Mátrai Péter kapta 2010-ben a Kotsis Iván Emlékérmet

Az ünnepségen a MÉSZ képviseletében Hegedűs Péter, Roth János és Perényi Tamás vett részt. A díjat Hegedűs Péter adta át Mátrai Péternek, a díjazott érdemeit Roth János méltatta.

Minden évben december 15-én, Kotsis Iván születénapján adja át a MÉSZ elnöksége az érmet annak a pályatársnak, aki mind építészeti munkáiban, mind az oktatásban Kotsis Iván méltó örököse, szellemiségének továbbvivője. A díjat a MÉSZ 1989-ben alapította, és a szakma "fair play" díjának is hívják. Idén Mátrai Péter építész, egyetemi tanár, zeneszerző kapta a Kotsis Iván emlékérmet, amit a MÉSZ elnökségének képvisletében Hegedűs Péter, Roth János és a BME Lakóépülettervezési Tanszék vezetője, Perényi Tamás adott át, köszöntve Mátrai Péter családját és Kotsis Iván örököseit is.

Kotsis Ivánra emlékezve Hegedűs Péter idézte Csonka Pál professzor szavait, melyek Kotsis Iván temetésén hangzottak el.

"Építőművészi hitvallását, szorgalmas, alkotó munkában eltöltött életének tanulságait meggyőzően fejtette ki abban a mélyen szántó, klasszikus előadásában, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kara előtt a gyémánt diploma átnyújtása alkalmával tartott (1970). Szerinte az épületek értékállandóságának elengedhetetlen kelléke részben a tisztaság az alapelrendezésben, a lelkiismeretesség a szerkezetben és az értelmesség az anyagok kiválasztásában, részben az őszinteség, a szépség és harmónia a kifejezésben. Szavai szerint "ezek a gyakorlatilag és esztétikailag megalapozott értékek teszik az épületeket maradandóvá, függetlenül attól,  hogy a keletkezésükkor fennállott felfogás miféle formákba öltöztette őket, mert vérbeli kvalitásaik immunissá teszik őket az idők forgandó és múlandó felfogásbeli változásaival szemben. Irányzatok jönnek, mennek, az igazi építőművészet azonban egyformán keresztüldolgozza magát azokon."

Ő maga mindig az egyszerűségre, a célszerűségre és a harmóniára törekedett; műveiben is éppen olyan őszinte, kiegyensúlyozott és szerény volt, mint emberi magatartásában. Alkotásainak művészi hatását éppen ezekkel a kvalitásokkal érte el. Példát mutatott arra, miként lehet egyszerű eszközökkel is szépet és a gazdaságossági szempontok szigorú érvényesítése mellett is művészit alkotni. Tisztelte a múlt hagyományait, de ugyanakkor megértéssel fogadta az újabb építészeti törekvéseket is.

Mint mondotta, "elismeréssel kell lennünk a múlt mestereinek jó műveiért, akiknek a formanyelvét már nem értjük meg és ugyanakkor megértéssel kell viselkednünk a fiatal generáció törekvéseivel szemben, akiknek nyelvezetét talán még nem értjük meg."

"Amíg ma, a technikai fejlődés forgatagában nem jutott erő és idő a humanisztikus életformákra, úgy egy idő múlva óhatatlanul előtérbe fog kerülni az egyéni elmélyülő művészi gondolkodás igénye, amely az eddig kidolgozott, műszakilag és gyakorlatilag tökéletesedett megoldásokba újból melegséget fog önteni és életörömöt fog árasztani a technikai vívmányokkal telített emberiségre."

Rendületlenül hitt az igazság erejében, elvei és meggyőződése mellett minden körülmények közt híven kitartott. Megvetette a címeket, rangokat, került minden formaságot, külsőséget, mindenkit csak érdemei szerint bírált el. Egész lényét szigorú logika, igaz realizmus és józan önmérséklet jellemezte. Szerénységénél csak abszolút puritánsága volt nagyobb. Harmonikus életfelfogását, tudását és emberi kvalitásait széles körben példaképül tekintették. Pályáján sok csalódás és méltánytalanság érte, melyekért a személyét övező nagyfokú tisztelet, a kartársak és tanítványok szeretete, valamint a minden oldalról megnyilvánuló kitüntető nagyrabecsülés nyújtott elégtételt.

Róth János laudációja

Mátrai Péter az alábbi  - az Országépítő "Tanítható-e a művészet?" kérdésére válaszolva írt - szavakkal köszönte meg a kitüntetést.

Négy dolog

Megpendítek egy húrt.
Meghúzok egy ceruzavonalat.
Leírok egy szót.
Kimondok egy mondatot.

Jóideje mindennap megteszem ezt a négy dolgot.

Amíg megtehetem, addig szabad vagyok.

Szemlélődő magány.
Mérhetetlen kíváncsiság.
Bensőséges csend.
Elmélyült fegyelem.

Ezek szükségeltetnek leginkább.

No meg minden megelőző nap tudása és mersz mindenekfölött.

Hogy minden pont akkor, pont úgy történjék, ahogyan kell.

A húr eléggé feszes legyen.
A ceruzahegy megfelően kihegyezett.
A szó kifejező.
A mondat végletekig kifinomult.

És a dolgok egyszercsak müvé lesznek.

Zene lesz.
Ház lesz.
Vers lesz.
Tanitás lesz.

Azután egyszercsak

Akad valaki, aki meghallja.
Akad valaki, aki bemegy.
Akad valaki, aki elolvassa.
Akad valaki, aki megérti.

És ezek a valakik egyszerre, legelőször
(akárcsak én hajdanán)

Megpendítenek egy húrt.
Meghúznak egy ceruzavonalat.
Leírnak egy szót.
Kimondanak egy mondatot.

Csak hagyni kell, hogy mindez megtörténjék.

Csendben, pisszenés nélkül figyelni.

2001.03.03. m.p.