Magyar Péter: Építészeti Oktatás az Amerikai Egyesült Államokban

Kedves Házigazda Gábor és Kedves Vendégek!

Egy kicsit a meghívatlan vendég szerepében érzem magam, mert a műsorról valahogy lemaradt a nevem és a témám. Gondolkoztam, hogy megsértődjek-e, és ne írjam meg ezt a már felvázolt tájékoztatót, de egyrészt nem vagyok - remélem - sértődős típus, másrészt az ünnepeltek, Dr. Szendrői Jenő és Dr. Szentkirályi Zoltán tanár urak iránt érzett tiszteletem és hálám fölé emel személyes kis érzelgősségeknek. ”Jenő bácsi”-tól a főzelék-feltéttel-ebédek alkalmával kapott bölcsesség-bepillantásokat hordozom magamban azóta is. Szentkirályi professzor úr pedig megajándékozott egy ötös államvizsgával építészettörténetből, amikor egy magam választotta témát, modern építészek alkotásai műemléki környezetben, fejthettem ki. És ezen keresztül is bepillantást nyerhettem tanárom hatalmas tudáskészletbe és ”lágyan-tanító” módszerébe.

Egy szinte végtelen nagynak tűnő téma fejtegetése lett osztályrészem és életem az utóbbi huszonegy évben: építészet oktatása az Amerikai Egyesült Államokban. Erről a tárgyról hetekig lehetne beszelni, itt is évek óta tartó vitáknak és meghatározási kísérleteknek vagyok résztvevője, néha csak tanúja. Analitikus mankót használva, a következő nagy kategóriákkal lehet talán megközelíteni a leírandó számtalan variációt: 1. Helyszín, 2. Résztvevők, 3. Termékek, 4. Egyéb körülmények.

HELYSZÍN. A geográfiai különbözőségektől eltekintve, két nagy csoportra lehet ezt a kategóriát osztani: állami és magánegyetemekre. Az előbbiek jórészt erre a célra alapított kisvarosokban lakoznak, ”földadomány”-ként jöttek létre az ezernyolcszázas évek közepétől kezdődően. Közepes vagy rosszabb anyagi juttatásban van részük az államtól (mint például Pennsylvania vagy Ohio), oktatási minőségük sokszor meghazudtolja anyagi támogatásuk színvonalát. A másik, kisebb csoport a magánegyetemeké, ezek az úgynevezett ”borostyán-liga” tagjai. Mint nevük, létezésük is tisztes kort testesít meg, a stílus-viták kezdetéig egyértelműen magas szintű oktatást és hihetetlen anyagi támogatást ”reprezentáltak”. Pénzügyi támogatásuk fölénye ma is uralkodóvá teszi őket, habár az oktatás elvontsága néha ”csak” egyetemi oktatásra ”kárhoztatja” végző hallgatóikat. Aktív hálózatuk nemzetközi léptékű, egy Yale vagy Harvard diploma minden ajtót megnyit. Nem irigység beszel belőlem, de az igazat meg kell mondani: nem ”akárki” kerül be, viszont az építészoktatás arisztokratái többségükben ebből a csoportból tevődnek össze. Az épületeket, melyben az oktatás ”zajlik”, legtöbbször nem arra a célra építettek, a Műegyetem tágasságával kevés vetekszik. Az újonnan épült építészkari épületek persze kivételek, habár a régi épületek mesterségbeli finomságát kevesen érik el.

RÉSZTVEVŐK. Természetesen diákok és tanárok képezik ezt a csoportot. Diákokról vagy jót, vagy semmit elven, nem szeretnék hibás benyomást kelteni róluk. Azt viszont mindenki elismeri, hogy - ritka kivétellel - nem európai szintű középiskolai oktatás után vagy nagyon fiatalon, vagy hosszú szakmai rabszolgaság után, kifáradva és néha kiábrándulva kerülnek az egyetemre. Nagy hátrányt jelent az is, hogy - megint tisztelet a kivételnek - ábrázoló geometriai, rajz és művészeti ismeretek nélkül kell megérteniük az építészet műszaki-művészeti kettősségét. Ez a megfigyelés nem zárja ki a sok tehetséges és szorgalmas diák ambiciózus jelenlétét szinte minden építészeti iskolában. Ezekből és jelentős számú külföldi származású építészből áll össze a közel ötezer főt számláló tanári kar. Nagy részük gyakorló építész is, és a másod-foglalkozású kiegészítő oktatók néhol meghaladjak a főfoglalkozásúak számát. Habilitáció ismeretlen itt, a diploma minőségétől függ állandósításuk (erről később). A tanár/diák arany általában 1:15, de ritkán rosszabb, mint 1:20. Száztizenöt ”Jóváhagyott Program” van (ezt is elmagyarázom az utolsó pontban).

TERMÉKEK. Habár itt néha a diákokat is ebbe az osztályba soroljak, most csak az építészeti tervekről és modellekről szeretnek néhány szót mondani. A szabadkézi rajztudással ellentétben az utóbbi generációk varázsos képességgel rendelkeznek a számítógépes grafikát illetően. Ezt nem tudom biztosan, hogy kritikaként vagy dicséretként említem-e. Az illúzió-keltés sajnos átveszi a képzelet szerepét és a térbeli finomítás helyett csodalatos felhőképek csábítják a nézők érzékeit. A modellépítés is nagyon magas fokon áll, aranyból még nem láttam építészeti modelleket, de vörösrézből, titániumból, cseresznye és diófából nagyon sokat. Szerény véleményem szerint - melyet itt is bátorkodom kinyilvánítani - ez is a tervezési artikuláció kárára megy.

