Épülettervek/Középület

Megújul a Bicskei Egészségügyi Központ

2021.10.12. 14:40

Kiemelt jelentőségű beruházásként megvalósuló fejlesztés veszi kezdetét Bicske város egészségközpontjában, melynek cálja a felújítás és korszerűsítés mellett bővítés és akadálymentesítés. A tervezési program kialakítását Bicske Város Önkormányzata megbízásából az Etele Plázát is jegyző Paulinyi&Partners tervezőiroda a Központ orvosszakmai vezetésének bevonásával végezte.

Az előző korszerűsítés után több, mint tíz évvel további korszerűsítések várhatók a Bicskei Egészségügyi Központban, ami a korábbi épület átalakítása mellett átépítésekkel és bővítésekkel jár majd. Az 1970-es évek elején épült Kossuth téri központot 2010-ben részben felújították, bővítették; a földszinten egynapos sebészetet alakítottak ki, azonban a 21. századi igények miatt további átalakítások szükségesek.

A Központ a tervek alapján két földszintes épületrésszel bővül, melyekben új CT és MR vizsgálók, reumatológiai szakrendelők, új körzeti orvosi rendelők és betegvárók kapnak helyet, valamint megtörténik az első és második emeletek teljes felújítása is, amely a különböző járóbeteg szakrendelőknek ad otthont. A védőnői szolgálat az ötemeletes tömbbe költözik.

A tervezés során kiemelt szerepet kapott az akadálymentesítés, a betegutak rövidítése: az épületbe – akár mozgásukban korlátozott – betegként érkezők számára az akadálymentességet és az áttekinthetőséget tartották szem előtt a tervezők. Emellett nagy hangsúly került a Központ személyzete számára legcélszerűbben használható elrendezés kialakítására a napi szinten itt dolgozó személyzet munkakörülményeinek javítása érdekében. A Központ külső felújításon is átesik, melynek során az építészeti arculat egységesítése és egy kisvárosias középület megteremtése a cél.  Az épület a korszerű gépészeti berendezéseinek és az energetikai felújításnak köszönhetően a remények szerint hatékonyan lesz üzemeltethető a felújítás után.

„Fontosnak tartjuk, hogy a tervezők reagáljanak az egészségüggyel szemben támasztott új funkcionális és társadalmi igényekre. Cégcsoportunk elkötelezett az egészségügyi tervezés irányába; integrált és adatalapú tervezési folyamatra épülő munkamódszerünk alapja, hogy minden szereplő a kezdeti szakasztól részese a folyamatnak, ami a projektek optimalizálását segíti elő."- emelte ki Paulinyi Gergely.

“A fenti módszer segítségével tudjuk elősegíteni az építészeti megvalósíthatóság mellett a magas orvosszakmai minőséget, a fenntartható kialakítást az egyes projektek során." – foglalta össze Burián Gergő projektigazgató.

„Projektjeink során törekszünk arra, hogy a felhasználók, azaz jelen esetben a betegek szempontjait is kiemelten figyeljük, számukra korszerű, kényelmes és barátságos belső világot teremtsünk" – tette hozzá Bötkös-Fülöp Orsolya, a Paulinyi&Partners munkatársa, a projekt vezetője.

felelős tervező: Dr. Paulinyi Gergely

felelős tervező, projektigazgató: Burián Gergő

projektvezető: Bötkös-Fülöp Orsolya

projektvezető: Tihanyi Kristóf

építész: Lendvai Péter

statikus vezető tervező, szakértő: Eisler Gábor

építész: Márton Eszter

építész: Molnárka Gergely

építész: Hóka László

építész: Sebők Péter

építész: Torda Viktória

építész: Zsigmond Péter

projektas: Soltész Mónika

Forrás: Sajtóközlemény 

 

Szerk.: Paár Eszter Szilvia