Magyar-amerikai csereprogram/5 – Annus Ferenc és Annus Marina

A 80-as, 90-es évek fordulóján több magyar építésznek is lehetősége nyílt arra, hogy 2 évet Amerikában, egy ottani irodánál dolgozhasson. A Magyar-amerikai csereprogram cikksorozat legújabb részében Annus Ferenc és felesége, Annus Marina emlékeznek vissza az Egyesült Államokban töltött évekre és az ott szerzett tapasztalatokra.  

Annus Ferenc:

Hogy mit jelentett a csereprogram számunkra?

Utólag visszatekintve óriási lehetőséget és megmérettetést, ami kihatott a teljes további pályánkra. A tengernyi hazai építész között a kiemelkedést biztosította evvel a speciális felkészülési lehetőséggel. Hazajövetelünk után az elkövetkező években számos jelentős munkát sikerült megszereznünk evvel a plusszal. Elsősorban amerikai megbízók értékelték a nyelvtudást, a kint szerzett referenciákat és azt, hogy tudtuk mit szeretnének, el tudtunk beszélgetni velük a napi élet eseményeiről is.

Kint elsősorban megtanultunk precízen és folyamatosan dolgozni. Az itteni nagy tervezőirodákban meglehetősen kényelmes életünk volt, mind a munkaidő, mind a munkamennyiség tekintetében. Nem kellett makettekkel, színtervekkel, belsőépítészettel sokat foglalkozni, miután nem volt éles verseny az irodák között. Cserébe a rendszer nem is fizetett valami fényesen, ami szinkronban volt a piaci verseny általános hiányával. New Yorkban igazán érezhette az ember, hogy bekerült az építészet fő sodrába, a legújabb fejlesztésekről, irányzatokról lehetett első kézből értesülni. Robert Stern irodája ebből a szempontból is egyedülálló volt. Robert Venturi mellett sokan őt tekintik a posztmodern építészeti irányzat másik atyjának. Színes egyénisége mindenkit magával ragadott. Tanított a Columbia Egyetemen építészettörténetet, előadásokat tartott szerte a világban, kiemelt munkák meghívásos pályázatán indulhatott, épületei álltak a világ számos országában, munkáiról rendszeresen beszámolt a napi szaksajtó. Ehhez egy nemzetközi csapatot tartott egyben, csupa lelkes, fiatal építészekből. A tervezésre szinte mindig elegendő idő és pénz lett fordítva, így a végtermék is átlagon felüli színvonalú lehetett. A munka mellett esténként a Columbia Egyetemen az akkori legismertebb tervezők tartottak előadásokat az ámulatba ejtett hallgatóságnak. Jean Nouvelre, Arata Isozakira, Richard Meierre emlékszem leginkább ezek közül. Találkoztam Michael Graves-szel, Vincent Scully-val, Stanley Tigermannel. Jártunk Robert Venturi, Cesar Pelli, Richard Meier irodájában, ami hazai fejjel elképzelhetetlennek tűnt korábban.

Hazatérve az Iparterv tervező iroda felajánlott lehetőségét fogadtuk el feleségemmel. Itt szabad kezet kaptunk egy önálló műterem létrehozására, irányítására. Első sikereink közé tartozott a Citibank mintafiókjának tervezése a Vörösmarty térre. Ezután a budapesti Amerikai Nagykövetség épületének átalakítási munkáin dolgoztunk. Emellett a General Electric budapesti székházán, majd követségi lakóépületeken munkálkodtunk. Az első igazi csúcspont az Amerikai Nemzetközi Iskola új épületének megtervezése volt Nagykovácsiban. Ennek a referenciamunkának köszönhetően utána több nemzetközi iskola, követségi épület tervezése következhetett. Ezeken a munkákon sikerült kellő hazai tapasztalatot is gyűjteni a későbbi lakó- és ipari beruházások tervezéséhez. Ezek közül a Korda Filmstúdió és egy kecskeméti Lökhárító gyár emelkednek ki.

