Megtalálták a pécsi római bazilikát

Egy irodaházépítkezés során előkerült Pécs régóta keresett római kori bazilikája. A római kori régészeti emlékegyüttes mind mennyiségében, mind minőségében országos viszonylatban egyedülálló jelentőségű, kulturális és tudományos értékű. Ennek megfelelően kezdeményezték műemlékké nyilvánítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál.
Tóth Zsolt ásatásvezető régész beszámolója.

2008-ban a Janus Pannonius Múzeum két helyen végzett nagy területre kiterjedő régészeti feltárásokat Pécs történeti belvárosában. A Rákóczi út – Jókai út délnyugati szegletében fekvő, régészeti védelem alatt álló telken folytatott kutatások során jelentős római kori építészeti emlékek kerültek elő.

A területen a tulajdonos mélygarázzsal ellátott irodaházat kíván építeni, így a teljes terület megelőző feltárása vált szükségessé.

Megelőző feltárás: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által jóváhagyott írásbeli szerződés alapján végzett olyan régészeti kutatási tevékenység, amely a földmunkával járó fejlesztések, beruházások által érintett régészeti lelőhelyek feltárására irányul.

Az ásatási terület a fallal körülkerített késő római Sopianae központi részén, a feltételezhető forum déli oldalán terül el.

A forum a római városok központi tere a két főút (cardo és decumanus) találkozásában. Három oldalról általában oszlopcsarnok (porticus) vette körbe, a negyedik oldalon pedig a bazilika emelkedett. A forum nyitott tere adott helyet az üzleti életnek és a bíráskodásnak.

Sopianae (a római kori Pécs) több fontos közlekedési útvonal találkozási pontjában feküdt. A 3. század végén két részre osztott Pannonia Inferior provincia északi feléből létrehozott Valeria tartomány polgári közigazgatási központja lett.

Pannonia: A Dráva-Száva közét, Ausztria keleti határvidékét és a Dunántúlt magában foglaló területet Augustus császár (Kr.e. 31-Kr.u. 14) foglalta el, de valószínűleg csak Claudius (41-54) szervezte tartománnyá. A Pannonia nevet a terület egyik népcsoportjáról, a pannonokról kapta.

A második század elején Trajanus császár (98-117) a tartományt egy nyugati (Pannonia Superior) és egy keleti (Pannonia Inferior) részre osztotta. Mintegy kétszáz évre állandósult a közigazgatási rendszer.

A 3. század végén - 4. század elején nagy változások mentek végbe a Birodalomban. Átalakították a közigazgatást, kisebb tartományokat szerveztek, a katonai igazgatást elválasztották a polgári közigazgatástól. Pannonia Superiorból lett Pannonia Prima és Savia, Pannonia Inferiorból pedig Valeria és Pannonia Secunda. részletesebben

A megismert emlékek közül külön kiemelendő a 4. század elejére keltezhető bazilika és annak 3. századi előzménye. A kutatások során napvilágra került a római kori Sopianae eddig ismert legmagasabb földfelszín feletti felmenő falának egy szakasza. A római kori időszakból összesen nyolc építési periódus volt elkülöníthető, amelyből hathoz kőből épített emlékek tartoznak. A régészeti jelenségek időkerete: Kr.u. 1. század vége – ~ 5. század 30-as évei.

A 2. században a terület egy bennszülött telep vagy vicus (falu) része lehetett. A periódusban épület nem volt kimutatható. Cölöplyukak és kemencék tartoznak az időszakhoz.

A korszak valószínűleg a súlyos pusztításokat okozó nagy markomann-kvád háborúval (167-180) zárult. A pusztítás következménye tereprendezés. Az elegyengetett térszínen a Severus korban (193-235) kőépületeket emelnek. Ehhez a periódushoz két nagyméretű épület kőalapozása tartozik, melyek közül a keletebbi épület nyugati vége apszisban záródik. Ez az épület lehetett a 3. századi város bazilikája.

Bazilika: A bazilika épülete lényegében ugyanazokat a funkciókat töltötte be, mint a forum, csak zárt, fedett térben. Belső tere csarnokszerű, nagyszámú ember befogadására képes. Nem összekeverendő a vallási funkciót betöltő ókeresztény és középkori bazilikával. Részletesebben 

A település városi rangja ekkorra már nem lehet kétséges. A tervezett építési struktúra, egységes tájolás, kőépítkezés, az épületek nagysága és a városokban előforduló bazilika típusú középület teszi ezt bizonyossá.

Ez az első kőépítésű periódus, amelyet a 3. században egy, a 4. században pedig újabb négy követ. Mivel a területen a római korban mintegy kétszáz éven át élénk építési tevékenység zajlott, a korábbi épületeket vagy az akkori földfelszínig visszabontották vagy átalakították, kiegészítették.

