Mi történt velünk?- A kamarai küldöttgyűlés margójára

A Magyar Építész Kamara március 19-i küldöttgyűlése nem fogadta el a MÉK új vezetése által benyújtott emelt szintű költségvetést - Ertsey Attila írása.

Hír: A Magyar Építész Kamara március 19-i küldöttgyűlése nem fogadta el a MÉK új vezetése által benyújtott emelt szintű költségvetést, így a hozzá tartozó, a szakmagyakorlás feltételeinek és az építészek társadalmi helyzetének javítását megcélzó programot.

A hírt pontosítanom kell, mert a jelenlévők a költségvetést kis többséggel elfogadták:
az eredmény 96 igen, 84 nem, 20 tartózkodott. A költségvetés elfogadása az érvényes szabályzatok szerint érthetetlen módon azonban kétharmados többséget igényel, így ez elégtelennek bizonyult. A második körben megszavazott költségvetés (amit egyébként újra kellett szavaztatni, mert ez a javaslat sem kapta meg először a kétharmadot) maradt az, amiben nem szerepelnek a szakmai programok beindításához szükséges plusz tételek, marad az alapjáraton való működés.

A helyzet kísértetiesen hasonlít a kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz. A kis többség megvolt, ezzel a becsületünket megmentettük, de az igen nem volt elég erős.

Mi történt?
Négy hónap alatt kidolgoztunk egy olyan átfogó, a kamara lehetőségeit teljes mértékben kimerítő programot, amely az oktatási rendszertől kezdve, a szakmagyakorlás feltételein és a szakmapolitikai feladatokon keresztül az építészi kultúrán át teljes keresztmetszetben összehangoltan indította volna el a munkát. Ehhez kértünk támogatást és a munkához pénzt. Tisztában voltunk azzal, hogy a jelenlegi helyzetben minden területen gazdálkodási gondok vannak és ezen elsősorban a rendszerben levő gazdaságtalan elemek kiszűrésével lehet változtatni.

A MÉK magán kezdte a gazdálkodás átvilágítását és az összes lehetséges lépést, ami néha fájdalmas volt, de mi megtettük.

A novemberi küldöttgyűlés arra adott felhatalmazást, hogy változást hozzunk. A javaslatokat elkészítettük. Az első változatot – ami minden fontos problématerületet megcélzott, és a területi kamarák jelenlegi befizetési arányát 20-ról 30 %-ra javasolta emelni – ismét hangsúlyozom, hogy ez megfelel a Mérnök Kamara jelenlegi befizetési arányának, akik ugyanezen a területen dolgoznak, semmivel sem jobb anyagi-piaci helyzetben – a területi elnökök értekezletén előterjesztettük. Az ott elhangzott aggodalmakra reagálva csökkentettük a költségvetést, a feladatokat csak kisebb mértékben, a pénzt jobban, és így a jelenlegi 20 %-ról 25%-ra vonatkozó emelési javaslatot terjesztettük be. Mit jelent ez? Kamarai tagonként évi 2200 Ft-ot. Ez kevesebb, mint amit a két éve elmaradt tagdíjemelés jelent. Ezt nem sikerült megszavazni. Gondoljátok meg, barátaim.

Maradt egy test – a megválasztott új vezetés – eszköz, végtagok nélkül.
Mit üzentek a jelen levő küldöttek ezzel? Azt, amit néhányan írásban is megfogalmaztak: fogjuk meg és vigyétek.

A novemberi küldöttgyűlés magas részvétellel zajlott. A jelenlegire nem méltóztatott a küldöttek egy jelentős része eljönni. Kétszázan szavaztak. Hol maradt a hiányzó 148 küldött, akik elvállalták a tagság képviseletét? Kérem szépen a távolmaradottakat, vonják le a konzekvenciákat. Vajon mit gondoltak? Azt, hogy most már jó kezekben van a dolog, majd megoldják, én nem érek rá? Egy barátom, aki szintén küldött, a gyűlés előtt felhívott, hogy érdemes-e elmenni, mi lesz? Megdöbbentő kérdés. Érdemes-e elmenni oda, ahol a jövőnkről döntünk? Mi lesz itt, ha a választásokra sem fogunk elmenni? Ki dönt helyettünk? A Kamara az ország kicsiben. Az építészek nem mentek el a saját választásukra. Elkövettük a mulasztás bűnét. Ez a bűn azóta létezik, amióta van szabad akarat. Másra nem kenhetjük. S amikor nincs fölöttünk kényszer, pártutasítás, vagy jogszabályi kötelezettség, csak mi dönthetünk magunkról, amihez némi lemondás is kell, a felelősség fokozott.

