Közélet, hírek

Még nem egyértelmű az új építési rendelet

2016.01.21. 13:36

Számos kérdést felvet a januárban hatályba lépett új építési rendelet. Ahhoz, hogy a döntéshozók szándéka megvalósuljon, több nyitott kérdést tisztázni kell. Íme a Graphisoft állásfoglalása.

Több mint két héttel a hatályba lépése után még mindig nem egyértelmű, hogy milyen előírásoknak és szabályoknak kell megfelelnie akár az építtetőknek, akár az építészeknek.

„Számos gyakorló építész keresett meg minket az ország egész területéről, hogy segítsünk értelmezni az új előírásokat” – mondta Reicher Péter, a Graphisoft magyarországi vezetője. „Annyit tudunk, hogy a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentést az illetékes jegyzőhöz, főjegyzőhöz kell benyújtani, és az épített lakóépületnek továbbra is meg kell majd felelnie az építésügyi törvény előírásainak. Ezen kívül azonban sajnos több olyan pont is van az új előírásban, amelyet nem vagy nem megfelelően tudunk értelmezni.”

A Graphisoft szakmai véleménye, hogy támogatandó az a törvényalkotói szándék, hogy egyszerűsödjék a jelenleg valóban túlszabályozott tervbeadási és engedélyezési folyamat, és a szükséges eljárási idő és adminisztrációs teher csökkentésével támogassák a magánerős építkezéseket.

Azonban szükségesnek tartjuk, hogy az eljárás csökkentése ne menjen a szakmai minőség rovására, és ne eredményezze a biztonság, valamint az építészeti kultúra és az épületek esztétikai megjelenésének csökkenését.

Reméljük, hogy hamarosan tisztázódik, hogy az új rendelkezés szerint pontosan milyen kötelezettségek vonatkoznak az építtetőkre és építész kollégákra.


forrás: sajtóközlemény