése és merev jellege.

A társított két anyag (fa és réz) kapcsolatának megerősítését szolgálja a réz alkalmazása a külső üvegezés alsó felében, valamint az épületkülső más részein, de a belső terekben is. Mivel a három szinten teljesen kinyithatók az ablakok, elmondhatjuk: szoros és „élő" kapcsolat jön létre a rézzel.

 

 

 

A hátsó homlokzaton futó három vízszintes párkány és a szabadon álló (bal) oldal falburkolata is egyetlen rézlemezből készült. A homlokzat jobb és bal oldali felének egy részét is hátraléptettük, hogy ne tűnjenek túlságosan is masszívnak.

Stil(l) Architectuur

További hasonló alkotások megtekinthetők a www.copperconcept.org portálon.

építész: Stil(l) Architectuur Floralaan 9, 2640 Mortsel, Belgium 
épület címe: Floralaan 9, 2640 Mortsel, Belgium
épült: 2008
ingatlantulajdonos: Van Cakenberghe-Krywen

rézmunkák kivitelezője: Dakwerken Mario Van den Broeck bvba