Nem készítettük elő kellőképpen? Meglehet. Egy jobb előkészítés esetén valószínűleg többen felébrednek, miről is döntünk, és eljönnek.  De vajon ez elég lett volna a kétharmadhoz?

Az sem megkerülhető kérdés, hogy kik nem szavazták meg, és miért.
Az az érv, hogy nincs pénz, bizonyos esetekben megállja a helyét. Más esetekben, ahol bizonyíthatóan ott van a pénz, nem elfogadható. Egy olyan esetben, ha egy területi kamara elvégzi a karcsúsítást, és azt mondja: fiúk, amennyit kértek, annyi nincs, de egy kicsivel kevesebbet tudunk adni - méltányolható javaslat. De a „semmit nem adunk” is válasz. Azt üzeni, nem akarunk változást.

A Budapesti Építész Kamara vezetése a nem mellett voksolt. Budapest döntötte el a szavazást, de persze nem csak ők. Nehéz helyzetben van Budapest, nem vitás. Azonban Budapest kampányolt a nem mellett. A 16-án megtartott gyűlés alaphangulata meg lett adva: nem kell megszavazni a MÉK költségvetését. A vezetés nevében pénteken felszólaló Bolberitz Henrik által tolmácsolt üzenet egyértelmű: vegyük takaréklángra magunkat.

Most így lesz, ez kétségtelen. Csakhogy mit jelent ez a takarékláng? Szerintem a gázcsap elzárását. Elégedett lehet-e a BÉK? Nem hiszem.

Egy tagnak, küldöttnek egyébként teljesen mindegy, hogy a befizetett tagdíjon hogyan osztozik a terület és a MÉK. Számára egy lehet lényeges, hogy a kamara, mint egész jól működjön. Ezt akadályozta meg egy-két terület elnöksége.

Mikor lehet egy reform esedékes? Akkor, amikor ráérünk, vagy akkor, amikor lesz rá pénzünk? Emberek! A programunk sarkalatos pontja az építész pozíciójának megerősítése, az ehhez szükséges jogszabály-változtatások keresztülvitele. Pénzünk akkor lesz, ha teszünk érte. Nem erről szól a 2010-es év?

Ha esetleg javul a helyzet jövőre, bejönnek a tagdíjak, lehet emelni, majd akkor ráérünk a munkára? Van, aki ezt komolyan gondolhatja?

2010-ben arra van esély, hogy egy radikális politikai átrendeződés során egyértelműen megfogalmazzuk szándékainkat az új hatalom képviselőinek. Ezt az esélyt nem szabad elmulasztani. Márpedig ezt most mintha elmulasztottuk volna. A jó tanácsokkal a BÉK részéről, hogy fogunk-e elég jól lobbizni, köszönjük, nem sokra megyünk vele, magunktól is eszünkbe jutott, sőt, derékig benne vagyunk.

Nem közömbös az sem, hogy egy küldöttgyűlés kb. egymillió forintba kerül. Lehet ezen is karcsúsítani, fizetős büfével. Akkor nem marad meg a nem eljött küldöttek szendvicse. S ha tudjuk, hogy nem jön el, csak 200 küldött, lehet kisebb termet bérelni, mondjuk a FUGÁ-t, és akkor megint spóroltunk egy jót. Megéri?

Elgondolkodtató az is, hogy a küldöttek kinek a nevében szavaznak?
Hogyan fordulhat elő az, hogy valaki, aki történetesen az új vezetés által felállított egyik bizottság tagja, és önmaga a változások híve, mint küldött mégis ellene szavaz az ő részvételével is elkészült költségvetésnek? A magyarázat szerint a területi elnökség ezzel bízta meg. Ezt a kérdést azonban nem könnyű megválaszolni. Szabályaink erre nem térnek ki – nem is biztos, hogy ki kell térjenek. Marad a lelkiismeret. Ha a küldött nem ért egyet az őt küldő szavazókkal, akkor – ha a lelkiismerete szerint cselekszik – lemond. A szavazók – mivel nem lehetnek ott az általuk választott képviselő szavazásakor -, olyan embert kell válasszanak, akinek az ítéletében megbíznak, aki a lelkiismerete szerint fog szavazni. A megoldás az ellentmondásra a képviselő és a képviseltek közti konszenzus lehet, mely fárasztó dolog, de ha nincs, marad az intézményesített tudathasadás. A parlamenti működésben a törvény tiltja a frakciófegyelmet – más kérdés, hogy naponta megsértik -, vagyis azt, hogy a párt irányítsa a képviselőket, akik a szavazókat képviselik, nem a pártot és ezért lelkiismeretük szerint kötelesek szavazni. Ennek analógiájaként nem szép dolog az, ha valaki egy területi kamara vezetőségének akaratát közvetíti, s nem a tagokét, akiket képvisel. De bízzunk benne, hogy ilyen nincs mifelénk.

