Nézőpontok/Tanulmány

Mi (nem) hiányzik Erzsébetvárosból? A KÉK kutatást készített a helyiek igényeiről

2021.09.14. 16:04

Átfogó kutatást indított a Kortárs Építészeti Központ az erzsébetvárosiak kerülethez fűződő igényeiről, bosszúságairól és szolgáltatásokkal kapcsolatos véleményéről, melynek részletes elemzése már online is elérhető. A kutatási eredményekre alapozva, az üres üzlethelyiségek és a COVID-járvány miatt megszűnt szolgáltatások problémájára válaszul rendezik meg a Nyitva! x Erzsébetváros fesztivált novemberben.

A Nyitva! Kiadó üzletek fesztiválját idén ősszel harmadszor szervezi meg a Kortárs Építészeti Központ. 2014-ben azzal a céllal indult a projekt, hogy a Budapesten tömegével üresen álló üzlethelyiségek problémájára - innovatív módszerekkel - megoldást találjanak. A program megalapozására a KÉK kutatócsapata kutatást végzett az Erzsébetvárosban lakók, dolgozók, és a kerületet gyakran használók körében, amely az igények felmérésére összpontosított.

A kutatás megerősítette azt a feltételezést, hogy a COVID-járvány eredményeként sok, a helyiek által kedvelt szolgáltatás szűnt meg a kerületben. Ugyanakkor a visszajelzések alapján a gond nem csak a szolgáltatások körének szűkülése - az üres üzletek látványa is rossz hatással van a kerület megjelenésére. A kutatásban résztvevők több mint háromnegyede egyértelműen zavarónak találja a nagy számú üres üzletek látványát.

A kutatás eredményei beépülnek a Nyitva! programjába, amelynek részeként a KÉK szakmai csapata segítséget nyújt helykeresőknek és erzsébetvárosi kiadó üzlethelyiségek tulajdonosainak az együttműködések megszületéséhez. Biztosítja a megfelelő szerződéses és garanciális keretek létrejöttét és szakmai felkészítést nyújt a helykereső projekteknek a sikeres vállalkozás megvalósítása érdekében.

A kérdőíves kutatás az alábbi főbb tanulságokat tárta fel a kerület igénybevételével, problémáival és szolgáltatásaival kapcsolatban:

A Nyitva! x Erzsébetváros kérdőívét 246-an töltötték ki 2021. június 22. és július 13. között. A kitöltők 79%-a a kerületben lakik, 9%-a a kerületben dolgozik, de nem kerületi lakos, 8%-a valamely szolgáltatás elérése érdekében keresi fel a kerületet, de nem a kerületben lakik, vagy dolgozik. A válaszadók közül a gasztronómiai szolgáltatásokat látogatják legtöbben, második leggyakrabban a kisiparos és kiskereskedelmi üzleteket, harmadik helyen a kulturális és művészeti intézmények állnak. A legnépszerűbb helyszínek az Arán Pékség, a Szimpla kert és az ahhoz tartozó termelői piac, illetve a Klauzál téri vásárcsarnok és piac.



Kritikák, problémák az utcaszinti szolgáltatásokkal kapcsolatban

A kitöltők túlnyomó többsége nem volt elégedett a kirakatok, portálok felirataival, cégéreinek minőségével, a földszinti helyiségek esztétikai kialakításával, illetve a teraszok mennyiségével és kialakításával. Legtöbben az elhanyagolt, igénytelen portálokkal, cégérekkel és teraszokkal is elégedetlenek, melynek egyik oka az üresen álló ingatlanok elhanyagoltsága, a másik pedig a bérlők, tulajdonosok igénytelensége.

A második leggyakoribb elégedetlenségi tényező a túl szűkös járdák, gyalogos felületek kérdése, amely egyben feltárt egy komplex problémát is, hiszen ez után a túl kevés, vagy túl kicsi teraszokra érkezett a legtöbb panasz. Itt a válaszadók egyrészről nehezményezték, hogy gyalogosan, főleg kisgyermekkel, babakocsival, kutyával, bevásárlótáskával sok helyen nagyon nehézkes a közlekedés a nem megfelelően elhelyezett teraszok miatt, másrészről pedig szívesebben látnának több teraszt és kiülős helyet.

