Egyéb cikkek

Maribor EKF 2012 - Maribor Art Galery kiemelt dicséret

2010.04.06. 09:26

3. helyszín Kiemelt dicséretben részesült Kalmár László és Zsuffa Zsolt, valamint társaik: Fazekas Katalin, Rose Balázs, Rehus Szilvia, Vesztergom Ádám, Harsányi Csaba és Fejes Tamás (Budapest, Magyarország)

3. helyszín
Kiemelt dicséretben részesült

Kalmár László és Zsuffa Zsolt, valamint társaik: Fazekas Katalin, Rose Balázs, Rehus Szilvia, Vesztergom Ádám, Harsányi Csaba és Fejes Tamás (Budapest, Magyarország)

Kapcsolat a várossal
Az új maribori Művészeti Galéria (UGM) a városlakók által kedvelt séták, társadalmi események színhelyéül szolgáló Dráva partjára épül. Fellelkesedve attól a szándéktól, hogy Maribor városa igyekszik a város köztereit elsősorban gyalogos és kerékpáros használatra átalakítani, az UGM-et egy olyan új városi  hálózat részeként terveztük meg, amely valódi kapcsolatot teremt az új múzeum komplex külső és belső tereivel, valamint a Dráva-parttal, mint rekreációs területtel. Javaslatunk az UGM-et a 2010-ben Európa Kulturális Fővárosává váló Maribor attraktív és teljesen nyitott terek kombinációjaként megvalósuló központi színpadának mutatja meg, lehetővé téve, hogy itt az emberek a szabadidejüket kreatívan töltsék el, támogatva a város újjászületését az elkövetkező években. Maribor tipikus városszerkezete és térbeli elrendezése által inspirálva, amely mindig is a folyó melletti területre szerveződött az ehhez szervesen hozzátartozó városias jelleggel együtt, a projekt a meglévő területen azokat az előnyös szituációkat kereste, amelyek a folyó mentén leginkább lehetővé teszik a történelmi kontinuitás megtapasztalását, kihangsúlyozva tér kulturális és történeti értékét.

 

 

 

Az új UGM múzeumi negyedének a kortárs művészetek iránti érdeklődést kell felébresztenie releváns múzeumi programokkal - innovatív előadásokkal, művészeti eseményekkel és inspiráló építészeti környezettel. Az épület szervezése három lineáris tömegre épül, amelyeket a főtér környezetében helyeztünk el, s ahonnan minden funkció elérhető. Ez az elrendezés egy többcélú városi teret formál, s alkalmassá válik nagyszámú közönség, kulturális események, kültéri kiállítások stb. befogadására. A javasolt köztér a város kültéri nappalijaként funkcionálva a folyóra és az új promenádra nyílik. Az új tér és a folyópart közötti széles lépcső nem csak a kapcsolat miatt fontos, hanem kiváló találkozási hely is egyben, vagy egyszerűen csak jó lesz innen nézni a Lent fesztivál ideje alatti tűzijátékot, vagy a 2012-es év különleges eseményeit.

Az új tér közepén álló információs központ nem csak arra jó, hogy az UGM kiállításairól és rendezvényeiről adjanak tájékoztatást, hanem arra is, hogy periszkópjába tartozóan Maribor egyéb látványosságairól és más városokban megrendezett Kulturális Főváros eseményekről is információt szolgáltassanak. Az elkeskenyedő üveggel fedett periszkópok digitális felszerelésük révén képesek a többi várost is megmutatni. Javasoljuk, hogy a 2011-12-ben megrendezett összes Kulturális Fővárosnak legyen egy-egy periszkóp kúpja, amelyik Maribort és a többi várost mutatja, hogy az európai városok közötti erős kulturális kötést szimbolizálva egy új európai tradíció folytonosságára hívják fel a figyelmet. Az üvegperiszkópok formája emlékeztet Jozef Plecnik városterveire, és egyben a nagyszerű szlovén építész előtti tisztelgésnek is tekinthetők. Azon túl, hogy információs központokként működnek, új kortárs landmark-ként, még a Dráva túlsó partjáról is jól láthatóan, spirituálisan a vizuális művészetekhez kapcsolódnak.

 


 

Az üvegtornyok másik olvasata egy csoport kaleidoszkóp (a kaleidoszkóp szó a görög 'kalosz', 'eidosz' és a 'szkóp' szavakból ered, jelentése: szép formákat néző). A kaleidoszkóp egy cső, aminek belsejében tükrök és festett apró tárgyak vannak. A néző az egyik végén néz bele, a másik végén jön a fény, és  ahogyan a csövet a néző forgatni kezdi, a színes apró tárgyak összevisszasága színek és minták végtelen variációjának képét hozza létre. A modern kaleidoszkóp sárgaréz csövekből, festett üvegből, acélból és mindazon anyagokból készül, amit csak egy művész meg tud formálni vagy kezelni tud.

