Épületek/Középület

Méliusz Juhász Péter Könyvtár

2007.07.30. 10:23

Debrecenben június 14-én ünnepélyesen megnyitották Hajdú-Bihar megye új könyvtárát. Az új épület funkcionális terei képessé teszik a könyvtárat az informatikán alapuló könyvtári szolgáltatások nyújtására, a települési könyvtárak fejlesztésének koordinálására. A programot a programot dr. Gellér Ferencné címzetes igazgató, könyvtári szakértő dolgozta ki, és Gellér Ferenc vezető tervező valósította meg. 

Részlet a műleírásból

A megyei könyvtár Debrecenben 1952 óta működött a Kereskedelmi Akadémia egykori – az 1893-ban neoreneszánsz stílusban épült – műemlék épületében, a mai Piac utca 8. alatt. Az épület hasznos alapterülete 889 m2. A helyhiány miatt először galériák építésével növelték meg a hasznos teret, majd fokozatosan kiszorult az épületből a gyermekrészleg, a hálózati-módszertan, a nyomda, és lakótelepi pincékbe költöztek a könyvraktárak. Az állomány 70%-a négy raktárban kapott elhelyezést. Az épület zsúfoltsága, a részlegek és a gyűjtemény szétszórtsága nehezítette a könyvtári szolgáltatást, a gazdaságos működtetést, a hatékony munkaszervezést. Megérett tehát a helyzet egy modern szolgáltatásokat nyújtó új épület létrehozására.

A Bem téren feépített Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Információs Központ fejlesztési programját dr. Gellér Ferencné címzetes igazgató – könyvtári szakértő – dolgozta ki. A program szerint az új épület funkcionális terei képessé teszik a könyvtárat az informatikán alapuló könyvtári szolgáltatások nyújtására, a települési könyvtárak fejlesztésének koordinálására.

Az épület a HBM Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő – Debrecen, Bem tér 19. számú (Hrsz: 20585/3.) telekre épült, a Kenézy Gyula Kórház felhagyott psychiátriai és ellátó épületei helyén. A terület három oldalról közterülettel határolt, tömegközlekedési kiszolgálása ideális, mind a villamos-, mind a buszközlekedés szempontjából. A telek egyenlő távolságban van a városközponttól és a Debreceni Egyetemtől, ugyanakkor zöldterületbe ágyazott, minden közmű és energiaellátó rendszerrel kiszolgált. A Hadházi út felőli zajterhelés nagy, amit robosztus – szendvicsszerkezetű – falelemekkel, hangszigetelő üvegezésű nyílászárókkal, klímatizált zárt terekkel, valamint a funkciók megfelelő csoportosításával igyekeztünk kivédeni.

Az épület publikus bejárata a Bem tér–Hadházi út sarokrészén nyílik, az épület leghangsúlyosabb pontján, egyben a publikus zónák elérhetőségi centrumában. A gazdasági–személyzeti bejárat a Kórház utca felől nyílik, porta ellenőrzéssel. Az OTÉK szerint számított parkoló szám a főterületekre 50 db gk., amelynek mintegy 50%-át kötelező elhelyezni a területen belül, a többi a DMJV Önkormányzattal történő megállapodás keretében más területen is elhelyezhető. A könyvek be- ill. elszállítása is a parkolóhoz kapcsolódó szervizúton keresztül történik, a gazdasági bejárathoz kapcsolódva. Az „L" alakú épület belső udvari – épülethez kapcsolódó – terepsíkját lesüllyesztettük, hogy az udvar felőli perem mentén elhelyezett alagsori helyiségek természetes megvilágítást kapjanak.



A tervezés meghatározó eleme a részletes tervezési programban tételesen megfogalmazott 370.000 dokumentum felhasználóbarát elhelyezése, a könyvtár jövőképének és küldetésnyilatkozatának direktívái szerint. A tervezésnél alapvető szerkesztési elvnek tekintettük a térben és időben átrendezhető, nagy mobilitási lehetőségeket adó funkcionális és szerkezeti kialakítást. Az épület 7,20x7,20 m-es pillérraszter állással, nagy teherbírású (15 kN), gombafejes monolit vasbeton födémekkel épült, mely teljes 90o-os állvány átrendeződést is lehetővé tesz. Az épület minden szintje álmennyezettel és a padlóban is gyengeáramú hálózatokkal ellátott. Az egész épületben a publikus és a gazdasági bejáratok, valamint a hozzájuk kapcsolódó lépcsőházak és vizesblokkok kötött helyzetűek, az összes többi terület szabadon átrendezhető, mivel az infrastrukturális hálózatok követni tudják a változásokat.

Az épület központi eleme a csuklópontba elhelyezett kör alakú galériás udvar, amely áthalad minden szinten és összeköti térben az alagsort a tetőtérrel. Eköré szerveződik minden szinten a terület információs és ellenőrző központja, és zárt együttest alkot az átlósan rászervezett központi – főlépcsőházi és lift – maggal, valamint a köréjük szervezett vizesblokkokkal. Az épület a déli és nyugati homlokzatok mentén zárt, napárnyékolt kialakítású, míg a belső udvari árnyékolt és északi homlokzat irányban megnyitott, nagy üvegfelületekkel szervezett. Az „L" alakú épület részben alápincézett, földszint + I.-II. emelet (tetőtérbeépítés) szintelrendezésű, nettó szintterülete 4.050 m2.

