A második világháború után egész Európában fontos feladatot jelentett a károk felmérése és a „sebek begyógyítása”. Megindultak a helyreállítások és az építkezések, így történt ez hazánkban is. Bár 1949-et követően megkezdődött a kereskedelmi hálózat fejlesztése, az 50-es években nagyrészt a meglévő épületek átalakításával, bővítésével alakítottak ki áruházakat, mindössze néhány új, szabadonálló épület készült.
Az életszínvonal jelentősebb növekedése azonban csak 1956 után indult meg, így a kereslet is csak ez után kezdhetett növekedni. Az 1960-as évekre felismerték az önkiszolgáló rendszerű árusítás előnyeit, ami új kihívásokat jelentett a tervezők számára. Ekkor születtek az első szabadonálló, többszintes, önkiszolgáló rendszerű áruházak hazánkban. Az építési tempót tipizálással igyekezték gyorsítani, így jöttek létre az áruházak első típustervei, melyek alapján számos üzlet épült.
Az 1970-es években folytatódtak a beruházások, és országszerte a kialakult mintákat követték. A hazai és más külföldi példákban hasonló tervezési elvekkel és tipológiával találkozhatunk. Érdekes összehasonlításra adnak lehetőséget az ugyanebben az időszakban épült németországi áruházak, mind az NSZK, mind az NDK területén. Nálunk ebben az időszakban gyakorlatilag minden megyeszékhelyen épült legalább egy állami vagy szövetkezeti kezelésben levő nagyáruház, köztük az 1978-ban átadott Fehérvár Szövetkezeti Áruház. Ebben az évben ez az épület lett a két társammal végzett csoportos tervezési feladat tárgya. Érdekes, hogy tervezője, Simon Ferenc a 70-es évek végén Drezdába is tervezett egy áruházat, és mindkét épület ugyanabban az évben nyitotta meg kapuit. Ezen létesítmények kapcsán vizsgálom a hatvanas-hetvenes években épült áruházak jelenkori helyzetét, utóéletét.
A teljes fejezet jobb oldalt, a mellékletek közül vagy itt tölthető le.
Bedecs-Varga Éva