Az MMA Művészeti Hírek rovatában megjelent tudósítás: "A március 16-i megnyitón Szabó Marianne iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Makovecz Imre felesége a Makovecz Imre Alapítvány nevében köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, ez az építész eddig legnagyobb lélegzetvételű, reprezentatív, csak a csúcsteljesítményeket kiemelő kiállítása. Nagy Ervin országos főépítész, MMA tag a most megnyílt Vigadó kapcsán a magyar nemzeti építészetről beszélt, s a Makovecz-örökség jövőjére, a megőrzésével kapcsolatos felelősségre hívta fel a figyelmet.
A tárlatot megnyitó Mezei Gábor – Makovecz Imre belsőépítész társalkotója, MMA tag, a kiállítás kurátora – ugyancsak kiemelte, az emlékkiállítás a grandiózus életműnek csupán töredékét mutatja be, s felidézte a tevékeny Makovecz Imre alakját, szeretetreméltó, zseniális személyiségét, lenyűgöző kisugárzását: „bármi történt, számíthattunk rá, hogy ő majd megoldja" – mondta.
A március 17-étől megtekinthető kiállítás Makovecz Imre 2011-es halála óta a munkásságát legjobban bemutató anyag, amely azonban így is csak a hagyatékának egy részét ismerteti. Az újonnan megnyíló Pesti Vigadó új, a régi épület tetőterébe beépített, IV-V–VI. emeleti kiállítótereiben az építész életének legfontosabb állomásait követhetjük nyomon fényképeken, rajzokon és írásain keresztül. Három kisebb makett mutatja be a sevillai világkiállítás magyar pavilonját, a paksi katolikus templomot és a visegrádi Erdei Művelődési Házat is, míg egy külön teremben hangsúlyosan kerül kiállításra az eddig meg nem valósult, felső-krisztinavárosi Szent Mihály templom 3 és fél méteres makettje, amely mellett látható két angyalfigura is a mester által tervezett 120-ból.
A tárlat a két szinten, összesen 60 tablón keresztül mutatja be Makovecz Imre megépült és tervezett épületeinek fotóit, valamennyiről három darab egy méterszer egy méteres kép tekinthető meg. A termekben 30 üvegtárlóban pedig az építész skiccrajzait, személyes munkaeszközeit és fényképeket állítottak ki, míg falmatricákon saját kézírásával idézetek olvashatóak tőle. A kiállítás által nyújtott információk befogadását nagyban emeli az a három film, amelyek Makovecz Imrét mutatják be. A Szerelmes földrajz című sorozat vele készült epizódja, Osskó Judit építész-szerkesztő 25 perces összeállítása, valamint Dárday István 3 perces animációja különleges élményt nyújt az érdeklődők számára.
A Magyar Művészeti Akadémia magyar, angol és német nyelven kiadott katalógussal segíti a kiállítás látogatóit, amelyben Mezei Gábor kurátor kiemeli, Makovecz a tervezésben nem ismert kompromisszumot: számára nem volt fontos és kevésbé fontos feladat. Szembement minden divattal, és „sem a politika, sem a szakma nem volt elbűvölve a tevékenységétől".
A kiállítás szeptember 21-ig látogatható.
Kurátor, belsőépítészet: Mezei Gábor
A kurátor munkatársai: Csernyus Lőrinc, Makovecz Pál
Fotók: Csányi Imre, Csernyus Lőrinc, Dénes György, Dósa-Papp Tamás, Geleta László, Gerle János, Sáros László, Zsitva Tibor
Szobrok: Péterfy László, Seres János, Szőnyi Endre
Angyal rajzok: Melocco Miklós
Makettek:
Paks: Horváth Dénes
Visegrád, Sevilla: Csertő Lajos, Danka István, Török Sándor, KKE Vándoriskola
Szent Mihály templom: Limes Model
Szent Mihály templom toronycsúcs makett: Reneszánsz Kőfaragó Zrt.
Grafika: LGF Stúdió
Asztalos munkák: Békési Imre
Animáció: Blacklight Stúdió
Animáció-rendezés: Dárday István
Portréfilm szerkesztés: Osskó Judit
Építész munkatársak: Országos Főépítészi Iroda, Nagy Ervin – Országos Főépítész, Baloghné Simon Viktória, Bartos Cecília Abigél, Buda Miklós, Dénes Tibor, Engloner Gyöngyvér, Füleky Zsolt, Katona András, Karl Lueger, Nagy Anna Nóra, Pálfalvi Ferenc, Szij Zoltán, Várnai Bence Gábor
Triskell Ktf, Fülöp Tibor, Juhász Balázs
3D modell nyomtatás: Szent István egyetem Ybl Miklós Építésztudományi Kar, Leszl-Ishiguro Tamás
MMA koordinátor: Dr. Engedi Éva