A Nyitva! Fesztivál releváns kerületi problémát érint, hiszen a válaszadók jelentős részét zavarja a nagy számú üres üzletek látványa, 78% zavarónak, vagy nagyon zavarónak tartja őket.

A kerülethez kötődők nagy része a napi szolgáltatásokat, kisiparosmestereket hiányolja a kerületből, de alapvetően a legtöbb kategóriánál elmondható, hogy a megfizethető árú, a helyi lakosságnak szóló szolgáltatások hiányoznak leginkább, mint pl. zöldséges, hentes, cukrászda, termelői piac vagy az igényes gasztronómiát kínáló helyszínek. Kulturális és művészeti helyszíneket is szívesen látnának a kerületiek. A sport kategória alatt többen említették az uszodát, valamint a kisebb edzőtermeket, tornastúdiókat, melyeket kiszorítottak egyéb, a turizmusra épülő szolgáltatások.

Amíg a belső és középső kerületrészekben a napi szolgáltatások, a kisiparosmesterek, a zöldséges, valamint a kulturális helyszínek, illetve kreatív műhelyek  jelentenek nagy hiányt, addig a Külső-Erzsébetvárosban az igényes kávézókat, reggelizőhelyeket hiányolták a legtöbben.

A kerület kedvenc és legkevésbé kedvelt részei

A kerület legkedveltebb közterei a Klauzál tér és a környéke, a Rózsák tere, valamint a Madách tér és annak környéke. A legnépszerűbb terek és utcák általában több köztéri zölddel, faállománnyal, rekreációs funkcióval rendelkeznek, mint a kerület többi része, valamint a nyüzsgő, élettel teli, sok szolgáltatást és gasztronómiai helyszínt kínáló területek is előkelő helyen végeztek.

A kerület legkevésbé kedvelt közterületei viszont a Keleti pályaudvar és annak környéke, a Garay tér és Garay utca, valamint a Király utca és a Rákóczi út. (A Garay Centert viszont érdekes módon messze a legnépszerűbb helyként jelölték meg Külső-Erzsébetvárosban.) A kitöltők ezeket jellemzően túl zsúfolnak és koszosnak találták. Az üres üzlethelyiségek, valamint az igénytelen portálok az elhanyagoltság érzetét keltik, ami miatt ezeket a tereket, utcákat kifejezetten kellemetlennek ítélték meg.

Erzsébetváros közterei - összesített eredmény

Az alábbi térkép illusztrálja az egyes közterek általános kedveltségét. A színek és a pontok méretei az említések száma alapján jelzik az adott terület értékelését.



A belső-erzsébetvárosi közterületeket jellemzően többször említették kevésbé kedvelt helyekként, viszont itt nagyobb a sűrűsége a kedvelt köztereknek is. Tehát ez a kerületrész meglehetősen megosztott, egyszerre vannak jelen a kedvelt és a kevésbé kedvelt terek, útszakaszok. A középső és külső kerületrészekben jellemzően kedveltebbek az egyes terek és utcák, itt a már említett nagyobb közlekedési csomópontok környékét kedvelik kevésbé (valamint a Garay teret).

Az előzetes kutatás alapján - amely a kérdőíven túl egy Google Maps-alapú szolgáltatástérképből, mélyinterjúkból és kiscsoportos kritikai térképezéses workshopból épült fel -, a Nyitva! x Erzsébetváros csapata már megpályáztatta a lehetséges kreatív vállalkozókat a rendelkezésre álló üres üzlethelyiségek élettel telítésére. A nyertesekkel a mentorprogram szeptemberben indult, és a sikeres beköltözőket az egy hónapos fesztiválon ismerheti meg a közönség novemberben.

A teljes, 72 oldalas elemzés PDF formátumban ezen a linken olvasható.