Technológia

Mai megoldások a legnagyobb ipari műemlék felújításánál

2018.06.01. 12:21

Az Eiffel Műhelyház közel 1200 szakember korszerű, minden igényt kielégítő munkahelye lesz. Addig is Magyarország legnagyobb ipari műemlékét nemrég közel 100 építész az elsők között tekinthette meg. A lecsupaszított acélszerkezetek óvásában egyelőre csak az előregyártott beton kéregfalak száma gyarapodik.

 

A Budapest belvárosában található Operaház körül több mint féltucat olyan kiszolgáló műhely található, amely a számtalan díszlettel és a sok százezer jelmezzel együtt már régen nem fér el a patinás épületben. Ezek a Budapest körüli raktárból költözhetnek át a lehető legkorszerűbb körülmények közé, a jelmezkészítő, cipész, ötvös, kárpitos és díszletkészítő műhelyekkel együtt.

A megújult épületben számukra, és természetesen a próbafolyamatok és stúdiófelvételek résztvevői számára is biztosítják majd a modern munkakörülmények mellett az étkezési, pihenési és rekreációs lehetőségeket is. 2019-re a Magyar Állami Operaház művészeti és logisztikai központjává válik a Feketeházy János tervei alapján készült, évtizedekig a MÁV Kőbányai úton található Északi Járműjavító szerelőcsarnokaként ismert épület. Az Operaház színpadjával azonos méretű próbaszínpad és egy 400 fős kisszínház, a Bánffy terem mellett egy hatalmas méretű és egyedülálló kialakítású díszletraktár is helyet kap majd az egykor 96 mozdony egyidejű javítására alkalmas csarnoktérben. A tervek között szerepel továbbá egy többhektáros közpark kialakítása is.




Az átalakításért felelős tervező gárda, a Közti Zrt. csapata Marosi Miklós Széchenyi-, Ybl- és Pro Architectura díjas építész vezetésével, modern műszaki megoldásokat alkalmazva dolgozik az Opera szellemiségéhez méltó környezet kialakításán. Marosi Miklós vezető tervező az animációs videót bemutatva felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy mindez nem egy futurisztikus álom - Kőbányán, az úgynevezett Rozsda-negyedben pontosan ilyen épület készül.

"A mostani bejáráson a lecsupaszított szerkezetek mellett még csak az előregyártott beton falak egy része látszott. A beépülő kéregfal jó része az épületben látszóbeton felületként jelenik majd meg." – mondta el a szakember. Arra a kérdésre, hogy miért is előregyártott betonfalakkal dolgoznak Pernesz Ágnes vezető tervező azt válaszolta, hogy egy ekkora mennyiségű és elvárt minőségű (látszóbeton) fal ilyen szoros határidővel történő felépítése kizárólag előregyártott technológiával képzelhető el.




A komplexum felújításának kivitelezője a STRABAG, a konszern képviseletében Kéri Dávid projektvezető és Szőnyei Tamás tervezési koordinátor engedtek bepillantást az épület kivitelezésébe, a körbevezetés során egy már elkészült födémet is megmutatva. A legújabb technológia és a kortárs építészeti megoldások mellett természetesen helyet kapnak az épület múltjára visszautaló elemek is: az előcsarnok dísze lesz egy 1911-ben készített, 301-es típusú gőzmozdony, berendeznek egy vasúti emlékszobát is, valamint emléktermet szentelnek Feketeházy Jánosnak, a csarnok építészének, aki az Operaház tetőszerkezetét is tervezte.

Az Eiffel Műhelyház számokban

A közel 130 éves csarnok 2009 óta üresen állt. A 22 hektáros telek 6,7 hektáros részét, rajta a mintegy 25 ezer négyzetméteres szerelőcsarnokkal, - 2015 nyarán bocsátotta az állam az Operaház rendelkezésre. A beruházás csaknem 20 milliárd forintos költségvetéséből 14,1 milliárd forintot állami támogatás fedez. Magyarország legnagyobb ipari műemlékének átépítéséhez 15 000 négyzetméter, a Leier győri előregyártó üzemében készülő vasbeton kéregfal elemet fognak felhasználni.




 

Új trend az építésben: előregyártott beton kéregfal és -födémelemek

Ha a szokványosnál nagyobb méretű falakról van szó, vagy egy belvárosi foghíjbeépítéskor kevés a felvonulási hely, érdemes átgondolni az előregyártott beton kéregfal és kéregfödém elemek használatát. Szoros határidők vagy szakemberhiány esetén szintén előnyös lehet az előregyártott monolit beton használata, nem is beszélve a kiterjedt födémek építésének gazdaságossági szempontjairól. Emellett nem csupán a nagyméretű, közösségi vagy ipari igényeket kiszolgáló épületeknél, hanem akár családi házaknál is jelentkezhetnek azok a beruházói igények és technológiai elvárások (pl. pincefalak vagy tetőtér-beépítés esetén), amelyek kielégítésére az előregyártott vasbeton elemek alkalmazása a legmegfelelőbb. Ezek az előregyártott elemek mindezen előnyeik mellett remek hangszigetelők is, mely tulajdonságuk miatt társasházak építésére is ideálisak. 

Leier