Épületek/Középület

Maláta Bisztró & Sörbár Pécsett

2016.09.21. 15:00

A pécsi Maláta Bisztró & Sörbár fiatalokat célzó belső terének koncepciója három irányból alakult ki, mindhárom más-más szempontok szerint közelített, de mindegyiket ugyanaz a cél vezérelte. Bíró András tervező, Dr. Fülöp Péter megrendelő és Menyhárt Lia művészeti vezető írása együtt segíti megérteni egy ilyen projekt komplexitását.

A tervező:

Az egyetemről kikerülve friss diplomásként, 2014-ben keresett meg dr. Fülöp Péter, hogy átalakítana egy éttermet és velem szeretné megterveztetni. Előzőleg már volt közös munkakapcsolatunk, amikor még a grafikai arculatán dolgoztunk együtt a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának. Örömmel töltött el a felkérés, mert bizalamat sugall, ha egy volt ügyfél leendő ügyfélként fordul hozzám ismét. A találkozásunkkor hosszasan és részletesen elmondta a belsőépítészeti koncepcióját én pedig az ötleteimmel kiegészítettem a jól átgondolt startégiát. Az ötleteket látványtervek követték és a kivitelezés, megvalósulás. A teljes projekt mind grafikai, belsőépítészeti és gasztronómiai megvalósulásának összehangolásában jól átgondolt terv kellett és ehhez igazán jó megrendelői háttérre és munkatársi együttműködésre volt szükség.

(Bíró András)

A megrendelő:

2014 októberében a Pécsi Sörfőzde szomszédságában egy új gasztro-kulturális találkozóhely létrehozásának gondolata fogalmazódott meg bennünk. Egy olyan magas minőségű, egyedi stílusú éttermet akartunk létrehozni. amely egyszerre műveli és támogatja a helyi termelőket és a közönséget, amely színfoltja Pécs gasztronómiai kínálatának, amely széleskörű vendégközönség számára megfizethető, amely küldetésének tekinti a Pécsi Sör ismertségének növelését.
A gasztronómiai koncepcióban fontos szerepet kap a frissességre való törekvés, a mai trendek, a helyi hagyományok és az egyszerűség. Az étlapjainkon szereplő ételekkel tükrözni szeretnénk a helyi étkezési szokások mellett a sörhöz való intenzív kötődést. Ehhez elengedhetetlenül szükséges volt új technológiák bevezetése és a régiek átgondolása, valamint új, minőségibb nyersanyagok és ételkészítési eljárások megismertetése a vendégekkel (pl: a sous-vide technológia, a konfitálás, a sóban sütés). Emellett saját készítésű mártásokként olyan jus-ket, glassokat kínálunk, amelyek emelik az ételek élvezeti értékét.

Alaptételnek tekintettük, hogy a gasztronómiai különlegességeinket sörökhöz hangolva készítsük el, s ételeink mellé mind a felszolgáló személyzetünk, mind pedig az étlapunk segítséget nyújtson a megfelelő sör kiválasztására. Étlapjainkon az ételválasztékot a mai kor ízlésének figyelembe vételével a magyar hagyományőrző és a szezonális ételek adják, amelyek mellett nagyjából 40%-ban a tradicionális bajor és osztrák konyha implementációja is megjelenik. Az ételek összeállításakor az egészséges életmód művelőinek megnyerése érdekében a korszerű táplálkozás élettani elveit is figyelembe vesszük, ennek jegyében vegetáriánus ajánlatokkal is várjuk vendégeinket.

Sörlapunk összeállításakor elsődleges célkitűzésünk volt, hogy a Pécsi Sörfőzde kínálatát markánsan megjelenítsük. Az étlapunkon kínált ételekhez szervesen kapcsolódó, lehető legszélesebb szortimentet állítottunk össze a Sörfőzde szakembereinek bevonásával, biztosítva azt, hogy minden vendégünk megtalálja a számára megfelelő sört. Képzett felszolgálóink nemcsak a sörök szakszerű felszolgálását végzik, hanem bemutatják a teljes sörkínálatunkat, lehetőséget kínálva arra, hogy egy ebéd vagy vacsora alkalmával vendégeink többfajta sört is megízlelhessenek.

Hiszünk a kitartó, szorgalmas és minőségi munka megtérülésében. Olyan értéket kívánunk teremteni, amely hosszú éveken keresztül szolgálja vendégeink megelégedését. A maláta bisztró & sörbár egyszerre szeretne megfelelni az igényesen kellemes környezet, az udvarias kiszolgálás és az egyedülálló ízvilágú, minőségi étel és sörkínálat elvárásoknak.