Mai fejjel hihetetlennek tűnik, hogyan mertünk mindebbe belevágni. A fiatalság aggodalmak, mérlegelések nélküli lendülete hajtott, másképp nem sikerülhetett volna. Na és a nagy adag szerencse vagy gondviselés, ahogy tetszik, ami jókor tett jó helyre bennünket. A napi feladatok mellett a Műszaki Egyetem építész karán kaptam konzulensi lehetőséget, valamint az angol nyelvű oktatás diplomaosztó vizsgabizottságának lehettem tagja évekig. Tervezni sem lehetett volna jobban az eltelt utat. Lányaink közben felnőttek, egyikük szintén építész lett, másikuk pedig tájépítészként végzett. Kár, hogy Tamás már nem olvashatja ezeket a sorokat, biztos lenne miről egyeztetnünk.

Pár szóban ennyit a közel 3 évre nyúlt amerikai tapasztalatokról, nagy élmény és lehetőség volt részt venni benne. Óriási köszönet Papp Lacinak, aki mindezt önzetlenül kitalálta, elindította és barátként végig támogatta. Azt hiszem, hogy ezt mindannyiunk nevében nyugodtan elmondhatom. Isten éltesse továbbra is jó egészségben!

Annus Marina:

Csereprogram Amerikában egy feleség szemszögéből

1986-ban férjem, Annus Ferenc elnyerte a kétévente kiírásra kerülő, két amerikai munkalehetőség egyik helyét. Akkoriban épp nem volt Amerikában olyan felhőtlen a gazdasági élet, így nem volt könnyű olyan céget találni, aki hajlandó volt egy szocialista táborból érkező fiatal építészt foglalkoztatni. Ferinek szerencséje volt, éppen azon a ’89-es nyáron Robert A. M. Stern előadást tartott a Műegyetemen. Megemlítette, hogy Magyarországra fogja tervezni az Amerikai Nagykövetség bővítését. Ez adta Ferinek az ötletet, hogy megkérdezze, nem kell-e véletlenül egy magyarul jól beszélő építész a manhattani irodájába – és kellett.

Én még itthonról láttam novemberben, a TV-ben örömkönnyes szemmel a berlini fal leomlását, amikor férjem már kint New Yorkban előkészítette a családi fészket, ahová aztán a hároméves iker gyerekeinkkel és 7 bőrönddel követtem őt januárban. Óriási dolog volt! Hihetetlen volt, hogy én, mint épp felszabadult NDK-s külföldi hallgató, New Yorkba utazhattam családostól több évre!

1981-ben diplomáztam a budapesti Műegyetemen, diplomadíjat és Fővárosi különdíjat nyertem diplomamunkámmal. Utána 1986-ban felvettek a Mesteriskolába férjemmel, Annus Ferenccel egyidőben. 1990 januárjában kiköltöztünk a családdal New Yorkba. New York egyik biztonságosnak számító, Queensben fekvő kertvárosi negyedében talált Feri egy üres, bérelhető tetőtéri lakást, amit kollégáktól kapott és garázsvásárokon talált bútorokkal berendeztünk. A gyerekek óvodába járása alapvető fontosságú volt, a nyelvi beszoktatásuk szempontjából. Egyébként nem volt könnyű egy számunkra még megfizethető és elfogadható színvonalú (pl. nem alagsori) óvodát találnunk a környéken. Egy év óvodai beszoktatás után nekem is sikerült aztán Robert Stern irodájában, férjem mellett elhelyezkednem. Akkor indult el csak a budapesti Amerikai Nagykövetség tervezési munkája, aminél mindkettőnk munkájára szükség volt.

A New York-i Stern-iroda híres emberek luxusvilláin, kórházon, könyvtáron, Disney-épületeken dolgozott éppen akkoriban. A tervezés során mindenre rengeteg idő volt. Heti rendszerességgel voltak a tulajdonos előtt bemutatók, amiktől mindenki rettegett, mert sokszor attól függött a szabad hétvége is. Az elején meg kellett tanulnunk az inchben és lábban való számolást, amit nem volt olyan könnyű megszokni. Külön léptékvonalzóm van ehhez máig is. Az irodában akkoriban még ceruzával dolgozott mindenki egy speciális felületű pauszra. Gyönyörű kézi rajzok születtek. Radírsablonunk és radírgépünk volt, valamint ceruzahegyező-gép segítette a munkát. Ezek még ma is megvannak és működőképesek. Megtanultunk szisztematikusan, de kapkodás nélkül, kitartóan dolgozni. Sokat rajzoltunk színes ceruzákkal is vagy óriási modelleket készítettünk hétvégékbe nyúlóan. A Stern-iroda büszke volt arra, hogy ők még kitartottak a hagyományos kézi rajzok mellett. Amikor eljöttünk onnan három év elteltével, akkor kezdték el ők is bevezetni a számítógépes rajzolást. Az irodai csapat eléggé nemzetközi volt. Volt saját festőművész is, aki gyönyörű akvarell rendereket készített. Akkoriban megtapasztaltuk, hogyan is lehet egy építésziroda hírnevét jól felépíteni. Volt a cégnek saját marketing osztálya, ahol a céges publikációkat szervezték. A Stern-iroda minden 3-4. évben kiadott egy új monográfiát a frissen megépült munkákról. Az egyikben nekünk is volt szerencsénk szerepelnünk.