EGYÉB KÖRÜLMÉNYEK. Itt a különböző akadémiai oktatási fokozatokat, és az oktatás, az építészeti gyakorlat és a szakmagyakorlás szabályozó intézményeit említem. Öt, úgynevezett egyenrangú szervezet képviseli az építészet különböző aspektusait: 1./ AIA - Amerikai építészek Intézete; 2./ ACSA - építészeti Oktatási Intézmények Szövetsége; 3./ NAAB - építészeti Oktatási Intézmények Jogosítási Tanácsa; 4./ NCARB - Nemzeti építészeti Szakmagyakorlási Tanács; 5./ AIAS - építész Diákok Szövetsége. Magyarra való fordításom persze nem egészen szakszerű, de fedi a fogalmakat. Nem is a fogalmakban van a hiba, hanem az egyes szervezetek különállóságában és átfedő, de nem mindig összehangolt funkcióiban. Sajnos, hogy ezt kell mondanom, de a legkisebb jelentőségűek az első és második pontban említettek, az Amerikai építész Szövetség és az építészeti Oktatási Intézmények Szövetsége. Habár mindkettő részt vesz a megfelelő szintű továbbképzésben, az AIA mint kötelező szakmai továbbképzés gazdája, az ACSA mint az akadémiai rendezvények kezdeményezője. Jogilag biztosított hatáskörrel egyikük sem bír. Az építészeti Oktatási Intézmények Jogosítási Tanácsa szabályozza, mint állami hatóság az egyes építészeti iskolák 3, 5 vagy 6 évenkénti jogosultság megadását vagy megvonását. Mint ilyen, talán ez a szervezet az, mely - ha csak közvetve is - legjobban befolyásolhatja az építészeti oktatás minőségét. Valamilyen érthetetlen okból az építészeti oktatás derékhadát képező 5 éves úgynevezett ”professional” diploma mellett a hat vagy hét és fél év alatt szerzett ”master” diploma a leggyakoribb. Nagy a vita ezekben a napokban, hogy az ötéves ”´professional” diplomát teljesen ki fogják küszöbölni a következő 10 év alatt, és a ”master” diploma, öt év alatt is megszerezhetően, át fogja venni a helyét. Doktorátus vagy PhD (Filozófia Doktora - egy felsőoktatási oktatói vagy tudományos kutatói diploma) képezik a tudományos továbbképzés formális alapjait.

Mindezen diplomák programjai ugyanazt az NAAB által megszabott 32 körülményt kell, hogy kielégítsek az oktatási tervükben, 12 másik, az egyetemi intézményükkel kapcsolatos feltétel mellett. Itt említem meg, hogy a hét és fél éves diploma egy - többnyire ”liberal art”, általános művészeti alsó fokú diploma megszerzése utáni három és fél éves Master szintű képesítést nyújt. Világnézetük tájékozottságáról, művészeti érzékenyítettségükről ezek az oktatók azonnal felismerhetőek. Az a már említett oktatói arisztokrácia tehát nem öröklött, hanem kemény munkával szerzett jog.

Hátra van még a szakmagyakorlási jogosultság adminisztrációjának említése, melyet (részben) a Nemzeti Építészeti Szakmagyakorlási Tanács lát el. A zárójeles megszorítás arra vonatkozik, hogy mind az ötven államnak van egy Állami Szakmagyakorlási Tanácsa, ezek közül nem mindegyik fogadja el a Nemzeti Tanács rendeleteit. Ez a kettősség jellemzi az úgynevezett ”intern” vagy ”cselédkönyves” építészeti gyakorlatot, mely 3 évben van meghatározva. A jogosultsággal rendelkező intézettől származó diploma mellett a 3 eves gyakorlat (előírt ismeret-csoportokkal) és a szakmagyakorlási vizsga képezik a tervezői jogosultsággal rendelkező ”Architect” cím elnyerésének feltételeit. A ”vizsga” megint egy érthetetlenül szervezett feltétel, mert számítógépes értékelésének érdekében számítógépen végzett rész-feladatokat kell megoldani, mely éles ellentétben áll az oktatás integrációs képességek kifejlesztésére való törekvésével.

Végül néhány személyes megjegyzést szeretnek tenni, melyek talán bepillantást adhatnak oktatói és építészeti törekvéseimről. Dr. Thomas Kuhn, a ”Tudományos Forradalmak Szerkezete” című könyvében a következőképpen határozza meg a ”paradigma” fogalmát: ”elfogadott példái egy tényleges tudományos gyakorlatnak, magukban foglaljak ennek törvényeit, elméletét, alkalmazásait és szabályait. Elégségesen újszerűnek és elégségesen nyitottnak kell lenniük”. Az építészet, mint akadémiai szakágazat úgy tűnik, hogy rendelkezik e két tulajdonsággal, hiszen minden építészeti alkotásnak elégségesen újszerűnek kell lennie és az építészeti tervezés egy nyitott folyamat. Dr. Kuhn természetesen nem említi az építészetet a tudományok között, ha azonban említette volna, bizonyara a korai pszichológiához hasonlóan a ”pre-paradigm” kategóriába sorolta volna, amikor Dr. Sigmund Freud és Dr. Karl Jung megalapították elméleteiket, önmegfigyeléseik részletes elemzése alapján. Ennek megfelelően elemzéseiket leírták és interpretálták, de ezek nem voltak normatívák, mennyiségileg meghatározhatóak. A mi szakmánkban remélhetőleg ez a mennyiségi meghatározhatatlanság megmarad, hiszen ez az eredete költőiségének és csodálkozást kiváltó tulajdonságának. Ezért ilyen nehéz de ezért ilyen gyönyörű! Köszönöm szíves figyelmüket és sok sikert kívánok munkájukhoz!