Épülettervek/Középület

Makulátlan fehérség - a Szántó és Mikó Építészek szegedi uszoda terve

2016.10.24. 14:10

Tiszta fehér homlokzat, a medencecsarnokok felett melegtető, a "cipős" forgalom számára hatalmas üvegablakokon biztosított rálátás a medenceterekre, jól szervezett térstruktúra jellemzi Mikó László, Bérces László, Juhász Kristóf Attila [Szántó és Mikó Építészek Kft.] szegedi Etelka sori sportuszoda ötletpályázatán megvételben részesült tervét. 

Építészeti koncepció

Az épület funkcionális rendje az építési hely déli oldalán húzódó közönség forgalmi és kiszolgáló gerinc és a rá merőlegesen felfűzött terek – lelátó, versenymedence tér, medencéket közvetlenül ellátó sáv, kis medencetér, kerti sáv – rendszerére épül. Ez a koncepció ideális külső megközelítési és belső kapcsolatokat biztosít, továbbá nyílt rendszerként lehetővé teszi az épület keleti irányú bővítését. Az épület gerincének jellemzője a medenceterek mentén húzódó nyugat-kelet irányú közlekedő sáv, mely az előcsarnokból indulva a földszinten és az emeleten egyaránt a közönség cipős forgalmát szolgálja, folyamatos vizuális kapcsolattal a medenceterekkel.





Az uszoda látogatói előcsarnokának déli oldali elhelyezése kapcsolatot biztosít a szomszédos sportcsarnokkal illetve a vendégszurkolók által a sporttelep felől közvetlenül megközelíthető. Az Etelka sor mentén húzódó nagy lelátó nézőközönségének önálló bejárattal rendelkező előcsarnoka van, mely egy átjáróval kapcsolódik az uszodai előcsarnokhoz, biztosítva az elkülöníthető használatot.

A kiírásban szereplő 1000 fix + 200 mobil ülőhely lelátóját aszimmetrikusan rendeztük el, a nyugati oldali „nagy” lelátó és az ellentételes oldali „kis” lelátó létesítésével. Ez az elrendezés koncentrálja a közönségforgalmi tereket, továbbá lehetővé teszi a vendégszurkolók ideális elkülönítését. Feltételezésünk szerint a „kis” lelátó jellemzően használaton kívül lesz, ezért ez az elrendezés üzemeltetési szempontból is kedvező, továbbá lehetővé teszi a versenyrendezési, közvetítői és VIP helyiségek „nagy” lelátótóra való rálátást és független megközelítését. A javasolt elrendezés a versenymedence két hosszoldalán biztosítja a mobil ülések elhelyezését. A kerekes székesek számára nagy lelátó két oldalán sík padozatú galériát alakítottunk ki. A tervezett lelátó kapacitás adatai a következők:

  • „nagy” lelátó: 954 fix ülőhely, 72 mobil ülőhely, 4 kerekes székes hely
  • „kis” lelátó 98 fix ülőhely (vendégszurkolók), 56 mobil ülőhely
  • összesen: 1184 fő





Az épület struktúrája ideális észak-déli hossztengelyű versenymedencét eredményez. A versenymedence természetes megvilágítását északra tájolt shed-tetők biztosítják, melyek alkalmasak a tér természetes átszellőztetésére és a hő- és füstelvezetésre. A tér északi végfala tömör, csak az alsó sávban létesül üvegfal, buktatható ablakokkal. A tömör végfalra kerül a 6x4 m-es eredményjelző és videó vetítő és a mellette levő, vele szerkezetileg összefüggő reklámfelület.

A verseny- és az egyéb medencék terei között épülő kétszintes sáv a medencetereket kiszolgáló cellás helyiségek, valamint a vendégszurkolók lelátójának elhelyezésére szolgál, továbbá vizuálisan lehatárolja a két medencecsarnokot, a földszinten a széleken és közepén átjárást biztosítva. Az emeleti közlekedést a kis medencék csarnokára néző „függőfolyosó” és végein levő, minden szintet átható két lépcső biztosítja.





A tanmedence és a bemelegítő medencék tere a versenymedencéhez hasonló, attól szélességében és magasságában arányosan kisebb tér, mely felett a shed-tetők déli irányban tájoltak. A nagyobb megvilágítottságot a derűsebb, kötetlen funkciók indokolják és a fatartók árnyékoló hatása teszi lehetővé. Mindkét medence „indulási” oldala az öltözők felőli déli végfal, a gyülekezést és bemelegítést biztosító tágas előtérrel.

A melegvizes belső lazító medence a kert felőli szélső, alacsonyabb épületszárnyba kerül, teljes rálátással a tanmedencére. Ez az épületszárny a teljes épülethosszban végigvonul és fedett, nyitott külső teraszt alkot, mely virágvályú sorral szegélyezve összefüggő mezítlábas területet képez és csak lábmosókon keresztül csatlakozik a kerthez. A külső lazító medence a belsővel párhuzamosan a homlokzat mentén helyezkedik el, a kiúszóval összekötve.



Épületszerkezetek

A medencecsarnokok felett nagy fesztávolságú rétegelt ragasztott faszerkezetű páros tartók készülnek, az 1 m széles közeikben acél szerkezetű összekötő merevítéssel. A páros tartók közei egyrészt vápacsatornaként működnek, másrészt lehetővé teszik a szellőző vezetékek és csapadékvíz takart vezetését. Ezen felül a versenymedence terében nagy magasságuk miatt kezelőjárdával járhatóak, mely járda széleire szerelt világítótestek cseréje ezáltal biztosított. A kezelőjárdákra két medencecsarnok kiemelt tömegei között húzódó lapostetős sávról nyíló ajtókon lehet bejutni. A kis medencecsarnok világítótestei hasonló elhelyezésűek, de cseréjük a kis fesztáv és belmagasság miatt kosaras emelővel lehetséges.

A medencecsarnokok feletti tetőszerkezet hő – és páratechnikailag, valamint akusztikailag különösen fontos. Tervünk melegtetőt javasol, melynek födémszerkezete trapézlemez, felette párazáró, hőszigetelő és pvc csapadékvíz szigetelő rétegekkel. A nem csarnoktér jellegű épületrészek felett vasbeton lemez födémen fordított rétegrendű, pvc szigetelésű, kis földtakarású extenzív zöldtető készül, a közeli magas épületekről való rálátás miatt.





Homlokzati anyagok

Az épület jellemzően fehér színű dry-vit hőszigetelő homlokzati nemesvakolat rendszerrel borított. A 2,7 m magas lábazati sáv szerelt, törtfehér színű könnyűbeton elemekkel borított. A homlokzati nyílászárók fehér alumínium profil szerkezetek, 3 réteg víztiszta üvegezéssel. Az emeleti szint nyugati homlokzatán állítható alumínium lamellás árnyékoló készül, fehér színben. A létesítmény kerítése, kapui tűzihorganyzott acél szerkezetek.