A bejárati szint a korábbi „E” utcára néz, hogy a mi új központi terünk nagy ablakokon keresztül kapcsolódjon a városhoz. A belső szervezés két fő pilléren nyugszik, egyrészt azon a gondolaton, hogy a különböző módon megtervezett terekkel a művészetek széles körének biztosítsunk felületet, másrészt energetikai szempontból hatékony épületet hozzunk létre. A megoldás egy koncentrált központi területet foglal magában, többnyire a földszintre (promenád szintre) és pinceszintre, valamint az első szintre telepített nagy kiállítóterek – s a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások - jól összekapcsolható és egyben el is választható sorozatával. A koncepció lehetővé teszi, hogy elkerüljük a már zavaróan nagy épületméreteket, ugyanakkor a nagy terekben kevesebb fűtési illetve hűtési igény keletkezik. Koncepciónk eltünteti a nagy tömegeket, hogy az új UGM épülete vizuálisan arányosan kapcsolódjon környezetéhez, s illeszkedjen Maribor régi városközpontjának tipikus épületméreteihez.

 

 

 

Funkcionális és térbeli szervezés
A javaslat minden egyedi UGM funkció számára független megközelítést biztosít, és valamennyi funkció az új központi térről nyílik. Az épület  többcélú előcsarnoka két szint magas tér, ahonnan – egy különleges, rámpákkal és hidakkal kialakított előtéren keresztül - mind az állandó, mind az időszaki kiállítás terei megközelíthetőek. A kiállítótermek több irányból kapnak fényt, nappal maga a térszerkezet és belső sötétítők biztosítják a művészeti kiállításokhoz szükséges optimális megvilágítást. A földalatti részek biztonsági és UV sugárzás elleni védelem szempontjából kiválóak. A legveszélyesebb fény itt az energiagazdag UV fény, így a felületekre jutó UV fény nem lehet magasabb, mint 40 μm/lm. Az infravörös fény (IR) melege szintén károkat okozhat a képekben. Miközben minőségi mesterséges világítást tervezünk a kiállítóterekbe, fontos a fényszínt, fényerőt, fény-árnyék irányt, valamint a becsillanás csökkentését is figyelembe venni. A mesterséges világításon túl, a kiállítóterek természetes fényt felülvilágítókon, az infoboxok üvegtornyain és néhol a két-szint magas terek ablakain keresztül is kapnak, így teremtve a modern művészet bemutatására jól megtervezett fényviszonyokat, míg a leválasztható termek új média és videó munkákat tudnak könnyen fogadni.

Az állandó kiállítás raktárai a kiállítótermekhez közel, velük egy szinten kaptak helyet, teherlift segíti a műtárgyak szállítását. Különböző műalkotások és médiumok számára optimális légkondicionálást és hőmérsékletet tudunk biztosítani. A rövid távú tárolási igényeket kielégítő raktárat a lehető legközelebb helyeztük el a kiállítótérhez, a szállító térhez és a csomagoló térhez. Valamennyi raktár és egyéb kiszolgáló helyiség (műhelyek, fotó stúdió, stb.) a nyilvános forgalomtól elkülönített. 

A menedzsment és a kurátorok számára kialakított irodák egy jól megvilágított lifttel ellátott lépcsőházból nyílnak. A lépcsőház a központi térről nyíló, elkülönített hivatalos bejáraton keresztül közelíthető meg. A kurátorok irodái, valamit a tárgyaló napos teraszra, a teaszoba és az igazgatói iroda – a Drávára néző panorámával - a tetőterasz kertjére nyílik.

 

 

 

A Gyerek Múzeum a múzeum-komplex nyugati oldalán van. A kiállítótér és a többfunkciós tér nagy ablakokkal néz az UGM központi eseményterére, a nagy ablakok becsábítják az ifjú látogatókat az éppen aktuális bábszínházra vagy kipróbálhatják az interaktív játékokat. A zavartalan oktatás és egyéb biztonsági szempontok miatt a gyermek felvigyázat az első emeletre került. Ez a helyszín kezeskedik az „E” utca másik oldalára kerülő gyermek játszótérrel való a kiváló kapcsolatért, és biztonságos helyet ad számos kreatív oktatási tevékenységnek is.

