"Sokféle olyan épület található Magyarország minden vidékén, amelyek elkerülik a hivatalos, a szakmai vagy a közérdeklődés figyelmét, holott magasrendű kulturális értékek hordozói. Ilyenek lehetnek a műemlékvédelem által óvni nem tudott vagy nem óhajtott régebbi épületek, ezek néha mesterien felújított vagy romladozó állapotukban, az önerővel, sokszor minimális hivatásos építői közreműködéssel vagy anélkül létesült házak, a félig kész épületek, amelyeken a kreatív tehetség még takaratlanul mutatkozik, néhány elmélyült és érzékeny kortárs építész munkái, elfelejtett, korábban élt építészek házai és mások.
Az ország építészeti arculata egyre zűrzavarosabb, településeink egyre csúfabbak. A pénz pallérozatlan uralma, a külföldről beoldalgó építészeti import sokszor alacsony minősége, az új építési anyagok silánysága, az építészek jó részének csalfasága, az építészet egyetemes szellemi jelentőségének csökkenése miatt gyorsan halad Magyarország építészeti képének torzulása (...)"
Janáky István: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon
A diplomamunkám témája egy elhagyott magtárrom újragondolása. A feladatválasztás oka, hogy - véleményem szerint - Magyarországon rengeteg olyan elhanyagolt épület van, mely jelentős építészeti értéket hordoz, de nem kapja meg a kellő figyelmet. Elhanyagoltságukban ezen épületek állapota folyamatosan romlik és ha nem figyel fel rájuk valaki, sok esetben végleg lepusztulnak és teljesen el is tűnnek. Diplomamunkámmal ezekre az épületekre szeretném felhívni a figyelmet.
A választott magtár a Cserhát lankái között egy olyan magaslaton épült ahonnan a Mátra teljes szépségében megcsodálható. Egy pár száz fős Nógrád megyei kistelepülés külterületén, szolidan rejtve, magányosan, termőföldek ölelte terület egyetlen épülete.
Az Állami Gazdaság építette, hogy a környező területen megtermelt takarmány itt kapjon helyet. Később egy állattartó telep is működött itt, ahol több száz sertést, marhát, és birkát is tartottak. Ennek kiszolgálására a magtár környezetében több épületet is építettek. Azonban talán eldugottsága miatt 10 év után a teljes telepet átköltöztették a 21-es főútvonal mellé egy újonnan épült sertéstelepre, így a magtár és a kiszolgáló épületek üresen maradtak. A kiszolgáló épületeket lassan elhordták, elbontották, mára már csak az alapjai maradtak meg. A terület egyedüli épületévé ismét a magtár vált.
Később majd' 15 évig szezonálisan mezőgazdasági reptér működött a területen. Sajnos a magtáron a legalapvetőbb karbantartási munkákat sem végezték el ezért állapota fokozatosan romlott, majd pár évvel ezelőtt tűzkár is érte. Ezek után rendkívül gyors ütemben, szinte hónapról hónapra hordták el belőle az acéllépcsőket, a poroszsüveg födémből az I-gerendákat és a teljes tetőszerkezetet. A magtár épületéből mára nem maradt más csak a nyers ropa-tégla falak, melyek napsütésben különös aranysárga fényben úsznak. A terület régi neve nem meglepő módon Aranyos-puszta.
A magtár még ennyi pusztítás után is rendkívül erős eleme a környezetének . Szerettem volna egy különleges, mégsem idegen programmal megtölteni ezeket a téglafalakat, így esett a választásom egy légi permetező központ és helikopter bázis megtervezésére. A magtár környezetében lévő nagy területű magángazdaságok kifejezetten igénylik a légi permetezést, hiszen nagyságrendekkel hatékonyabb és gazdaságosabb a hagyományos gépi permetezésnél és a permetezési idő is töredéke a hagyományos módszernek. Egy ilyen légi permetező központ azonban szezonálisan működik, időjárás függvényében kora tavasztól késő őszig.
A tervezési területet és a helyet elégnek találtam, hogy plusz funkcióként egy pilótaképző és vizsgabázis is helyet kapjon a területen. Ezeknek a funkcióknak a kielégítése nem igényel fajlagosan nagy hasznos alapterületet, hiszen ezek az oktatások minden esetben kis létszámban 2-4 fős csoportokban történnek, a vizsgáztatás pedig kizárólag elektronikus úton számítógépen.
A tervezés kezdetétől éreztem, hogy érzékenyen szabad csak az épülethez nyúlni, hiszen még nyílászárók és tető nélkül is annyira hangsúlyos eleme a környezetnek, hogy sem elnyomni, sem megtörni nem szabad azt. Minél tovább vizsgáltam a magtárromot egyre inkább elképzelhetetlennek tartottam, hogy a tervezés során tájban és látványban megjelenjen egy új elem. Aztán első axiómaként megfogalmazódott, hogy Aranyos-pusztán továbbra is csak egy épület állhat és ez az épület a magtár.
Nincs különálló hangár vagy egyéb kiszolgáló épület az egyébként hatalmas telken, csak a falak vannak és a tér amelyet körülölelnek. A felmérési tervek elkészítése után tisztán látszott, hogy a meglévő falak alkotta két térrész közül az egyik tökéletes lenne egy helikopter hangárnak. Így a nagyobbik térrészbe már "csak" a többi funkciónak kellett otthont találni.
Az előre meghatározott térbe egy jól átlátható tiszta rendszert akartam tervezni, amelyben több különböző részegység együttesen alkot egy egészet. Az ellátandó funkciók a következők voltak: iroda-recepcióval, tanterem a képzéshez, vizsgahely a vizsgáztatáshoz, egy szimulációs szoba a felkészüléshez, valamint egy lakóegység a tanulók elhelyezéséhez. A közös moduláris rendszer alapja, hogy 4x4 méteres alapterületű dobozokban kapnak helyet a fenti funkciók, de láncszerűen kapcsolódnak is egymáshoz, hogy egységben tudjanak működni.