Még a 3. században a munkaterület keleti részén egy kisméretű, négyhelyiséges épületet alakítanak ki (amelynek falait a következő építési időszakban úgyszintén visszabontják).

A legélénkebb építési tevékenység a 4. században volt, amely a település szerepének, rangjának emelkedésével magyarázható. Innen származnak a legjelentősebb emlékek.

Nem mindennapi szerencsének voltunk részesei a kutatások kezdetét jelentő próbaásatás során: A mintegy 2000 m² nagyságú területen úgy sikerült kijelölni a próbaásatás első szakaszának 80 m² alapterületű szelvényeit, hogy abba beleesett a 4. század elején a forum déli oldalára épített bazilika déli fala. Már ekkor sejteni lehetett, hogy „nagy fogás” van kilátásban. Külön szerencse, hogy az épület nagy része a kutatható telekre esik.

Ez az ásatás legkiemelkedőbb előkerült régészeti-építészeti emléke. A feltárás során a bazilika déli fele volt kutatható. (Az északi rész felett egy távfűtő gerincvezeték húzódik. Itt a feltárások 2009 augusztusában folytatódnak tovább.)

Az előkerült maradványok alapján az épület kiszerkeszthető lett. (Helyességét az ez évi ásatás igazolja vagy cáfolja majd.) A következőket lehet tudni az épületről:

Tájolása megközelítően K-Ny, mintegy 8 fokkal tér el ÉK-DNy irányban attól. Az épület teljes hossza: 55,56 m; szélessége: 27,70 m. A téglalap alaprajzú épületet nyugatról egy félkör alaprajzú apszis zárja, keleti oldala elé oszlopos előcsarnokot építettek, itt lehetett az épület főbejárata. A keleti bazilikafalat a korábbi Severus kori bazilika alapozására alapozták rá. A déli és keleti bazilikafal belső oldalán több helyen megmaradt a falon a vakolat, legépebben a DK-i sarokban. A felmenő fal legnagyobb mérhető magassága 0,70 m, az épület alapozása 0,55-0,60 m mély, az erősen kavicsos, köves, nagyon masszív altalajrétegre alapoztak rá. A hosszanti oldalfalakat 3 méterenként támpillérek támasztották meg, összesen 11-11 darab. A keleti zárófalat 4 darab támpillér támasztotta.

A bazilika belső terében vékony terrazzoréteg alkotta a belső járószintet, amely az épület nyugati részén összefüggően, nagy felületen megmaradt. Máshol kisebb foltokban került csak elő, ugyanis a következő építési periódusban a bazilika déli felében kialakított pillérszerkezetes épület építési munkálatai alkalmával számos ponton áttörték, lehet, hogy nagyrészt fel is szedték. A járószint szintjét illetően az épület keleti és nyugati vége között ~0,60 méter szintkülönbség van. A szintkülönbséget lépcsőzéssel hidalták át, a 0,60 métert valószínűleg négy lépcsőfokkal, a bazilika É-D-i kereszttengelyében. Az épület háromhajós volt, az oldalhajók és a főhajó szélességének aránya 1:2. A tetőszerkezetet 10-10 pillér támasztotta alá. A pillérek közti távolság nem egyenletes, de rendszer kimutatható benne. A pillérrendszer kialakításánál az épület keleti és nyugati felében meglévő szintkülönbséget és a kettő közti lépcsőzést is figyelembe kellett venni. Az épület főbejárata a keleti oldalon lehetett. A modern rombolás miatt ebből semmi nem maradt meg. A déli falban két szűk nyílás (szélesség: ~0,89 m) volt megfigyelhető, amelyek oldalbejáratnak tekinthetők. A bazilikához tartozó külső járószint habarcsrétegre rakott, apróra zúzott tégladarabokból, kavicsból és kicsi kődarabokból állt.

A járószintjén talált égésréteg és az efölötti téglatörmelék alapján a bazilika elpusztult, leégett. Az efölötti planírrétegben talált érmek alapján ez 340 körülre tehető.

