Megnyitó után - Lévai Tamás a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjáról

Megnyílt az expo, özönlenek a látogatók, a világsajtót bejárják a meghökkentő építészeti giga-show szereplőiről - a pavilonokról - készült képek. Mindannyian szeretnénk tudni, hogy vajon külső szemmel hogyan látják a Magyarországot reprezentáló installációt. A tervezőt, Lévai Tamást kérdezte személyes tapasztalatairól Gaschler-Gyeviki Nóra.

epiteszforum.hu: Most, a nyitás előtti utolsó alkalommal milyen érzésekkel, várakozással utaztál ki (akár a rád váró feladatok, akár a fogadtatás tekintetében)?

Lévai Tamás: Folyamatos a kommunikáció Budapest és Sanghaj között levélben, telefonon, skype-on, de a személyes tapasztalatok, találkozók mindig többet jelentenek. S miután legutoljára két héttel az utolsó utazás előtt voltam Sanghajban, nagy meglepetés nem ért. A legfőbb izgalmat az jelentette, hogy vajon elkészül-e időben a pavilon.

ef: A kint eltöltött 3 hét alatt milyen munkák vártak még Rád, illetve a kivitelezőkre?

LT:A pavilon építészeti installációja egy hangszerhez hasonlatosan működik, mi finomhangolásnak neveztük e fázist, ahol a fa hangdobozok mozgási dinamikáját, a fények erejét és színhőmérsékletét, a hangok elhelyezésének és keverésének beállításait végeztük, a hagyományos tervezői művezetés mellett.

ef: Általában milyen tapasztalataid voltak a kivitelezéssel kapcsolatban (műszaki feltételek, kivitelezők szakértelme, felkészültsége)?

LT: Az általános beidegződéssel ellentétben azt kellett tapasztalnom, hogy Sanghajban a minőségnek igen széles skáláját ismerik, s mint mindenben, ebben is a szélsőségek közvetlen egymás mellett élése volt a legszembeötlőbb. Ugyanabban az utcában, sőt egyazon épületen belül is fellelhető a legkényesebb minőség és az igénytelen hanyagság. Ez európai szemnek éppoly szokatlan, mint a társadalom nagyfokú hierarchizáltsága. Ez egy nagyléptékű építési munkánál nyilvánvalóan előny, itt inkább bénultságot okozott. A nyelvi kommunikációs nehézségeken a rajzok, skiccek segítettek át. Izgalmas volt megtapasztalni, mennyire közel áll hozzájuk a jelek, képi analógiák nyelve, nem véletlenül, hiszen elsősorban maga a képírás tartja össze a kínai nemzetet. A szakmai felkészültségükről sem lehet általánosságban beszélni, mindig meg kellett találni azokat az embereket, akikkel jól lehetett együttdolgozni. S kellemes meglepetések értek e tekintetben!

ef: Korábbi interjúdban hangzott el a következő: „Végigkísért minket annak az élménye, hogy a munka során egy olyan útra léptünk rá, amiről csak sejteni lehetett, hogy eredménnyel zárul. Olyan anyagokra, technológiai megoldásokra vonatkozó kísérletekbe mentünk bele, amelyek rizikóval jártak.” Eredeti elképzeléseid szerint sikerült-e megvalósítani a terveket, esetleg akad, amivel elégedetlen vagy?

LT: A kísérletek a tervezés fázisát érintették, kész részlettervekkel és technológiákkal indult a kivitelezés. A legfőbb problémát az információ-vesztés okozta, egyrészt a szervezeti struktúrából adódóan, másrészt nyelvi, fordítási nehézségek miatt. A részletek a hazai gyengébb kivitelezéseket idézik, összességében viszont sikerült a koncepciót megvalósítani és ennek igazán örülök!

ef: Mit szólsz az elégedetlenkedő hangokhoz, van-e alapja az olyan kritikáknak, hogy pl. semmi nem utal Magyarországra, üresek a vitrinek, s a Gömböcről sincs elegendő információ?

LT: A kezdés nagyon feszes volt, a pavilon információs rendszerét az első napokban üzemeltetési időn kívül folyamatosan kellett fejleszteni, s felhasználva a kezdeti tapasztalatokat, jelenleg is csiszolni kell még. Nekem az EXPO egy cirkusz forgatagához hasonlatos. A világkiállítás teljes területén érezhető volt a kezdet izgalma, feszültsége, várakozása, kulturális sokszínűsége. Talán az olimpia lehet még ehhez hasonló. Ebben a forgatagban továbbra is helyesnek tartom azt a koncepciót, hogy a pavilont nem lehet felszabdalni, mert elvész az ereje. Ennek az elvnek alárendelve működhetnek azok a további rétegek, melyek az országot bemutatják filmen, interaktív portálon, szóró-ajándékokon keresztül.

ef: A hazai sajtóban meglehetősen ellentmondásos hírek látnak napvilágot. Egyik forrásból azt halljuk, sikeres a Magyar Pavilon, máshonnan, hogy teljes kudarc. Mit tapasztaltál a helyszínen valójában, milyenek voltak a látogatói visszajelzések?

LT: Első nap, ahogy leültünk emberekkel beszélgetni a kiállító térben, többen mondták, hogy azért érkeztek, mert azok ajánlották nekik a pavilont, akik már látták. Ez személyesen fontos visszajelzés, de persze nem helyettesít egy reprezentatív felmérést. A látogatottsági adatok kifejezetten megnyugtatók! A pavilon kommunikációján belül engem a nemzetközi építészeti sajtó keres meg, érdeklődésük biztatólag hat.

ef: Januárban, Petőcz Éva kérdésére válaszolva mondtad: "Az utóéletére vonatkozóan tettünk javaslatokat, mivel egy olyan struktúrát hoztunk létre, ami más tereket is képes belakni. És bár a pavilon épülete nem fog fennmaradni, maga az installáció képes tovább élni.” Történt azóta ebben a kérdésben előrelépés? Lehet tudni bármit a pavilon további sorsáról?

LT: Hallottam több érdeklődőről, hogy szeretnék a pavilont máshol felépíteni, de jelen pillanatban ez még nem dőlt el. Bízom benne, hogy így lesz, az installáció jellege nagyon adja a lehetőséget!

Gaschler-Gyeviki Nóra
 fotók: Lévai Tamás