Mivel a szűken értelmezett tervezési terület méretét a meglévő téglafalak zárták körül és ezt növelni vízszintesen nem lehetett, térben mozdult el a rendszer mely különböző magasságú, izgalmas közlekedőkkel tűzdelt csavarodó térsort eredményezett. Az épület pozíciójából a Mátra látványából és a csavarodó térsorból született meg a "látvány megünneplésének" gondolata, így a központi egység tetőteraszán egy kilátó is helyet kapott. A magtár falai alkotta térből csupán a közlekedők törnek ki, de az egységes szalagszerű térsor miatt ez a gesztus inkább összekötésnek hat a régi és az új között.
A kisebbik térrészt (ahol a hangár kapott helyet) indokolatlan lett volna tovább osztani, ezért ide egy nagy csarnokszerkezetű egység került betervezésre. A szalagszerűség ebben a térrészben is megmutatkozik hiszen a csarnok falai hol kívülről hol belülről ölelik a régi falakat. A csarnok egy nagy belmagasságú, sötét falburkolatú tér, melynek teteje felülvilágítókkal tűzdelt, ezzel a sötét-világos ellentéttel pedig különleges térélményt nyújt. A nagy belmagasság miatt egy kiállító funkció kapott helyet a csarnok légterében. Rotor lapátokat idéző járórácsos hidak metsződnek össze a térben ahonnan a kiállítási installációk és repülőgépmodellek tekinthetők meg.
Mivel a helyszíni építés minden oldalról falakkal körülhatárolt térben való építést jelent a kivitelezés helyigényét esetenként nem lehetett biztosítani. Ezért az épület nagyobbik felében a moduláris elemek szerkezetileg előregyártva készülnek és a helyszínen külső burkolattal együtt daru emeli be őket a végleges helyükre. Ezek a szerkezetek a hajózásban használt konténerek szerkezetével megegyeznek és a végleges helyre történt rögzítés után a beltéri szárazépítési, gépészeti, burkolási munkák már hagyományos módon történnek. Ez a tradicionálistól eltérő építési mód, ebben az érzékeny tervezési feladatban (a meglévő magtár rom védelme és kímélése miatt) tökéletes megoldásnak mutatkozott.
A hangár szerkezete egy a meglévő falaktól szerkezetileg különálló acélvázas csarnokszerkezet, mely belülről kerül leburkolásra és ez a burkolat fordul ki a hangár hatalmas kapuján keresztül a kültérbe így fonva át a régi falszerkezetet. A magtár falmaradványainak állagvédelme céljából a helyszínen egy vasbeton koszorú készül. A magtárrom körül minimális tereprendezés készül drénezéssel és zúzottkő burkolattal, valamint kialakításra kerülnek a helikopter leszálló egységek.
Mies van der Rohe 1923-ban rajzolta le egy téglaház tervét. A tervbõl nem lett épület, a rajzok és a rajzok mögött lévõ gondolatok azonban fennmaradtak. Egy olyan ház volt ez, melynek a megszokott értelemben nincsenek szobái, csak falai, nincsenek zárt terei, csak a tér van, amely a falak között szabadon terjeng. Azaz áramlik. Ez a terv egy új téri minõséget vázolt fel, az áramló terek lehetõségét. A kint és bent keveredését határainak elmosódását. A tervezés során ezt a szellemiséget kívántam követni és egy választ adni a kortárs, vidéken megtalálható hasonlóan értékes épületek/romok újragondolására.
OPPONENSI VÉLEMÉNY
A magyar vidék beépítetlen része a falu határa. A határi földek tágassága, mai struktúrája a nagyüzemi mezőgazdaság jelenkori sűrűsége. Ebben a parasztromantika nélküli térben lett hiteles tervezési helyszín az elhagyatott gazdasági épület. Gedén ez csak egy rom, egy sajátos illegális építőanyag-bánya és szemétlerakó hely. De kiáltó szó az építésznek, a lehetőségek zárványa, amit elkoptat az idő és az ember. A hely egyszerre határtalan és falak közé zsugorított, torzóval sebzett és földszagú. A vidék rozsdafoltja.
A régi ház jól megépített maradványai és elhagyatott kiteresedése a szántóföldek karolásában ma is visszaidézi a közelmúlt mindennapjait. Az egykori major életét, mikor is időszakos mezőgazdasági légikikötőként megtestesítette a modern mezőgazdaság új vívmányát, a repülést. És ez az a fonal melyet a terv jó érzékkel csak tovább gombolyít. Megtalálja a tovább élésnek azt az útját, melynek még is csak vannak itt alapjai. Tovább épít egy inkább időbeli és nem térbeli struktúrát, hogy új szövetet hozzon létre: mait, valóságosat.
A régi-új funkciónak berendezett tervezési területen az építés visszahúzódik a rom falai mögé. A ház eredeti tagoltságát megőrző új térszervezés patinásodott tégla burok mögött ad helyet egy multifunkciós helikopter bázisnak. A bentlakásos oktatóközpont és mikro múzeum-hangár több mint egy mezőgazdasági reptér kiszolgáló épülete. Az átmeneti terek sokaságával létrejött funkcionális tartalom betölti az ürességet.
Ez a ház a múló idő mai határszemléje. A kortárs vidék lehetséges válasza arra az identitás keresésre, ahol a hely tovább éltetése nem a hagyomány formai gesztusa. Ahol az építés önkifejezése határtalan még korlátok között is.
Kovács Miklós
építész
KOVATERV Kft.