New York elbűvölt a kulturális sokszínűségével. Rengeteg a programlehetőség, de nem volt könnyű két kisgyerekkel, nagyszülők, család nélkül mindezt kiélvezni. Minden szórakozás, kulturális esti program nagy szervezést igényelt ismerős, önkéntes babysitterek bevonásával. Nagyon sokat utaztunk az ott eltöltött nyári szabadságok alatt. A nagy tavaktól egészen Key Westig, mert ezt a gyerekekkel együtt is meg lehetett tenni. Már korán kiképzést kaptak ők is építészetből, mivel minden városban felkerestük az építészeti csodákat, aztán persze mindig ráadás volt egy kis játszótér is. Volt, amikor Mikó Lacit vagy Schüller Ferit látogattuk meg Houstonban, együtt kirándultunk, mivel ők is akkor voltak éppen kint a csereprogrammal. Paulin Paliékkal New Yorkban sokszor segítettük egymást, mert egyidőben dolgoztunk kint a csereprogram alatt.

Amerikában azt tapasztaltuk, ahogy máshol is a világon, hogy mindenhol jelen vannak magyarok. Így sikerült magyar ismeretségek révén több híres építészirodába is ellátogatnunk, mint pl. Robert Venturi, Cesar Pelli és Richard Meier irodájába. Utóbbira jól emlékszem, minden hófehér volt és raszter szerint kiosztott, ahogyan a házai is. Az építész kollégáknak minden nap munka után el kellett pakolni az asztalokról, hátha valaki külsős betéved még este.

1992-ben már nagyon érezhető volt az irodában is a recesszió. Sok kollégával pénteken közölték, hogy hétfőn már nem kell bejönniük dolgozni. Nekünk szerencsénk volt, mert tartott még a nagykövetségi projekt, amin folyamatosan dolgozhattunk. (A Bajcsy Zsilinszky úton lett volna az új Amerikai Nagykövetségi épület, ami végülis nem valósult meg.)

Megtanultuk a három év alatt mindennek látni az előnyeit és a hátrányait, megtanultuk megbecsülni Európát és a hazát. Megtapasztaltuk a professzionalizmust, milyenek egy magas színvonalú tervezőiroda munkafolyamatai. Három év után már nagyon vágytunk vissza a régi otthonunkba, a családi és baráti körünkbe.

Nagy szerencsénk volt, mert tárt karokkal várt rögtön egy munkahely ajánlat az Ipartervben, ahol épp amerikai megbízások voltak indulóban. Először követségi munkákon, valamint az Amerikai Nemzetközi Iskola projekten kezdtünk el dolgozni, amiket aztán követtek újabb nemzetközi iskola projektek, mint a francia és brit iskola.

A kint töltött időszak meghatározó volt egy életre. Még a mai napig is ezekre a tapasztalatokra épülnek újabb munkalehetőségek. Így jelenleg is egy angol nyelvű Bosch kutatóközpont projekten és egy új zöldmezős iskola projekten dolgozom, a CÉH zRt-ben építész csoportot vezetek.

Nemcsak a mi életünket, hanem gyerekeink életét is nagymértékben meghatározta ez a külföldön töltött időszak. Ők szinte háromnyelvűen nőttek fel és több nyelvvizsgával büszkélkedhetnek. Építész és tájépítész lett belőlük.

Nagy hála és köszönet Papp Lacinak, aki mindezt több fiatal magyar számára lehetővé tette és feleségével, Móccal együtt szinte szülőként fogadott bennünket.