Már történelem? 

Hogyan gondolkodhatunk történeti keretben a posztmodern építészetről? Beszélhetünk-e magyar posztmodern építészetről? Hartmann Gergely 2023-ban a MOME-n tartott Posztmodern Revíziók című kurzusa többek között ezekre a kérdésre kereste a választ az Elméleti és az Építészeti Intézet hallgatóinak bevonásával. 

A magyar posztmodern építészet történeti keretben kiemelten nehezen vizsgálható. Ez nem csupán az építészeti tendenciák korszakolásának általános problémájából adódik, de még csak nem is egyszerűen a hazai posztmodernnek tekinthető építészeti örökség és a nemzetközi posztmodern tendenciák között tátongó 10-15 éves időeltolódás az elsődleges oka, hanem sokkal inkább a posztmodern formálásmód összetett és ellentmondásos történelemhez való viszonya. A posztmodern épületeket létrehozó logikák egyik közös állítása a “nagy narratívák" végére vonatkozik. Nagyon egyszerűen megfogalmazva arra, hogy az egységes világmagyarázatok helyett többnézőpontú, egymással vitatkozó vagy harmonizáló diskurzusok összességeként fogalmazhatjuk meg a valósághoz való viszonyainkat, így az építészethez és a történelemhez fűződőt is. Azért nehéz tehát a posztmodern építészet történetiségéről gondolkozni, mert egy posztmodernnek nevezett épület referenciakészlete, narratív elemei, a kulturális/építészeti emlékezetet megmozgató jelrendszerei nagyon különbözőképpen viszonyulhatnak a történelemhez. Nehéz tehát stiláris egységbe rendezni és történelemként beszélni valami olyanról, aminek célja, hogy az egységes elbeszélhetőséget felszámolja.

Vehetjük például Rajk László és Nagy Bálint műteremházát a franciaországi Vence-ben. Az épület 1983-ban a (már kihülőfélben lévő) nemzetközi modernizmuskritikus hullámba illeszkedik, leginkább az építészet – építészettörténet kontextusában bont ki széles jelentésmezőt. Rajk és Nagy Bálint saját kézzel építették fel az épületet, elszakadva a modern építészet egyik legmélyebbre nyúló történeti gyökerétől, az ipari kultúra által biztosított technológiáktól. Pontos tervrajz nélkül, pusztán egy kiindulórajzzal, mélyen személyes, szerzői építés történt, ahol a tervező építészeti tudása összeforrt az építés fizikai erejével, megidézve a helyteremtő, természetformáló ember őstoposztát úgy, hogy a kis épület formai minősége egyértelműen az iparosodott kultúra kiszerkesztett hasábjaival való játéra épült. Az épület történelemképe tehát az építés-építészettörténet kérdései körül forog, számtalan egymásnak akár ellentmondó, párhuzamos értelmezési keretnek teret engedve.

Más típusú történelem-problémát láthatunk - sokkal kevésbé komplexen - Siklós Mária Nemzeti Színházán is. Az épület és terének közvetlen környezete egy hajószerű kompozícióban olvad össze, amely épp elhalad az elbontott Nemzeti Színház klasszicizáló homlokzatát mímelő szobortöredék mellett. Majd minden kívülről látható felület vastagon burkolva az elmúlt ezer év összes lehetséges épületelemével a domborműtől az oszlopfőn és boltíveken át az egybefüggő üvegfelületekig. Eltávolodva az értékelő szándéktól, azt mondhatjuk, hogy az épület valamit akar állítani a múltról, és specifikusan a Nemzeti Színház múltjáról, történeti jelentőségéről. A különféle jelentéshordozó épületelemeken keresztül pedig rengeteg mindent állít, bár ezek az állítások alig elviselhető vizuális zajban olvadnak össze, mégis egyértelmű, hogy itt az építész arra hívja az épületet szemlélőt, hogy a múltról gondolkodjon.

De hogyan lehet történeti keretek között elbeszélni valami olyat, aminek ennyire központi eleme-témája a történelem?

