Közélet, hírek

Megvan az új Közlekedési Múzeum helyszíne

2017.12.15. 11:23

A döntés szerint Budapesten, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum, az egykori Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokát felhasználva, annak átépítésével és bővítésével. 

Az előzetes tervek szerint mintegy 30 000 négyzetméteres múzeumi épületkomplexummal a korábbi városligeti helyszínnél lényegesen nagyobb területen, a nagy járműveink kiállítására is alkalmas, tágas csarnokokban valósulhat meg a Közlekedési Múzeum. Az összesen 7 hektáros területen helyet kaphat a rossz állapotú telephelyeinket felváltó új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás, továbbá akár a nosztalgiajáratok végállomása is.


 

„A döntéssel megnyugtatóan rendeződött a Közlekedési Múzeum elhelyezésének ügye és beért a 2016 óta zajló előkészítő munkánk. Az akkor kitűzött céloknak megfelelően a Kormány szerdai döntésével sikerült az intézmény 120 éves múltjához, rangjához méltó új, újabb évszázadra szóló víziót és jövőképet adni a Közlekedési Múzeumnak.” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.


 

A mostani döntés előzménye, hogy a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és a Közlekedési Múzeum közös javaslata nyomán 2017. május 17-én a Kormány döntött a projekt jövőjéről, az addigi koncepció felülvizsgálatáról. A döntés óriási lehetőséget nyitott meg az intézmény számára azáltal, hogy a Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, a korábbi tervekben szereplőnél nagyobb területen, a közlekedési gyűjtemény (vasúti járművek, autóbuszok, villamosok stb.) teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg.


 

A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, majd később mozdonyjavítás egykori fellegváraként autentikus múzeumi helyszín. Az 1962-ben átadott, részben műemléki védettségű Dízelcsarnok a világháború utáni vasúti ipari építészet egyik kiemelt jelentőségű épülete, mely most múzeumként születik újjá. Az 1870-től itt működő Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyárának legrégebbi csarnokában a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, mellyel aktívan együttműködik majd a múzeum, ezáltal új kulturális negyeddé formálva az elhanyagolt ipari zónát.


 

A Dízelcsarnok az Északi Járműjavító legnagyobb és egyben legkedvezőbb elhelyezkedésű épülete, hisz nem csak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és új bejáraton át. A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől megkezdődik, az új ütemterv és költségvetés a tervek birtokában 2018 során készülhet el.


 

Az új helyszínen az intézmény újra nemzetközi szinten is jegyzett, a világ vezető közlekedési múzeumai között számon tartott kiállítóhelyként, tudásközpontként és családi szabadidős célpontként születhet újjá. A tervezett új állandó kiállítás korszerű eszközökkel mutatja majd be a magyar közlekedéstörténet legfontosabb tárgyi emlékeit, a térképektől a gőzmozdonyokig, a kontinens első metrójától az Ikarus-gyár legfontosabb járműveiig. Ennek érdekében a múzeum korábbi gyűjteményének aktív bővítésébe kezdtek, illetve számos régi jármű restaurálását tervezik. A kiállítás terveink szerint a reformkortól indulva mutatja majd be a magyar közlekedés történetét egészen napjainkig, amit a jövőre való kitekintés is kiegészít majd.


 

„A következő évtizedekben a közlekedés fejlődése az elmúlt évszázad talán legnagyobb hatású társadalmi és gazdasági változásaival jár együtt. A robbanómotor búcsúzik, a digitalizáció és az elektromos közlekedés térnyerése, a közlekedés átalakulása a gazdaságra, iparra, társadalomra, városokra, életvitelre olyan fokú hatást gyakorol, ami a Közlekedési Múzeum új kiállítását is meghatározza majd.” – mondta Vitézy Dávid, az intézmény főigazgatója.


 

Forrás: mmkm.hu