Design/Formatervezés

Megnyílt az első nyitott közösségi faműhely

2015.10.06. 10:55

Technika 1 névvel megnyílt Magyarország első Do It Yourself  co-working irodája. A Hello Wood csapata a Közgazdasági Politechnikum Inkubátor Házában várja az építészeket, dizájnereket, ácsokat és urbanistákat. A Technika 1 egy több műhelyből álló rendszer első helyszíne, ahol remekül megfér egymás mellett a szakmaiság és a rekreációs barkácsolás.

A Technika 1 egyedülállóan jól felszerelt műhelyeibe a profik mellett fiatal szakembereket, egyetemistákat, középiskolásokat, gyerekeket és a dizájn iránt fogékony, barkácsolásra nyitott hobbialkotókat is várnak. Az egyik alapító a Hello Wood alkotócsoport, amely nemrég elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács által alapított 2015-ös Design Management Díjat. A Technika 1 másik alapítója és egyben otthona a Közgazdasági Politechnikum. Az alternatív gimnázium épületében januárig tesztüzemmódban működő Technika 1 célja, hogy az építészet és a dizájn iránt érdeklődők megtanulhassák a szakma alapjait, ezért számos tematikus kurzussal, tanfolyammal és csapatépítési lehetőséggel várják a vendégeket, akikkel közösen alakítják és fejlesztik tovább a koncepciót. 



“A Do It Yourself (csináld magad) mozgalom élénkülésével és az asztalos és ács szakmák presztízsének növekedésével nő az igény a profin felszerelt műhelyekre.” - mondják az alapítók.

A magyar építész- és dizájnerképzés egyik legnagyobb hátránya, hogy a diákoknak kevés olyan műhely áll rendelkezésükre, ahol élőben is kipróbálhatják az elméletben megszerzett tudást. A Technika 1 nem csupán műhelyként, hanem íróasztalokkal felszerelt co-working irodaként is funkcionál, ahol az építészek, dizájnerek, asztalosok, ácsok nyugodt körülmények között dolgozhatnak együtt. A rendelkezésre álló infrastruktúra mellett a Technika 1 folyamatos szakmai segítséget is biztosít, tanácsadással is segíti a látogatók munkáját. A helyszín által nyújtott teljes körű szolgáltatás részeként a faanyagokat, a vasalatokat, a felületkezelő anyagokat és a szerszámokat is kiemelten kedvező áron lehet beszerezni és kiszállíttatni. Így a Technika 1 nem csupán az építéshez szükséges térben és infrastruktúrában, de az alkotási folyamat minden egyes elemében segítséget nyújt a vendégeknek.




Az építészettel és dizájnnal professzionális szinten foglalkozók mellett folyamatosan bővül azoknak a köre, akik számára a barkácsolás inkább hobbi, vagy egyszerűen csak ki akarják próbálni, hogy milyen egy háztartási tárgyat vagy bútort a saját kezükkel elkészíteni. A 180 négyzetméter alapterületű, hétfőtől vasárnapig nyitva tartó Technika 1-ben szakkörök, alternatív technika órák és modellező-műhelyek mellett olyan évszakokhoz kapcsolódó tematikus kurzusok is indulnak, mint a madáretető-építés vagy karácsonyfatalp-készítő workshop. A szervezők emellett családi workshopokat, valamint kifejezetten gyerekeknek szóló kurzusokat is terveznek.




A Technika 1 ad otthont a Hello Wood és a Politechnikum közös termékfejlesztési projektjének, az iskolabútor projektnek, melynek célja nem csupán a tárgyak létrehozása, hanem egy új, “csinálva tanuláson” alapuló képzési forma tesztelése is. Amellett, hogy az iskolabútor projekt remek lehetőség egy saját bútorcsalád kifejlesztésére és ezzel együtt az iskola infrastruktúrájának sokszínű fejlesztésére, megoldás lehet a faipar elhanyagolt területén felmerült igényekre is.

A Technika 1 klubkártya-rendszerben működik; a tagok a szakmai partnerek anyagait kedvezményes áron kaphatják meg. A januárig tartó tesztüzem során kedvezményes áron válthatók bérletek.

Cím: A Közgazdasági Politechnikum Gimnázium Inkubátor Háza 1096, Budapest, Vendel u. 3.

További érdekesség a Technika 1 Facebook oldalán

forrás: sajtóközlemény