Közélet, hírek

Március 20-tól látogatható a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

2022.03.07. 15:51

Az ország egyik legkülönlegesebb műemléke tulajdonképpen még sosem volt méltó módon látogatható: a Wenckheim család emigrációja után az épületben iskola működött, majd 10 éve pedig egy hosszú felújítási procedúra kezdődött meg, ennek végére a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogramnak köszönhetően sikerült pontot tenni. A magyar műemlékvédelem egyik legrégebben várt kastélyfelújítása március 20-tól várja a látogatókat.

A lenyűgöző együttest Wenckheim Krisztina és Wenckheim Frigyes építette Ybl Miklós tervezésével. Az együttes történetéről Pleskovics Viola írt cikket 2020 decemberében Gulyás Attila fotóival. A komplex műemléki felújítás és belsőépítészeti megújulás a Konkrét Stúdiónak köszönhető Balogh Csaba vezető tervezésével (a korábbi felújítási tervezet építészei 2014-ben: Földes és Társai Építésziroda, vezető tervező: Földes László). 

Mint az az NKVP legújabb posztjából kiderül, az épületben a „Vendégségben Wenckheiméknél" című kiállítás utolsó simításait ellenőrizték, melynek kurátora Tóth G. Péter volt. A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit kft. által üzemeltetett kastély régi és új kollégáival Virág Zsolt miniszteri biztos – egyúttal a műemlék építéstörténeti dokumentációjának írója – valamint Glázer Tamás, a NÖF NKft. ügyvezető igazgatója, és Sztojanovits Kristóf, a NÖF Nkft. turisztikai és marketing igazgatója állománygyűlés keretében beszélték át a múzeum megnyitása előtti utolsó lépéseket. 
Az elkészült projektet hamarosan az Építészfórumon is bemutatjuk!


A kastély 2022. március 20., szombat 10 órától látogatható.

Nyitvatartás:

téli nyitvatartás: hétfő szünnap, kedd–vasárnap 9–17 óra között (nov. 1. – márc. 31.)

nyári nyitvatartás: hétfő szünnap, kedd–vasárnap 10–18 óra között (ápr. 1. – okt. 31.)