Mítoszok földje — Gustave Moreau kiállítás a Szépművészetiben
Gustave Moreau (1826–1898) francia szimbolista festő művészetét bemutató kiállítás nyílik február 19-én a Szépművészeti Múzeumban ”Mítoszok földje” címmel. A nagy jelentőségű, ám Magyarországon szinte ismeretlen életműről kérdezte Tóth Ferenc művészettörténészt, a kiállítás kurátorát Simon Magdolna.
Gustave Moreau (1826–1898) francia szimbolista festő művészetét bemutató kiállítás látható 2009. február 19. – május 3. között a Szépművészeti Múzeumban ”Mítoszok földje” címmel. A nagy jelentőségű, ám Magyarországon szinte ismeretlen életműről kérdezte Tóth Ferenc művészettörténészt, a kiállítás kurátorát Simon Magdolna.
Simon Magdolna: Kurátorként a kiállítás anyagát elsősorban a párizsi Gustave Moreau Múzeumból válogatta. Mik voltak a fő szempontok a 161 mű – nagyméretű olajképek és változatos technikákkal készült grafikák – kiválasztásában?
Tóth Ferenc: Moreau halála után a műteremházával együtt mintegy 1200 festményt és közel 13000 rajzot hagyott a francia államra, amelyből a nevét viselő múzeum megalakult. Bőségesen volt tehát miből válogatni, nemcsak a raktári anyagból, hanem bátran szelektálhattam a kiállítás falairól is, hiszen oly sűrűn vannak a művek kiakasztva, hogy falanként egy-két kép hiányát szinte észre sem lehet venni. Mivel Moreau egész életpályája során szinte kizárólag a mitológia köréből és a Bibliából merítette témáit, nyilvánvaló volt, hogy a válogatásnál mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül a tematikus szempontokat. Az őt leginkább foglalkoztató témakörökből választottunk ki néhányat, és a festészetében fontos szerepet játszó mitológiai illetve mitikus alakok (Orpheusz, Prométheusz, Herkules, Jupiter, Léda, Salome, Egyszarvú) köré csoportosítottuk az összeállítást. Minden esetben legalább egy-két, az életműben kiemelt szerepet kapó főmű került a középpontba, amelyekhez a kisebb festmények, tanulmányok, rajzok kapcsolódnak. Ezeknek az egységeknek az összeállítása során olykor az a művészi út válik érzékletessé számunkra, ahogyan a festő egy téma végső megfogalmazásáig eljut, míg más esetekben az alkotófolyamatban felmerülő párhuzamos ötletek, melléktémák, változatok sokszínű megoldásmódja ragadja meg a nézőt.
S. M.: Mennyiben járult hozzá Moreau aránylag késői elismeréséhez az életmű kettőssége; a klasszikus alakábrázolás és a táji vagy építészeti hátterek megdöbbentő festői modernsége az olajképeken?
T. F.: Ez a művészpálya még ma is tele van titkokkal és nehezen megfejthető fordulatokkal. A legtalányosabb ezek közül az az elhatározása, hogy 1880-ban, sikereinek csúcsán, hátat fordított a nyilvános szereplésnek. Ő, aki korábban kihagyhatatlan résztvevője volt az éves nagy Szalon-kiállításoknak, és műveit a kritikusok, a közönség és a művésztársak egyaránt lelkes fogadtatásban részesítették, többé nem állított ki, és csak igen szórványosan, hosszas rábeszélésre adta el egynémely művét. Műtermébe vonult, és kizárólag saját elképzelései szerint folytatta festői kísérleteit. Pályája első felében a Szalonra készített művek egynémelyike a korszak ikonként tisztelt, maradandó alkotása lett, írók, festők egész generációja rajongott értük. Ezek a romantikus festészet útjait folytató, ragyogó színekben pompázó, sejtelmes hangulatú, de többnyire míves megformálású festmények. Már ezeken is megfigyelhető az a különös kettősség, ami az előtérbe állított hős részletdús, pontos kidolgozása és a háttér oldott festőisége között mutatkozik. Műtermébe visszavonulva azonban megszűnt számára minden olyan kötöttség, amely során a kiállításon való szereplés, a tetszés vagy elfogadás szempontjaihoz kellett volna igazítania elképzeléseit. Ennek eredménye, hogy élete utolsó két évtizedében keletkezett munkái sokkal oldottabbak, szabad fantáziával és gyakran meglepő expresszív hévvel született kompozíciók.