Összevetve a Római Birodalom ismert bazilika alaprajzaival több egyedi jellegzetesség is megfigyelhető:

(1.) A belső járószint nem vízszintes síkban van, az épület keleti és nyugati felében eltérő a magassága. Elméletileg egy szinbe hozható a két épületfél. A lehetséges megoldással mindjárt egy „sötét foltot” is érintünk, az épület fűtésének kérdését. Ha feltételezzük, hogy az épület nyugati fele padlófűtéssel volt ellátva, akkor az ott talált terrazzós szint nem a belső járószint, hanem a hypocaustum-rendszer alsó szintje, a lebegő padozat pedig elvileg egy szintbe eshetett a fűtetlen keleti bazilikafél szintjével. Az épület fűtése csak vélelmezhető, elméleti szinten a fent vázolt megoldás elképzelhető. Gyakorlati probléma: A vélelmezett fűtőrendszernek nincs igazi alapozása, a vékony terrazzóréteg alatt egy planírréteg jelentkezik, praefurnium (fűtőhelyiség) sem került elő.

(2.) Legalább ennyire „problémás” a belső teret három részre tagoló két pillérsor kérdése: a pillérek közötti távolság nem egyenletes, az összes pillér nem egy vonalba esik. A jelenségre ésszerű magyarázatot egyelőre nem tudunk adni, az kizárható, hogy nem az épülethez tartoznak.

(3.) Az apszissal kapcsolatban a következő észrevételek tehetők: az épület oldalhosszához képest feltűnően nagy, majdnem az egész nyugati oldalt elfedi. Ugyanez figyelhető meg Trierben az aula Palatina épületénél. A bazilikáknál, ha van apszis (nem kötelező „kellék”), az a főhajót zárja, két vége egyvonalba esik a belső tér két pillérsorával. (A bazilikák strukturáját átvevő ókeresztény és középkori bazilikák esetében ez kötelező érvényű elv.) Sopianae bazilikája esetében egyedi módon nem így van, a főhajó szélességén jelentősen túlnyúlik az apszis két vége. (Megjegyezzük, hogy a hasonló apszisú trieri épületnek nincsenek belső pillérsorai.)

(4.) Az apszissal és a belső pillérsorokkal van összefüggésben a főhajó és mellékhajó magasságának kérdése. A bazilikális elrendezésnél a főhajó magasabb az oldalhajóknál. (Ezt a megoldást veszik át az ókeresztény és középkori bazilikák.) Ez a megoldás jelen esetben nem valószínű a főhajónál szélesebb apszis miatt. Ha így építették, akkor az apszis maximális magassága az oldalhajókéval lehet azonos, amely a főhajót záró apszisoknál egyáltalán nem jellemző. Sopianae bazilikája e tekintetben a trieri párhuzamra hasonlít, azaz a főhajó és a mellékhajók magassága azonos. Ezt támasztja alá az oldalfalakhoz épített sűrű támpillérrendszer, amely a főhajónál alacsonyabb oldalhajójú épületeknél nem jellemző. A magas oldalfalak kapcsán szóba kell hozni a sekélynek mondható ~0,60 m mély alapozást. Alatta az altalaj erősen köves-kavicsos, majdhogynem betonkeménységű anyag, amely amolyan természetes alapozást képez a megépített alapozás alatt. (A római város más részén külön alap nélkül építettek rá kőépületeket.) Így ez elvileg megoldottnak tekinthető.

Összegezve: Építészeti szempontból Sopianae bazilikája meglehetősen egyedi építmény, a „klasszikus” bazilikáktól több szempontból eltér, leginkább a vele egyidőben épített trieri aula Palatina¹ épületére hasonlít. Mindent egybevetve az egész Római Birodalom területét tekintve is egyedi régészeti emléket sikerült napvilágra hoznunk a feltárás folyamán².

A bazilika pusztulása után annak DK-i részében új épületet alakítanak ki. Az épület keleti és déli falát a bazilika keleti és déli falának egy szakasza képezi. Az új épület északi fala az egykori bazilika hossztengelyébe esik. Az épület belső terében, négyzetes rendszerben pillérek helyezkedtek el. Középpontjaik távolsága ~3,70 m, alapozásuk átlagosan ~1x1 méter alapterületű. A pillérek alapozását a bazilika járószintjébe ásták bele, így nagymértékben tönkretették azt. A pillérek lábazati részét faragott, téglatest alakú kőtömbök képezik négyzethálós rendszerben. Ezek nem a tetőszerkezet tartópillérei, hanem a pillértávolságból adódóan az épület belső járószintjét alkotó fapadozatot tarthatták. Struktúrája alapján az épület egy horreum (magtár) lehetett. Megfigyelések szerint ez az épület is leégett.

Ezt a periódust még két 4. századi kőépítésű periódus követi, amely a távhő vezeték miatt csak kis területen volt kutatható. Előkerült 4,5 méter hosszú szakaszon a római kori Sopianae eddig ismert legmagasabban megmaradt földfelszín feletti felmenő fala.

A római kor végén vagy már azután cölöpszerkezetes építményeket alakítanak ki a területen.

Felmerül a kérdés: Mi lesz az itt talált régészeti emlékekkel?

