Épületátadáson voltunk és szó szerint bearanyozták a napunkat itt a szerkesztőségben: nagy dolog egy lakótelep közepén, egy határozott építészeti arculatú irodaház szomszédságában olyat építeni, ami egyszerre fegyelmezetten illeszkedik, vicces, felvidítja embert s gyermekét, és mosolyt csal mindenki arcára, aki itt belép. Az Archikon által tervezett házat Ferth Tímea nagyszerű rajzai teszik igazán meséssé.
Még sorolhatnánk a jóságokat, amelyek itt megvalósultak, s ennek egy részét tartalmazza is a hivatalos sajtóanyag. De engedtessék meg nekünk első látásra üdvözölni néhány olyan megoldást, amitől még jobban szerethető, s a passzívház okosságain túl még okosabb egy ház. Először is az épületnek öt homlokzata van, és az ötödik homlokzat mögött (alatt) bújócskát játszhat gyerek, szín és napfény. De van itt még - az utcai homlokzatra húzva - egy kis közösségi tér, egy parányi színpaddal, hogy az ovis ünnepségeknek - tavasztól őszig - legyen fedett-nyitott tere. Aztán az egész házon átmennek az ötödik homlokzaton vágott, játékos nyílások, utat engedve a fénynek a ház közepére, ezzel adva különös előteret a foglalkoztatóknak, amelyek hatalmas ablakfelületekkel nyílnak az óvoda kertjében élő, nagy fák lombkoronáira.
Napsárga, világos, játékos, mesés. Az egész ház egyszerű, nincs benne semmi extra, építészeti "csűrés-csavarás", mégis hatásos, szerethető, tiszta és tágas. Mindenki a legjobbat hozta ki magából. A fejlesztők, tervezők, menedzserek, kivitelezők - és mindenki előtt, aki elősegítette a projekt megvalósulását, le a kalappal.
Pásztor Erika Katalina
Az Archikon Építésziroda terveivel a legkorszerűbb, energiatudatos óvoda épült meg az országban, amelynek színvonala Európában is kimagasló. Az épület a friss szűrt levegő eredményeképpen állandó pollen- és allergiamentes.
A 2014-ben átadott 100 lakásos Passzívház mellett ez az első ilyen volumenű minősített passzív közösségi épület Magyarországon. A friss szűrt levegő eredményeképpen az épület állandó pollen- és allergiamentes. A rendszer közel hússzor annyi energiát takarít meg, mint amennyi egy hasonló nagyságú hagyományos épület üzemeltetéséhez szükséges.
A korszerű gépészeti rendszerekhez alacsony energiafogyasztás társul. A nyílászárók 3 rétegű hő és hangszigetelt, légmentesen zárt biztonsági üvegből készültek, így rendkívül kicsi a hőveszteség. Az épületen körben 25 cm, a tetőn, a padlón 35-40 cm a hőszigetelés. A belső levegő hőmérséklete télen és nyáron közel állandó lesz, így a gyermekek közérzetét nem fogja befolyásolni a külső hőmérséklet-különbség. Az állandó friss, szűrt levegő utánpótlása az épületben biztosítja a pollen és allergiamentes levegőt. A folyamatos légcsere szabályozza a relatív nedvességtartalom szintjét, csökkenti a párakicsapódás, a penészesedés veszélyét. A kellemes közérzethez ablak nyitásra nincs szükség, a huzamos tartózkodású helyiségekben van nyitható nyílászáró, így a természetes szellőzés is elérhető.
A csoportszobák felülvilágított öltöző-mosdó-közlekedő térből nyílnak. A folyosókon mágneses festékkel készült a falfestés. A szintek közötti játékos födémáttörések helyén járható az üvegfelület. A tervezők az EU életminőség javító javaslatait figyelembe véve elektroszmog elleni védőrendszert építettek ki a termek egy részében.
A tetőkert részben fedett kültéri játszóteraszként segíti az óvoda működését, lehetővé téve a kiscsoportosok védett helyen való szabadlevegős foglalkoztatását. Akadálymentesen megközelíthető a beltérből, valamint külső lépcső köti össze a kerttel. Ezen a szinten kaptak helyet a játszó-foglalkoztatók, fejlesztő helyiségek és a Sószoba.
Az egyedi kialakítású tetőterasz az épület ötödik homlokzataként működik a városias beépítésű közegben, ahol a biztonságos, árnyékolt játék, pihenés vagy torna végezhető. A terasztető véd a túlzott nyári felmelegedéstől, árnyékol és esős idő esetén is lehetőséget ad kinti tevékenység megtartására. A tetőkerten és az udvaron, modern burkolaton nagy játszóterek alakultak ki. Egy fedett nyitott színpad kapott helyet, ahol a gyerekeket szórakoztatni lehet, illetve ők is itt tudják majd szüleiknek bemutatni a műsorukat.
A belső öltöző és közlekedő tereket játékos kör, háromszög és négyszög felülvilágítók teszik világossá függőleges kapcsolatot teremtve a tetőterasszal, melynek áttört tetejét az említett formák faltartóként felnagyított változatai hordoznak. Ezek az egyedi formai megoldások, belső különbségek segítenek abban is a gyermekeknek, hogy otthonosan érezzék magukat, és könnyen tájékozódjanak a térben.
A helyiségek világítása a külső fény vezérlésével energiatakarékos LED-es lámpákkal történik, a túlzott napfénytől elektromosan vezérelt árnyékolókkal lehet csillapítani a nap fényét.
Az épületben nincs gázbekötés így a szénmonoxid mérgezés és a robbanásveszély teljesen elkerülhető. Az épületnek káros anyag kibocsátása a szennyvízen kívül nincs. A tetőkertben és az udvaron automata öntözőrendszert alakítottak ki. Teljes körűen akadálymentesített az egész épület. Kamerás beléptető rendszer gondoskodik az épület biztonságos üzemeléséről, a közlekedőkön és az udvaron történtekről.
Budapest Főváros XIII. Kerület Önkormányzata a nyolc csoportszobás Kassák Lajos utcai Meséskert Tagóvoda földszintes épülete helyén 16 csoportos passzívház óvoda létrehozását határozta el. A kivitelezési munka 2015-ben kezdődött meg. A beruházást az önkormányzat megbízásából a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. végezte, a terveket az Archikon Építésziroda készítette, az építő az FK Raszter Építő Zrt. volt. A beruházás teljes költsége 1,3 milliárd forint volt.
forrás: sajtóközlemény