A Kreatív Ipar Központjául szolgáló tér közvetlenül az UGM előcsarnokából nyílik, de van bejárata a felső szintről is. A központ legnagyobb előtere találkozók, prezentációk helye, külső térkapcsolatai a kültéri kiállításoknak is helyet biztosítanak. Mind a 24 stúdió a Dráva folyóra néz az UGM új, inspiráló központi tere fölött.

Valamennyi apartman az UGM egy elkülönülő blokkjában kapott helyet, lezárva a Pristaniska utca városi házainak sorát. Ez az elrendezés városi kitöltést ad az „E” utca sarkán, a meglévő és új házak közötti funkcionális hasonlóságot hangsúlyozva.

Az Építészeti Központ az apartmanblokk és a Kreatív Ipar Központjának főbejárata, valamint a művészeti galéria közötti részbe került. Kívülről önálló bejárata van, de megközelíthető az új UGM előcsarnokából is. A könyvtár és az archívum a korábbi „E” utcából nyílik, a múzeum-komplex keleti oldalán. Ez az UGM többi részétől függetlenül is működni tud, a látogatók a kiállítóterek nyitva tartásától függetlenül is használhatják. Az első emeleti könyvtárhoz kapcsolódik egy folyó felé nyitott, nagy terasz és egy kis kert. Az étterem és kávézó közvetlenül a főtérről nyílik, és a kiállítótértől függetlenül is tud működni. Az egész catering rész teljes egészében kinyitható, és így bármely nagy kulturális rendezvényt ki tud szolgálni. A kapcsolódó kültér nagy része fedett, eső és napsütés ellen védett, ami kiváló találkozóhelyként szolgál, a szocializáció kellemes tere kiállításlátogatás előtt vagy után.

 

 

 

Jellemzés
A terv szerint egy főtér köré rendezett három egyenes épület-tömb elhelyezésével egy látszólag kisméretű múzeum-együttest jön létre, amely vizuálisan jól kapcsolódik a Maribor óvárosára jellemző épületméretekhez. Az épületszárnyak elhelyezése és tájolása nemcsak az épített környezet iránti felelősségérzetet jelzi, hanem önmagában is az energiatakarékos és fenntartható építészethez sorolják a tervet.

A három szárnyat egy egyemeletnyi magasságú szalag köti össze, ami egyrészt emberibb léptékűvé teszi a bejáratok környezetét, másrészt, végével a központi térbe belenyúlva, azt két részre osztja: a tér kisebbik feléhez ellátói-szolgáltatói egységek fűződnek, nagyobbik fele pedig már a megújított Dráva-parti területhez kapcsolódik. Ez már egy olyan, élvonalbeli művészetet felvonultató intézmény főbejárata, amely nyitott minden generáció számára, a tudás és a kreativitás, kreatív tevékenységek színtere. Az információs ponttól lehet feljutni a födémszalagra, amely  egyfajta XXI. századi Belvedere-ként funkcionál, olyan kilátóként, ahonnan egyszerre követhetjük figyelemmel a téren zajló koncerteket, eseményeket, vagy  gyönyörködhetünk a folyó páratlan szépségében.

A teret övező galéria három szárnyának alacsonyabb része, festett téglából épített falaival és hatalmas ablaktábláival masszív alapzatfolyamot képez, de a fölöttük emelkedő részek, különleges rétegzésű üvegeikkel már a Dráva folyót idézik. A nyomott üvegből készült, ablakok elé helyezett árnyékoló elemek és a tükröződő mozaikfelület túl azon, hogy hatékonyan védenek a hőségtől, a hullámzó folyóra emlékeztetnek, az ezüstös mozaik pedig a kaleidoszkóp ideájára rímel. Ez a keret nagy hatást gyakorol a környezetére, és kiemeli a tér közepén álló, információs pontokként működő üvegtornyokat.

Meggyőződésünk, hogy az üveggel borított „periszkópok” csoportjának izgalmas együttese a vizuális  művészetekkel való spirituális kapcsolatot jelzi, és rengeteg látogatót fog vonzani. Túl azon, hogy a periszkópcsoport önmagában is látványosság, Európa 2012-es, 2013-as kulturális fővárosait is szimbolizálja, a térnek és időnek ezen metaforáival a Maribori Művészeti Galéria az európai egységnek is adózik.

 

 

 

Megközelítés
Az „E” utca az új Maribori Művészeti galéria főterébe integrálódik és gyalogos illetve biciklis (kivéve hatósági gépjárművek) közlekedésre szánt. A 70 férőhelyes földalatti teremgarázs elsősorban a Galéria dolgozói számára lenne fennntartva. A parkoló ki-és bejárata az egyirányú Ribiska utcára nyílik. Az autóval érkező látogatók számára a piac alatti mélygarázs használatát javasolják, kisebb ügyek intézéséhez pedig a Ribiska utca környékén lehet rövidebb ideig parkolni. A küldemények és szállítmányok átvétele a parkoló bejárata mellett kialakított kapun keresztül zajlik, de a járműveknek nem kell belépni a galéria területére. Mind a parkoló, mind a szállítmányozási bejárat zsilipkapuval záródik, a galéria biztonságának érdekében.