A területen előkerült római kori emlékek mind tudományos, mind kulturális szempontból kimagasló értéket képviselnek. Bizonyíthatóvá vált, hogy már a Severus korban városi településsel kell számolni Sopianae történetét illetően. Ezidáig a mintegy száz évvel későbbi (4. század eleji) városalapítás volt bizonyítható. A területen előkerült régészeti jelenségek alapján végigkövethető a város római kori története a kezdetektől a római kor végéig.

Tovább növeli a leletegyüttes jelentőségét az is, hogy nemcsak a bazilika mint építmény vált ismertté, hanem annak építéstörténeti összefüggései is: előzménye és a leégését követő átépítési periódusok régészeti hagyatéka is. Külön szerencse, hogy az épület túlnyomó része egyazon telekre esik és így javarészt feltárható és bemutatható.

Összegezve: A Pécs, Rákóczi út – Jókai út saroktelken talált római kori régészeti emlékegyüttes mind mennyiségében, mind minőségében országos viszonylatban egyedülálló jelentőségű, kulturális és tudományos értékű. Ennek megfelelően kezdeményeztük a régészeti-építészeti emlékek műemlékké nyilvánítását a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál.

Pécs szempontjából azért is kiemelkedő fontosságú lenne a feltárt régészeti emlékek bemutatása, mivel a város történetének gyökerei a római kori Sopianae városáig nyúlnak vissza, és a római kori város területéről épített örökséghez tartozó emlék jelen állás szerint meglehetősen korlátozott számban látható a nagyközönség számára. (A világörökségi helyszín a római temető területére esik.)

A fentiek alapján felmerül a kérdés: látható lesz-e a római kori emlékegyüttes a nagyközönség számára? Erre törekedik mind a Janus Pannonius Múzeum, mind a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH). Annyi bizonyos, hogy az előkerült épített örökség tárgykörébe tartozó régészeti emlékeket meg kell őrizni. A döntés azonban végső soron a beruházótól függ. Jelen törvényi szabályozás szerint: a régészeti feltárások költségeit a mentő feltárások kivételével annak kell fedeznie, akinek érdekében a feltárás szükségessé vált. A feltárás eredményeinek függvényében a KÖH további kötelezvényeket adhat az építéshez szükséges építési engedély hatályossá válásához. Jelen esetben a régészeti emlékekkel fedett területen mélygarázs kialakítása nem lehetséges. A bemutatás szükségességét a KÖH adhatja határozatba. (A kikért szakértői vélemények egyértelműen a bemutatást javasolják.) A beruházóval az egyeztetés folyik. Szerencsés módon a római emlékek előkerülési szintje mintegy 3-4 méterrel a Rákóczi út szintje alatt van, így a pinceszinten való láthatóvá tétel lehetősége körvonalazódik. Véglegeset azonban majd a feltárások befejezése után lehet mondani.

Amennyiben az előzetesen kalkuláltakhoz képest a „régészeti rész” túl nagy többletköltséget róna a beruházóra, előfordulhat az is, hogy eláll a tervezett beruházástól, és visszatemetteti a területen előkerült épületmaradványokat a megfelelő állagmegóvás mellett. (Hozzá kell tennem Pécsett akad erre már példa.)

Örökségvédelmi többletköltség: a kulturális örökség védett elemein végzett kutatási, restaurálási vagy helyreállítási munkák olyan költségei, amelyeket a KÖH írt elő vagy rendelt el, valamint amit a tulajdonos kezdeményezésére a hatóság annak elismer, és amelyek a fenntartással kapcsolatban egyébként nem merültek volna fel.

szöveg és kép: Tóth Zsolt

¹ A császári palota trónterme/díszterme/fogadóterme, azaz funkcióját tekintve nem klasszikus bazilika. Épitészeti szempontból is inkább csak hasonlít a bazilikákra, ui. belső terében nincsenek oszlopsorok. Így javarészt helytelenül nevezik az épületet Constantinus bazilikának (is).
² A császári palota trónterme/díszterme/fogadóterme, azaz funkcióját tekintve nem klasszikus bazilika. Épitészeti szempontból is inkább csak hasonlít a bazilikákra, ui. Egyelőre több kijelentésünk munkahipotézisnek telintendő. Az ezidei feltárások több kérdésre is egyértelműbb választ adhatnak. A feltárás és kutatás eljutott egy olyan szakaszba, hogy tézisek felállítása szükségessé vált. Így jelen állás szerint a „Hogy nézhetett ki?” kérdésre többféle válasz adható. A lehetséges 3D-s rekonstrukciós megoldásokat külön írás keretében mutatjuk be.