2024-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti és Elméleti Intézetének hallgatói számára ez a dilemma nyílt meg Hartmann Gergely magyar Posztmodern építészetről szóló kurzusán. Egyetemi keretek között, heti rendszerességgel, történeti keretben, hangsúlyos magyar fókusszal, építészettel gyakorlati és elméleti megközelítésből foglalkozó hallgatókkal, kizárólag a posztmodern építészet kontextusáról beszélni olyan diskurzusteremtő gesztus, ami korábban nem volt jelen az oktatásban. Az óra által teremtett szituáció több szempontból is érdekes. Egyrészt a posztmodern laza definíciós kerete miatt. Mit tekinthetünk posztmodernnek? Pláne mit magyar posztmodernnek? Hartmann a fogalmat a kurzus kétharmadát lefedő előadássorozatában inkább tág értelmezési keretnek, skálának, nem pedig egzakt határokkal lezárt szakterminusként használta. A tömeges lakásépítés válságától a nemzetközi modernizmuskritikus - posztmodern építészetelmélet bemozgatásával[1] a 60-as évektől, nagyjából a kilencvenes évek végéig terjedő jól ismert épületpéldákon[2] keresztül megjelent a nemzetközi posztmodern-történet klasszikus ábrázolása, a dekorativitás szerepével, a szemantika hatásainak tárgyalásával, a historizmus és a fogyasztás szerepével, valamint a modern város revíziójának kérdéskörével.

Az előadásokban a magyar építészettörténetet a 70-es évektől kapcsolódott a fent leírtakhoz, nem egyértelmű fogalmi megfeleltetéseként, nem összehasonlításként, hanem a posztmodern építészet logikájának magyar vonatkozásait keresve, beemelve az államszocialista építészetszervezés hatásait (az államosított építés és az alternatív életpályák lehetőségei az 50-es évektől a rendszerváltásig). A hazai építészeti mező széleskörű ábrázolásával, a legjelentősebb életművek [3], csoportosulások és szellemi műhelyek [4]  megjelenítésével felvetve azt a posztmodern szűk kontextusánál fontosabb kérdést, hogy hogyan viszonyul a magyar építészettörténet a nemzetközi kánonokhoz.

Az előadássorozatot követően a hallgatók feldolgozták és prezentálták a magyar posztmodern vonatkozású életműveket, a kurzus lezárásaként pedig összeállítottak egy a posztmodern tendenciákhoz az órán felmerülő szempontok alapján kapcsolódó épületkánont a pontos helyrajzi adatok, az épület jelenlegi állapota, védettsége, rövid története és kontextusa megjelenítésével. Ezt kereshető térkép formájában az Építészfórum publikálja.

A posztmodern építészettörténet egy kiemelten nehezen kutatható terület. Nehezíti például a posztmodern építészet és a modern ambivalens viszonya, hiszen a posztmodern építészet egyszerre beépíti és opponálni próbálja a modern mozgalom eredményeit és kudracait. Nehézséget jelent továbbá a posztmodern-fogalom tudományterületeken átívelő felhasználása-felhasználhatatlansága, valamint a vizsgálandó épületállomány formai és minőségbeli és változatossága. Markáns ellenérzések és sok-sok megválaszolatlan kérdés jellemzik a posztmodern építészethez fűződő kortárs viszonyt. Éppen ezek miatt a dilemmák miatt kiemelten fontos beszélni róla, hiszen a posztmodern építészet történeti feldolgozása számtalan kortárs építészeti-építészetelméleti probléma (pl.: épületreprodukciók, új historizmusok és minden korábbinál hangsúlyosabb befektetői dominancia) megértéséhez közelebb vihet.

 

 

Jegyzetek: 

 

[1] Például:

Jacobs, Jane. The Death and Life of Great American Cities, Random House, New York City, Random House, New York City, 1961

Rossi, Aldo. Architecture of the city, MIT Press, 1966

Venturi, Robert (1966), Összetettség és ellentmondás az építészetben. ford.:Bartholy Eszter, Pálmai János. Corvina, Budapest, 1986

Venturi et.all. Learning from Las Vegas. MIT Press, 1972

stb...

[2] Például:

Robert Venturi & Denise Scott Brown – Brant House. Greenwich, 1971–72

Robert Venturi & Denise Scott Brown – Franklin Court. Philadelphia, 1972–76

Kazumasa Yamashita – Face House. Kyoto, Japan, 1973–1974

Charles Moore – Piazza d´Italia. New Orleans,1978

Michael Graves – Team Disney Building. Burbank, California, USA, 1986

Michael Graves – Walt Disney World Swan and Dolphin Resort. Florida, 1990

Kengo Kuma – M2 Building. Tokia, Japan, 1991

stb...

[3] Többek között:  Makovecz Imre, Makona, Pécs Csoport, Ekler Dezső, Finta József, Janáky István, Kerényi József, Bodonyi Csaba, Ferencz István, Bán Ferenc, Tomay Tamás, Virág Csaba, Török Ferenc, Reimholcz Péter, Rajk László, Nagy Bálint, Nagy Tamás

[4] Miskolci Kollektív-ház /Teampannon,  Egri Építészkör, , B28-30, újrainduló Mesteriskola, Keszthely pályázat, „Tendenciák" kiállítás, Magyar Építőművészet ´83-tól induló szerkesztősége

 

 

 

/ Őze Sándor /