Nagy Károlyné született Sáricz Edit, a Mesteriskola titkárának hamvait 2003. január 24-én 14 órakor gyászmise keretében helyezik örök nyugalomra a Magyar Szentek plébániatemplomának urnatemetőjében, Budapest XI. Magyar Tudósok körútja 1., a Petőfi-híd budai hídfőjénél.
A technikát, mint nászt a szűz menyasszony,
kívántuk is meg féltük is. Hatvanas évek.
Vonzó rögeszme, hogy a birtoklás mindent megold.
Keserves magtanulni, hogy a nincsek történelme is
történelem: a rozmárforma kontinens
fölmerül az időből, tátott szájából kiáll
a szegénység roppant agyara, bőrén
sós vízként lecsorgó faluk. És reng a partvidék,
és beomlik az aládúcolt templomboltozat.
Küldözhetjük alóla lírai üzeneteinket.
Kinek? Mindenki vágya a jövő.
Csak legyen módja visszaemlékezni,
"Kigömbölyödtem", mondja majd a Föld
a csodavárás és a rettegés e tobzódó koráról.
Orbán Ottó (1936-2002)
FÖLDANYÁNK • részlet a Sárkányvér című ciklusból
Építészekkel vette őt körül az élet. S viszonzásul e nagymúltú szakma számos képviselője közel négy évtizeden át sok jóban részesült közvetlenül vagy közvetve tőle, Nagy Károlyné Edittől. Nem csupán munkahelye volt a Mesteriskola és az Építész Mester Egylet, korábban pedig a Magyar Építőművészet, a lap szerkesztősége, hanem, a család mellett, életének fontos, sokat-nyújtó közege. A MÉSZ-ben, amit egyre gyakrabban úgy hívunk: az Építészek Háza, Edit sokáig a ház egyik asszonya. Abban a házban – mely udvarával, termeivel igazi unikum ebben a városban, – együtt viszi e szerepet Máriákkal, Évával, Piroskával, Klárikával, Júliával. Korántsem teljes a névsor, de említenem kell még Verát, aki most éppen másféle asszonyi teendőket lát el, otthon babát nevel.
Az Ötpacsirta utcai Építészek Házában ismertem meg Editet, akkor már mint a Mesteriskola "mindenesét". Mint a Mesteriskola motorját. Mint a legfőbb "kapcsot" a Mesteriskola és a hallgatók, a szervezők-vezetők és a számos előadó-közreműködő között. Néhány éve akkor már ez volt a hivatása, de utólag is határozottan érzem, a Magyar Építőművészetről sem feledkezett meg. Ha csak áttételesen, de továbbra is szívügye volt, gondját viselte, szemmel tartotta ott a Házban. Párhuzamosan tevékenykedtünk, én lapot szerkesztettem Turcsival, Ferkai Andrással, Moravánszky Ákossal – Edit a Mesteriskola "életét" szerkesztette Szentkirályival, Szendrőivel, Arnóth Sammal. Rettenthetetlen harcosként vagy más szokatlan szóval kotlósként – jelen volt, szervezte a kétévenkénti felvételiket, majd a pályázatokat, előadásokat és a fantasztikus kirándulásokat. Mégiscsak illethető az ő munkája a szerkesztés szóval - angolul editing, ami például jelenti a film vagy videó felvételek egybeszerkesztését is, melyre mi, elég ügyetlenül, a vágás szót használjuk. Egyszer Edit nevenapján, a MÉSZ-ben tartott összejövetelen megemlítettem a szójátékot a nevével, már csak azért is mert a főszerkesztés helyett az angol acting editor, a "cselekvő szerkesztő" kifejezést tartottam mindig autentikusabbnak. S lám, azóta – megkezdve mindennapi építkezésünket a virtuális térben, a világhálón – drót-posta címünkben benne van a név: edit – editors/kukac/epiteszforum.hu.
Nemrégiben egy másik összejövetelen a MÉSZ-ben egy aforizmával rukkoltam elő, amit akkoriban fogalmaztam meg: "Álomban nincs egyenes". Láthatóan értette, kedvesen, személyesen reagált rá, mintha akkor őt érintette volna meg legjobban e rövid "egysoros", ami kötődik az építészethez, de mégis sokkal tágabban értelmezhető: Álomban nincs egyenes.
Edit arcában én mindig keleti vonásokat látok, szeme és tekintete halványan mindig kínai arcra emlékeztetett. Nincs ebben semmi különös, és azt hiszem nem is szorul magyarázatra. S most is előttem van, ahogy pár éve a maga visszafogott hangján keserűen kifakadt: őt is elszomorította a legújabbkori uralom, a pénz féktelen tombolása. Szavaiban érezhető volt, hogy pontosan lát emögött embereket is, akik gerjesztik, előadják vagy csak kiszolgálják a "műsort" – persze neveket nem említett.
Edit a Mesteriskolához kötődött legszorosabban, amiben nagy szerepe volt annak, ahogy Szendrői tanár úr vitte az iskolát szinte élete utolsó percéig. Ezért is megható volt a megemlékezés Szendrői Jenőre a Keszthelyi kastélyban, a 2001. decemberében tartott találkozón, ahol Edit is boldogan jelen volt. S bizonyára sokat jelentett számára a legutóbbi idők másik fontos momentuma, amikor a Mesteriskola hallgatói nyerték meg a Roosevelt téri zöld irodaház átépítésére kiírt pályázatot...
Orbán Ottóval indítottam, Weöres Sándor részlettel szeretném befejezni:
"E vers is valóság, akár az álmod,
Az élet: szív és kés egy szín alatt.
Szemeddel az egész tengert halászod
s horoggal mit fogsz? egynéhány halat."
(20., utolsó szakasz a DALOK NA CONXY PAN-BÓL című versből)
2003. január
Vargha Mihály
(elhangzott Nagy Károlyné Edit búcsúztatásán, a Magyar Szentek plébániatemplomában)