S. M.: Édesapja Louis Jean Marie Moreau jelentős építész, édesanyja Adele Pauline des Moutiers igen művelt, muzsikus családból származó asszony volt. Fiuknak kiváló neveltetést biztosítottak, így szinte gyermekként megismerte az antik mitológiát és művészetet. Eredeteztethetjük innen képeinek irodalmiasságát, gondolati telítettségét?
T. F.: Szülei gyerekkorában többször adtak a kezébe mitológiai elbeszéléseket, legendákról szóló képeskönyveket, amelyeket szívesen forgatott. Azt is fedezték, hogy hosszabb időt töltsön Itáliában, ahol az antik és reneszánsz kultúra emlékei persze azonnal megigézték és életre szóló nyomot hagytak benne.
S. M.: A sikeres – ám visszavonultan élő és alkotó – művész tanítványai 1892-től a Képzőművészeti Főiskolán többek közt Henri Matisse és Georges Rouault voltak. Odillon Redon tisztelte Moreau különös, a keleti kultúrák által is megérintett művészetét. Moreau még életében 1895-96 között múzeummá alakítja házát. Ide látogat majd többször is hagyománytisztelőnek egyáltalán nem nevezhető szürrealista André Breton. Mivel magyarázható, hogy ennyire eltérő művészi utak indultak Moreau köréből?
T. F.: Festő kortársai, a fiatal szimbolisták Moreau-nak azokat a műveit ismerhették, amelyek az 1860–1870-es évek Szalon kiállításain szerepeltek. Ezek iránt a művek iránt rajongtak Odillon Redon, Fernand Khnopff és mások, akik ily módon követőinek mondhatóak. Élete utolsó szakaszának munkáit azonban a kortársaknak csak egy igen szűk köre ismerhette, közéjük tartoztak főiskolai tanítványai, a Fauves későbbi megalapítói. Nemcsak a műteremben látott különös, olykor absztrakt hatású formai kísérletek voltak azonban rájuk felszabadító hatással, hanem Moreau igen liberális oktatói módszere is, amellyel mindenkiből a benne rejlő kreativitást próbálta felszínre hozni. Arra ösztönözte tanítványait, hogy egyszerre emelkedjenek túl az akadémizmus kiüresedett kliséin és az impresszionizmus felszínes érzékiségén. Moreau késői alkotásai hosszú évtizedekig az utókor számára is rejtve maradtak. Az avantgárd művészek és teoretikusok a korábbi Szalon-sikerek alapján értékelték egész munkásságát, és ezekben nem találtak kapcsolódási pontot múltat tagadó, radikális elképzeléseikhez. Neve, a szimbolistákkal együtt, hosszú időre feledésbe merült. Először valóban André Breton fedezte fel újra a Moreau Múzeum falai közt őrzött különös festői világ értékeit. Majd az 1960-as években az amerikai absztrakt expresszionista művészek és teoretikusaik. Utóbbiak, a mozgalom európai festészeti előzményeit keresve, a 19. század romantikus-szimbolista vonulatában jelölték meg a modernizmus „alternatív” (az impresszionizmussal párhuzamos) gyökereit, olyan művészek munkásságában, mint Turner, Delacroix, Moreau, Redon vagy Whistler. Az elkövetkező évek nagy történeti kiállításai alapozták meg Moreau és a szimbolista mozgalom széleskörű nemzetközi reneszánszát.
S. M.: Végül milyen különbségeket mutat a művész által kialakított múzeum, az utókor értelmezési szempontjait is óhatatlanul beépítő életmű-múzeumokkal?
T. F.: A Gustave Moreau Múzeum abban különbözik alapvetően a többi „emlékmúzeumtól”, hogy ezt maga a művész alakította ki, illetve művészbarátja révén alakíttatta át lakóházát és műtermét múzeummá. Saját maga volt a múzeum első kurátora, és ő maga rendezte be. A múzeum a mai napig nagyrészt a művész elképzelései szerint kialakított elrendezést őrzi meg, ami önmagában is kimeríthetetlen forrás Moreau művészetének értelmezésében.
Simon Magdolna művészettörténész
képek forrása: sajtóanyag
