Pályázatok/Magyar

Minden építés alapja - pályázat

2018.04.18. 11:58

A Beton.hu által immáron negyedszerre kiírt pályázat egyik fontos célkitűzése, hogy megismertesse nemcsak a szakmával, de a közvéleménnyel is azokat a köz- és lakóépületeket, üzemeket, telephelyeket és egyéb, kreatív megoldásokat, amelyek esetében a tervezés és a megvalósítás során a központi elem a beton volt. A pályázat leadási határideje 2018. június 30.

A Beton.hu felhívására elsősorban olyan építésztervezők, belső építészek, kreatív alkalmazók projektjeit, valamint egyetemi hallgatók elképzeléseit várják, akik nem félnek kihasználni a betonban rejlő lehetőségeket, és kreatívan alkalmazzák azt. Emellett a hallgatók olyan munkákat mutathatnak be, amelyek a betonhoz, alapanyagaihoz, valamint a hozzá társuló technológiához kapcsolódnak.

Pályázni az alábbi 3 kategóriában lehet:

  • Betonépítészet tervezőknek
  • Betonépítés, építészet egyetemi hallgatóknak
  • Anyag, technológia egyetemi hallgatóknak

A beérkezett munkákat független zsűri véleményezi, és azokat a pályázókat díjazzák, akik egyedi látásmóddal, új felfogásban, illetve a legmagasabb szakmai színvonalon használják a betont. A 2017-es év nyertes pályázatait ezen a linken lehet megtekinteni.

A pályázat összdíjazása nettó 1 000 000 Ft.
További információ és a pályázatok benyújtása itt.

A pályázatok leadási határideje: 2018. június 30.