A maláta bisztró & sörbárt olyan gasztro-kulturális élményhelynek képzeljük el, ahol a társadalom széles rétegei megtalálják a nekik tetsző kínálatot, legyen szó egy tartalmas vacsoráról, egy baráti sörözésről, vagy egy családi-, illetve céges rendezvényről. Köztudott, hogy a Pécsi Sörfőzde napjainkban jelentős megújuláson megy keresztül, amelyhez jó ütemben kapcsolódva a maláta bisztró & sörbár elindításával képesek leszünk katalizátorként hozzájárulni. A Pécsi Sörfőzde közvetlen szomszédságában elhelyezkedő maláta bisztró & sörbárt olyan felfogásban kívánjuk működtetni, amely a lehető leghatékonyabban járul hozzá a pécsi sörök ismertségének és elismertségének emeléséhez. Mint ahogy az a látványtervekből látszik, magas minőségű környezetet kívánunk teremteni, amely tükrözi a tisztaságot, a praktikumot, de tiszteletben tartja a Pécsi Sörfőzde több mint 150 éves hagyományait is.

2015 év elején a tervekből valóság lett, a korábbi Monarchia Rendezvényház teljes felújításon esett át. A több hónapos előkészítő munkát követően színvilágában és minőségében teljesen átalakult a korábbi homlokzat és a beltér. Az épület déli oldalán egy mediterrán grillterasz került kialakításra, amelyhez kapcsolódóan megújult a házhoz tartozó belső udvar is.

A szolgáltatás minősége csak annak használata során derül ki, ezért a pozitív image kialakításának kiemelt figyelmet kívánunk szentelni. Figyelembe kell venni azt is, hogy a szolgáltatások estében az étterem arculata, belső tere, elsődleges működési szférája az a környezet, amikor a vendég először találkozik a szolgáltatás helyszínével.

Egyedi arculatunk megvalósítása és a tudatosan felépített stratégiája, a maláta bisztró & sörbár piacbefolyásoló tevékenységeinek iránytűjeként szolgálhat. A Pécsi Sörfőzde termékeit bemutató egyedülálló és minőségi márkasöröző jelleg a város sör-barátainak találkozóhelye lehet. Napjainkban sok minden a borkultúra népszerűsítése körül forog. Határozott véleményünk, hogy a magyar sörkultúra művelői is igénylik egy multikulturális találkozóhely létrehozását, ahol akár elérhető a Magyarországon egyenlőre nem igazán elterjedt „törzskorsó” rendszer is. A jó image a tartós kapcsolatok bizalmi alapját, és a maláta bisztró & sörbár hosszú távú, jó hírnevét teremti meg. A bizalom megszerzése lehetővé teszi a vendégek megnyerését. A maláta bisztró & sörbár sikere a Pécsi Sörfőzde sikerességét is elősegíti majd.

(Dr. Fülöp Péter)

A művészeti vezető:

Formatervező mérnökként végeztem, de 4 éve grafikus - art directori pozícióban dolgozom.  2015 tavaszán csöppentem bele a Maláta Bisztró történetébe. Fülöp Péter keresett meg azzal, hogy van egy félkész épületbelső, amihez ki kellene találni a belső dekort, grafikai elemeket. Nekem az volt a feladatom, hogy a látványtervek áttanulmányozása után kitaláljuk a helyhez illő további megjelenést a belső térbe, arculati elemeket, Facebook kommunikációhoz szánt elemeket, grafikai sablonokat.

Az irány a célcsoporthoz mérten (egyetemisták) az ikonos, színes flat lett, emellett a belső dekorban megjelennek a kézirajzos elemek betűtípus variácókkal keverve. Rendkívül egyedivé teszik a helyet a falra festett grafikák, melyeket én terveztem és Schaffer Viola festett fel, aki szintén formatervező mérnök. A külső fal kevert typogriáfiájára különösen büszkék vagyunk, szerintem ennek is az a legnagyobb értéke, hogy kézzel festett. 

Alapvetően fotó alapú kommunikációt álmodtunk meg, a háttérben mindig egy egy jó étel - alapanyag fotó szerepeljen, így a dekor anyagok elkészülésével párhuzamosan készítettünk ehhez is fotókat. Itt alapvetően az volt a koncepció, hogy fotózzunk le alapanyagokat, hogy ezzel is kommunikáljuk a frisseséget, minőséget. Ebben a konyhai stáb készségesen segített így nagyon szép képeket sikerült készíteni. Néhány fotó az alábbi linken elérhető.
Ezt Veszely Dániel  fotós közreműködésével sikerült kiviteleznünk, az én szerepem az ételek rendezése volt az asztalon (food design).

(Menyhárt Lia)