 

A többszintes – kör alakú – nyitott belső udvar a pinceszintre is leközlekedik, vizuális összeköttetést teremtve a többi szinttel, hangsúlyozva a kiállítóteret. A pince gazdasági bejárat felőli megközelítését háromkarú lépcső és hidraulikus személy–teher felvonó biztosítja. A lépcsőházból induló középfolyosóra vannak felfűzve a műhelyek–raktárak és gépészeti helyiségek. Az utca felőli traktusban a könyvraktárak helyezkednek el, gördülő állványon 120.000 könyv ill. bekötött folyóirat.

Az épület nyilvános bejárata a Bem tér és a Hadházi utcai épületsaroknál nyílik, átlósan átvágva az épületet az átforduló épületszárnyak között. Az előcsarnokba az akadálymentesen kialakított, hangsúlyos előlépcsőn és a forgóajtós szélfogón keresztül jutunk. Az előcsarnokba lépve a teljes térszerkezet vizuálisan áttekinthetővé válik. A bejárat és az előcsarnok a nyilvános könyvtári terek súlypontjába esik és a forgalmat tisztán szétválasztható funkcionális terekre tagolja. Az előcsarnok közepén végighaladó nyitott galériás udvar kiterjeszti az előcsarnok méreteit és vizuálisan is összeköti a könyvtári szinteket. A bejárattól balra található a ruhatár.

A ruhatártól a könyvtári terek felé az ellenőrző kapukon keresztül lehet átjutni, amelyhez a kölcsönzési – ellenőrzési pont csatlakozik. Itt ellenőrzik a könyvtár teljes felhasználói forgalmát, itt történik a beiratkozás és a kölcsönzés, a könyvek visszavétele, valamint információs szolgáltatások. Az ellenőrzési pontnak közvetlen elérhetőségi kapcsolata van a biztonsági, vagyon- és tűzvédelmi hálózatokhoz és rendszerekhez. A helyiségben könyvlift teremt közvetlen kapcsolatot a pincei raktárral, valamint az emeleti könyvtári terekkel.

Az előcsarnokból a Bem téri szárny felé esik az előadóterem, az infotéka és a hírlaptár területei, valamint könyvtárosi munkaszoba. A hírlaptárban a kurrens folyóiratok és hírlapok, közlönyök, és a közhasznú információk érhetők el. Az infotékában elektronikus, gyorsinformációs szolgáltatás – különböző adatbázisokból és Internet elérhetőséggel. A multimédiás szolgáltatás mellett másoló és nyomtató berendezéseket is elérhetők.

Az előcsarnokból a Hadházi út felőli szárny irányában vannak a gyermekrészleg területei. A részleg belsőépítészeti eszközökkel, színes, hangulatos formákkal teremt keretet a gyermekek könyvtárhasználatához. A részlegben szabadpolcos olvasóhelyek, játékszoba–foglalkoztató és Internet-oktató (Sulinet) területrészek vannak, valamint külön gyermek olvasóterem. A gyermekkönyvtár bejáratánál információs–ellenőrző pont található, valamint munkaszoba a könyvtárosoknak.

Az első emelet nyilvános könyvtári részén – mindkét szárnyban – könyvkiválasztó terek vannak, a kölcsönözhető szép- és szakirodalom, valamint az idegennyelvű részleg. A rendelkezésre álló terület lehetővé tette a dokumentumállomány szabadpolcos, szakrendben történő elhelyezését. A könyvkiválasztó terekben az állványok között, valamint az ablakok mellett szigetszerűen ill. soroltan elhelyezett böngészőhelyeket alakítottunk ki.

A második emeleten (tetőtérben) a csak helyben használható (Presens) gyűjtemény dokumentumai vannak és a 60 férőhelyes olvasóterem, tanulószobákkal és az online katalógus termináljaival, továbbá másolóberendezésekkel. A nem publikus lépcsőház ehhez a szinthez kártyás beléptető rendszerű előtérrel csatlakozik, kizárólag a könyvtári személyzet használhatja.

A második emeleten a Bem tér felőli szárnyban a helyismereti gyűjtemény található olvasóhelyekkel, valamint a külön-gyűjtemények kezelőhelyeivel és tárolóival, továbbá a helyiség végében munkaszobákkal. A belsőépítészeti berendezéseket és bútorokat eredetileg a skandináv Eurobib–BCI állvány- és polcrendszerrel, valamint ülőbútorokkal terveztük. A közbeszerzési versenyt a Mátészalkai Sandraform Bútoripari Kft. nyerte, mely a hihetetlenül szűkre szabott árakhoz viszonyítva nívós és egységes bútorokat gyártott és szállított.

Gellér Ferenc

/Megjelent az Árkád folyóiratban./