Technika leírás
Ahhoz, hogy energetikai szempontból nagyon hatékony épületet tervezzük, megfelelő épületanyagok és felület-tömeg arány szükséges, így az energiaveszteség minimalizálható. A HVAC rendszerek feladata az energia hatékony előállításának és felhasználásának biztosítása. Javaslatunkban a HVAC rendszerek fejlesztésére és tervezésére fókuszáltunk. Az elhasznált levegőből biztosítjuk a hő visszanyerését, a folyóból kinyerhető hő felhasználható hűtésre és fűtésre. A HVAC rendszer tervezése során az alacsony zajsugárzásra is tekintettel voltunk, mivel ez az épület funkciójából és helyzetéből adódóan különösen fontos. Célunk olyan, a lehető leginkább energia-hatékony, környezetkímélő rendszer tervezése, amely a gazdaságossági szempontokat is figyelembe veszi.

 

 

 

A szürkevíz számára közvetlenül az épület mellett vízmedencéket lehet elhelyezni. A szürkevíz locsolásra és vízöblítésre is használható. A melegvíz ellátást a lapostetőn elhelyezett napkollektorok biztosítják, a hozzájuk kapcsolódó tápegységek és kontrollerek pedig a pincébe kerülnek. A csatornázást az épület alapszintjén lehet biztosítani. A vizesblokkok, büfék, öltözők, géptermek vizes berendezéseit a csatornarendszerhez kell kötni. A tetőről és a külső felületekről lefolyó esővíz medencében gyűlik össze, amit az épület körüli zöld felületek locsolására lehet használni. A rendszer - esővíz hiánya esetén - a hálózati vízszolgáltatásra átkapcsolható. A fűtés illetve az épület fűtési rendszere alapvetően két rendszer által biztosított. Az épület fűtési/hűtési alapszükségleteit víz-víz rendszerű hőszivattyú biztosítja. Magas komfortérzetet és gazdaságos működést garantál a szerkezet-fűtéssel és felületi hűtő-fűtő rendszerekkel. A dinamikusan változó szükségletek fedezésére földgáz üzemű kondenzációs kazánok, valamint légkondicionálók kerülnek elhelyezésre. A hőszivattyúk télen a Dráva vizéből nyerik ki a hőt, és nyáron ugyanide szállítják a fölösleget. Gázellátás biztosítja a gázkazánok működését. A gázkazánok látják el a levegőcserélő rendszert, és érzékelik ha pl. ugyanabban az időben nagyon sok látogató van az épületben.

Levegőcserélő egységek kerülnek elhelyezésre a kiállított műtárgyak dinamikus hőmérsékleti és szellőzési igényeinek kielégítésére. A felszerelés a földszinti gépterembe kerül. A friss levegő az épületbe hőcserélőn keresztül érkezik, biztosítva a levegő előmelegítését a téli, illetve előhűtését a nyári időszakban. Ezen kívül, számos helyiségben kell friss levegőt biztosítani, mint pl. öltözők, vizesblokkok és raktárak. A hő- és füstelvezetést a folyosókon gravitációval vagy mesterséges rendszerekkel kell biztosítani. Egyszintes földalatti garázs lesz az épületben. Itt szénmonoxid elvezetést kell biztosítani, és a hő- és füstelvezetés szükség esetén kialakítható.


A zsűri értékelése

A finom és intelligens projekt egy, a Drávára nyíló emelt platformot nyugalmasan körbezáró három épületrészből áll. A terv építészetileg diszkrét, nyugodt és visszafogott (egyes zsűritagok szerint túlságosan is), és az épületet körülvevő városrész arányaihoz igazodik - amely üdvözlendő a harsogó ikonszerű épületek korában. A spirális lefedés a platform közepénél abbamarad és üveg információs pavilonként fejeződik be. A pavilon felett a váratlan, fókuszt adó és rendkívül költői, palackszerű periszkópos oszlopelemekből álló 'erdő' Maribor különböző nézeteit mutatja meg a látogatóknak. A nézők és a fizikai környezet, majd idővel a kulturális emlékek és a technikai megérzések között közvetítő efajta, az építészeti akrobatika helyett használt 'készülék' a képszkennelés és a média túláradásának korában szinte szükségesnek mondható.