Programok

Moholy-Nagy László ösztöndíjasok kiállítása

2006.02.08. 15:29





2006. február 10-én 16 órakor nyílik az Iparművészeti Múzeumban, megtekinthető március 5-ig.





Leírás:

2006. február 10-én 16 órakor nyílik Moholy-Nagy László formatervezési ösztöndíj 2005. évi ösztöndíjasok kiállítása az Iparművészeti Múzeumban.

””
A kiállítás az ösztöndíjasok 2005. évi munkáit mutatja be, a szűkebb szakmán túl az érdeklődő közönségnek is, hiszen a kiállításon a rajzos vázlattervek, fotódokumentációk mellett, az ösztöndíjasok által tervezett tárgyak is szerepelnek. Öt első-, hét másod- és öt harmadéves, összesen 17 ösztöndíjas munkája tekinthető meg a tárlaton.

A rendezvény fő vonzereje elsősorban abban rejlik, hogy a fiatal formatervezők – részben életkoruknál fogva, részben tehetségükből adódóan - jó néhány új problémát vetnek fel, illetve újszerű módon közelítenek és oldanak meg kérdéseket. A tárgy- és környezetkultúra fontosságára fogékony érdeklődők számos érdekes ötletfelvetéssel és tárggyal találkozhatnak.

””
A fiatal formatervezők számára évente meghirdetett és odaítélt ösztöndíjat 1988-ban alapította három minisztérium, először 1989-ben adták ki az ösztöndíjakat. Az alapítók célja az volt, hogy ily módon is segítsék a pályakezdő formatervezők, iparművészek szakmai fejlődését. Az alkotómunka támogatásával hozzájáruljanak a magyar ipari formakultúra, tárgykultúra, környezetkultúra színvonalának emeléséhez, illetve a design integrációjával az innovációban, a hazai gazdaság versenyképességéhez.

A 2005. évi ösztöndíjprogramot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Formatervezési Tanács közösen hirdette meg. Az ösztöndíjprogram lebonyolításáról a Magyar Formatervezési Tanács Irodája gondoskodik.

””
A pályázatra azok a 35. évet még be nem töltött, szakirányú diplomával rendelkező tervezők jelentkezhetnek - egy szakmailag megalapozott programmal és feladattervvel-, akik önálló, alkotói tevékenységet folytatnak. Azt ösztöndíj odaítéléséről szakmai testület, az ösztöndíjbizottság dönt. Az ösztöndíjasok minden évben írásban, szóbeli beszámolón és nyilvános kiállításon adnak számot a végzett éves munkáról. A maximum hároméves ösztöndíjas időtartamon belül az ösztöndíjbizottság jogosult határozni az ösztöndíj évenkénti meghosszabbításáról, illetve visszavonásáról.

 

Összesen 17 ösztöndíjas munkája tekinthető meg a tárlaton:

1. Gosztom András 3. éves
Exportképes bio lekvárcsalád arculatterve és fogyasztói csomagolása.

2. Hamvas Annamária 2. éves
Környezetbarát csomagolórendszerek fejlesztése.

3. Hegedűs Babett 1. éves
Bútorjáték óvodáskorú gyermekek részére.

4. Hegedűs Zsanett 3. éves
Fémezett textíliák bevezetése a hétköznapi életbe.

5. T. Horváth Anna 1. éves
Teki-mozgásfejlesztő játékrendszer tervezése, továbbfejlesztése.

6. Lipóczki Ákos 2. éves
Élelmiszeri pari termékbe csomagolt kreatív gyermekjáték tervezése és a hozzá kapcsolódó pozitív értékkel bíró marketingkommunikáció felépítése.

7. Máthé Zsuzsanna 2. éves
A szemét az utcán hever – Szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas eszközcsalád, utcabútor.

8. Mihálszky Helga Petra 2. éves
Ponyvaregény program – Piacképes táskasorozat megvalósítása.

9. Néma Júlia 3. éves
Extrudált építészeti kerámia-rendszer kifejlesztése, fűthető ülőbútor és építészeti elemek fürdőkbe, a közösségi élet tereibe.

10. Püspök Balázs 2. éves
LED lámpacsalád prototípusig való fejlesztési programja.

11. Standeisky Dániel 3. éves
A hazai lombosfa-programhoz kapcsolódó tárgyi világ kialakítása, kísérletek kül- és beltéri
tárgyak megalkotására, az ezekhez szükséges elemkészlet kidolgozására.

12. Stunya János 2. éves
Gyermekek utazásával kapcsolatos formatervezési és ergonómiai problémák kutatása és megoldása városi, elővárosi távolsági és iskolabuszok esetében.

13. Szabó Edit 3. éves
1. Akusztikus diffúz burkolatrendszerek 2. Fűtőérték növelő plasztikus burkolatok

14. Szabó László 1. éves
Alternatív kialakítású beltéri ajtók, térelválasztók  – mint dekorációs elemek – tervezése.

15. Szőke Barbara 1. éves
Városmimikri

16. Terebessy Tóbiás 1. éves
Neo-Nomád.  Fénylények és fényforrások létrehozása.

17. Vitányi Anna 2. éves
A kreativitás és a design. Kreatív technikák alkalmazása a korszerű ipari ruhagyártás területén.


Megnyitja: Simon Károly az Iparművészeti Múzeum főigazgatója.

A kiállítás megtekinthető 2006. február 11-től március 5-ig.
Helyszín: Budapest, Üllői út 33-37.