Milánó Zsolnay-negyede, a MUDEC
Április végén csak ideiglenesen, az Expo idejére nyithatta meg kapuit Milánó egyik rehabilitált régi iparterületének legújabb intézménye, a Museo delle Culture. Tervezője, David Chipperfield röviddel az átadás előtt élesen bírálta az elkészült épületet. Mizsei Anett bemutatója.
A rosszul illesztett és egyébként is gyenge minőségű padlóburkolat mérgesítette el a helyzetet az építész és a beruházó lombard főváros tanácsa között. Chipperfield szerint a múzeumépület ebben a formában "tizenöt évi munka szánalmas végeredménye", míg Filippo del Corno városi tanácsos szerint az adófizetők pénzének érdekében, az irodával egyeztetett módon változtatták meg a tervezett kőburkolatot. A sajtóhírekkel ellentétben az építész oldalán az áll, nem határolódott el a projekttől, de ragaszkodik ahhoz, hogy Milánó város tanácsa vegye komolyan a kialakult helyzetet és javítsa ki a hibákat. Erre jövő év elejéig sor is kerülhet, de Milánóban járva az Expo ideje alatt látogatható épületre is érdemes egy délutánt rászánni. Könnyen elérhető: Tortona városrész Milánó délnyugati részén fekszik, és egy sugárút köti össze a Zaha Hadid, Arata Isozaki és Daniel Liebeskind által beépített, fejlődő negyeddel. Az egykori rozsdaövezetet ma kézművesek, designerek boltjai népesítik be, de nagyobb irodák is ide helyezték székhelyüket.
A Museo delle Culture tervei az 1990-es évekig nyúlnak vissza. Ekkor kezdték a környező ipari műemlékeket kreatív és közösségi célokra újrahasznosítani, s ebben a társadalmi-gazdasági környezetben fogalmazódott meg az igény a múzeum létesítésére is. A projekt előkészítése azonban elhúzódott, így az eredeti tervezési programot is módosították, hozzáigazították az időközben alaposan megváltozott igényekhez. Ennek köszönhetően vált a múzeum azzá az interkulturális irányban elhivatott intézménnyé, ami ma fogadja az ide érkezőt, s amit az építészetének is tükröznie kellett.
A MUDEC az ipartelep egyik belső udvarából nyílik, és jellemzően befelé építkező ház: a homlokzattal igen óvatosan bánt a tervező. Fémlemez és üveg kombinációja jelenik meg, és elsősorban az előcsarnok üvegfala árulkodik az új beépítésről. Modernista alapokon nyugszik az épület – szó szerint. A földszinti fogadótér reprezentatív oszlopcsarnoka, színezése és nyersbeton, kazettás mennyezete az olasz design racionalista vonalát idézi, de eszünkbe juttathat akár olyan örökzöldeket is, mint Breuer Whitney Museum-a.
Ezen a szinten található a kötelező múzeumi kisbolt és étterem is. Előbbi – a megszokottól eltérően – jellemzően könyvesboltként működik, kevés, magas minőségű iparművészeti tárggyal kiegészülve. Utóbbi – az étterem – elhelyezkedését és belsőépítészetét tekintve is eltávolodik az előcsarnoktól, és világosabb térként, fehér pengefalakkal és rajtuk futó növényekkel sokkal inkább a mai városi igényeknek megfelelően a "zöld", "biobüfé" hangulatot hozza. A földszint alapterületének körülbelül a felét foglalják el a közönségforgalmi területek. A fogadótér hátfala mögött rejtőzik az üzemeltetés: a műtárgyraktár, a restaurátorműhelyek és az archívumok. Az előcsarnok szimmetriáját finoman sértve az étterem és a bejárat közé ékelődik be az egész házon végigfutó lépcsőházi tömb.
A fő közlekedési út az első emeletre azonban nem ez. A bejárat tengelyében reprezentatív lépcsősor vezet fel az első emeletre, az úgynevezett Agórába. Építészeti értelemben ez a tér a MUDEC lelke: a központ, ahonnan a főbb kiállítóterek elérhetők. Elsősorban a kontraszthatásra épített itt Chipperfield: a földszint szögletesebb, sötétebb tónusú, tompított megvilágítású csarnoka után egy több szint magas térben, amorf kontúrok és a teret fénnyel elárasztó üvegfalak közt teljesen másik szférában érezhetjük magunkat.
Az egykarú, vonalszerűen beékelődő lépcső fekete mellvédfala teremt kapcsolatot a földszinttel, míg lentről felnézve a kéken derengő fény árulkodik a váltásról. A felhőszerű héj négy ponton felszakad: itt megkerülhető a szerkezet, és mögötte nyílnak a tematikus kiállítások. Ez az átmeneti tér – a tárlatok előszobája – szintézise az előcsarnoknak és az Agórának: szigor és játékosság keveredik az élénken színezett falak és az üvegszerkezet hátuljába rejtett vitrinek közt. Innét nyílik a legfelső szint luxuséttermének elérésére szolgáló vertikális közlekedő is. Az etnográfiai és antropológiai témájú kiállításokon mintegy hétezer tárgyat mutatnak be Milánó város gyűjteményeiből.
Padlóburkolat ide vagy oda, egy biztos: Milánó újabb kulturális úticéllal gazdagodott. A beruházás hosszú távban gondolkodó, valóban a következő generációknak is épít(kez)ő megbízói hozzáállásról tanúskodik. A külső- és iparterületek rehabilitációja nyilvánvalóan kulcskérdés a városvezetés számára, és e törekvéseknek alighanem az idei Expo is új lendületet ad. A Museo delle Culture tehát sikeresen illeszkedik abba a jövőképbe, amit a városszerte felbukkanó fejlesztések Milánó számára vázolnak.
Mizsei Anett
