Épülettervek/Lakóépület

Meredek terv

2018.07.13. 11:30

Adott egy 23, helyenként 28 fokos lejtő a budaörsi hegy oldalában. Épp annyi érv szól ellene, mintamennyi mellette, de győz a kihívás és elkészül a terv Paládi-Kovács Ádám asztalán. Hiszen mindent lehet, a kérdés csak annyi, hogyan.

Helyszín

A telek Budaörs egyik hajdani zártkertes területén fekszik, ahol régi nadrágszíj parcellák összevonásával már elkezdtek építkezni, mégis a legtöbb telken csak bódék és rendezetlen kisházak sorakoznak. A kinézett telek is három keskeny, 7-8 m széles parcellából állt össze, melynek háta mögött természetvédelmi terület magasodik, míg előtte a Budaörsi Út-hegy lejtője zuhan a mélybe. Az építész áll kint a telken és csak vakarja a fejét, miközben a megrendelő arról érdeklődik, lehet-e a telekre házat építeni. Elsőre a válasz: jobb lenne egy másik telek. Ugyanakkor az építtetők már nagyon sok helyen néztek ingatlant, és Budaörsön telket találni nem egyszerű. Az biztos, hogy ezen a telken focizni nem lehet, és füvet nyírni sem lesz egyszerű. Majd felébred a kihívás, hogy meg kellene próbálni, hisz szinte „mindent lehet” – jó s rossz értelemben egyformán – csak hát hogyan? Műszakilag tényleg minden megvalósítható, ugyanakkor egy jó ház tiszteletben tartja környezetét, a természetet, alázattal viseltetik iránta, nem kell a fél hegyoldalt eldózerolni miatta, kiíratni a fákat és sík placcot csinálni mintha csak az Alföldön lennénk.

Az elkészült geodézia alapján a telek átlag lejtése 23 fokos, néhol 28 fokos letörésekkel, ez már egy sípályánál is megkapná a fekete besorolást. A telek mégis sokat ér, a fő érték a kilátás, a látvány. A domboldalról feltárul Budaörs majd teljes panorámája, tiszta időben ellátni akár egészen a Tétényi fennsíkig. A megrendelők is megértették, illetve elfogadták, hogy a telek adottságain nem célszerű változatni, így elkezdődhet a gondolkodás, milyen is legyen a ház…


 

A ház

A tervezett épület alkalmazkodva a telek meredekségéhez pince, földszint, emelet kialakítást kapott, ahol a szinteket a lépcső mellett lift is összeköti, a ház még így is, éppen csak fel tudott kapaszkodni az utca szintjére. A lakószobák a legalsó, úgymond pince szintre kerültek, viszont így közvetlen kijárást kaphattak a kertbe. A nappali zónát, figyelve a kilátásra, a második szinten, a földszinten helyeztük el, ahol a nappali-étkező együttese összefüggő fedett erkéllyel fordul a völgy irányába a látvány felé. A legfelső, harmadik szinten kapott helyett a garázs, előtte kocsi beállóval, mert az utca szélessége folytán ott parkolni lehetetlen.

Az épületen belül több nagyobb teraszt is terveztünk, ezáltal a kertben sikerült megőrizni az eredeti terepviszonyokat. Így lett a pince tetején járható tetőterasz, és zöldtető, azonfelül a legfelső szint is kapott egy védett „kilátószerű” belső terasz, míg a nappali elé fedett erkély, loggia került. Habár a ház kialakítása háromszintes nagy épület, az utca felé szerényen egy szintet mutat, a lejtő irányából is csak kétszintesnek látszik, köszönhetően annak, hogy az épület jó része takartan a föld alá került falaival megtámasztva a hegyoldalt. A ház föld fölé kerülő része sem akar túlzottan kilógni a terepből, ezért tömege szinte ráfekszik a lejtőre és azzal párhuzamosan fut le a teraszokig. A tulajdonosok időtálló, visszafogott homlokzati kialakítást kértek, melynek megoldására az épület végül átszellőztetett finombeton burkolatot kapott.

Paládi-Kovács Ádám