Milyen motívumok szóltak még a nem szavazat mellett?
Fél füllel hallottam a szünetben egy megjegyzést: na, ezek nem fognak az én pénzemen Japánba utazgatni. Ez a megjegyzés tehát a külügyi bizottság költségvetésére vonatkozott. Lehet ezt a tételt vitatni, kell-e az UIA-ban, az ACE-ban, a Visegrádi Négyek-ben képviselni az országot. Ezt azonban nyilvánosan kell artikulálni: nem akarunk a nemzetközi szervezetekben részt venni. Ezt ki lehet mondani, lehet érvelni ellene, mellette. Ha azonban nem tesszük, akkor ez nem más, mint kicsinyes, éretlen irigykedés, a kibic álláspontja. Elszomorító.

Megintcsak azt kell megkérdezzem: össze tetszenek téveszteni minket egyes megélhetési politikusokkal, akik választott pozíciójukat saját céljaik, jólétük fokozására használják ki? Szívesen cserélek bárkivel, aki tud dolgozni és pénzt keresni az alatt az idő alatt, míg mi a kamara ügyeivel bajlódunk. Megjegyzem, én nem veszek ugyan részt a külügyi bizottság munkájában, de próbálok pályázati pénzt szerezni arra, hogy a Kárpát-medencében a szomszéd országok kamaráival felvéve a kapcsolatot, könnyítsük építészeink munkavállalását a határokon túli magyarlakta területeken. Teszem ezt azért is, mert magam is dolgozom Erdélyben, ahol van munka, és végigjártam a jogosultságszerzés fáradságos útját. Ez is külügy, ez is utazgatás, csak nem thaiföldi építészekkel, pláne építésznőkkel való kapcsolatépítésről szól. A „nem” szavazat nemet mond arra is, hogy a kitűnően működő svéd és osztrák rendszer tapasztalatait beépítsük a reformba, mert azokért az információkért el kellett utazni oda.

Egy másik informálisan megtudott kifogás: miért választottuk be Komjáthy Attilát egy bizottságunkba? Közlöm a tisztelt érdeklődőkkel: Komjáthy Attilát nem választottuk be semmilyen bizottságba. A szakmagyakorlás kérdéseivel foglalkozó munkához kértük a nagy tervező cégek segítségét, munkával, pénzzel, emberrel. Ezt a kérést a Mérték is megkapta, és a közreműködést elvállalta. Ezért mindegyik céget, aki elfogadta a felkérést, köszönet illet és nem jelent befolyásszerzést semelyik cég részéről, a munkát a kamara elnöksége irányítja.

Egy felszólaló azt kérdezte, hogy a költségvetést salátaként, egyben szavazzuk-e meg? A kérdésben benne rejlett az a célzás, hogy ahelyett, hogy tételenként szavaznánk, a sok tétel közt be akarunk csempészni valami disznóságot.

Kedves felszólaló! A programcsomagot lehet ízekre szedni, tételenként megszavazni, erre az egész napos ülés sem lenne elég. Lehetett volna azonban bárkinek előterjeszteni javaslatot, módosítást. Senki nem élt ezzel a lehetőséggel. A küldöttgyűlésre nemcsak a MÉK vezetésének kell felkészülten elmenni, a kiküldött írásos anyag, és a februári Területi Elnökök Értekezlete ezt a célt szolgálta. Ott feltenni meg sem fogalmazott kérdéseket, pontosabban célzásokat meglehetősen érdekes hozzáállás.

Végül, de nem utolsósorban meg kell köszönjem a támogató felszólalásokat. Mikó Lászlóét, a MÉSZ képviseletében, Horváth Andrásét, a Dél-Dunántúli Kamara elnökéét, Rudolf Mihályét, a B.-A.-Z megyei Kamara elnökéét és mindenki másét.

Most tehát mit tegyünk?
Fura helyzet volt, amikor az elutasított költségvetés után kellett megszavaztatni a szervezeti reform és a tagdíjreform kidolgozására vonatkozó felhatalmazást. Megszavazták. Tehát dolgozhatunk, pénz nélkül.
Van, aki ilyenkor lemond. Mi ezt nem tehetjük meg, nem is akarjuk.
Mindazonáltal a szavazás nem ment fel senkit. Aki szeretné támogatni munkánkat, egy leszavazott költségvetés ellenére is megteheti. Most már nem kötelező jelleggel, hanem csak a lelkiismeret szerint. A nyomasztó teher elmúlt, nincs kötelezettség. Lehet adni, érdek nélkül.
Számítunk azokra, akik támogattak minket, tegyék továbbra is. Keserű szájízzel, de folytatjuk a munkát.

Ertsey Attila