Molnár Péter-díj 2010
Idén hetedik alkalommal, a HAP Galériában rendezett Gádoros Lajos emlékkiállítás megnyitójával egy időben rendezett ünnepségen adták át a Molnár Péter-díjakat. Az elismerésben Polyák György építész, illetve Fehérvári Zoltán művészettörténész részesült 2010-ben. Laudációk Mónus János tollából.
Egy makett van a munkaasztalommal szemben a falon, több, mint tíz éve. Fa lemezekből készült, egy építészeti vándor-kiállításra. Az épületnek (melyet modellez) az egyik tervezője azonos e megnyilvánulásnak a szerkesztőjével, amit ábrázol pedig az az épület, amelyben a munkaasztal van.
A makett akkor készült, amikor az épület már állt, a tervek, és a valóság alapján, hihetetlen műgonddal, beleéléssel, homogenitásban. Csendet és nyugalmat áraszt és természetesen elvontabb, mint a valóság.
Polyák György készítette, építette, már gyakorló építészként. Nem sokkal rá tervezte, építette saját házait Veszprémben, a Séd partján, az Érseki Palota alatt, a Várból is jól láthatók. A házak látszólag keveset árulnak el magukról,hiányzanak róluk a kortárs építészet aktuális fordulatai, távol áll tőlük a populizmus. Finom disszonanciájuk azért mégis árulkodó: nem a teljes mondanivaló rakódott rá a homlokzatokra. Adolf Loos szerint a munkáját értő mester mindig megválogatja, hogy munkájával mit mond el és mit nem.
Polyák György építő ember. Fát ültet, kertet művel és házat épít. Csendben dolgozik. Árkot ás, betont önt, falat épít és széket is készít hozzá. Modelleket is épít szívesen, saját magának és másoknak is, páratlan műgonddal éppen úgy, ahogy a régiek tették. Csak azt tervezi meg, aminek hasznos és jó működéséről személyesen meggyőződött, amit maga is meg tud építeni, építtetni (ha szükséges, megmutatva az építőknek, hogy hogyan kell). Különleges könyveket talál és vásárol, szerszámokat rendel munkájához távoli országokból. Nagyon megválogatja, hogy mibe kezdjen bele.
Nem tud és bölcsen nem is akar másra hasonlítani. Egyszóval „korszerűtlen” ember, de mi azt szeretnénk, ha rá hasonlítana a kor.
Mivel tíz éve halt meg Molnár Péter, ezért talán elmélyültebben gondolhatunk rá, mint máskor. Az olyan épületeket szerette, amelyek önmagukért állnak, amelyeket nem kell igazolni az őket létrehozó személyes, ideológiai, politikai, vagy éppenséggel alkotói indítékokkal. Az időtálló épületeket szerette, szellemi és fizikai értelemben is.
Nos, Polyák György építész ez évi díjazása erre az aktualitásra is utal.
Fehérvári Zoltán (Hemü) nem építész, művészettörténész.
Nem tervez házakat, hanem a már meglévőket óvja, tudatunkban tartja. A tudat korunkban meglehetősen képlékeny, a múlt hajlamos annak szitáján átesni, míg a jelen inkább duzzadó popkornként mindenáron fennakad. Nyilvánvaló, hogy kötőanyagra van szükség, az egészséges társadalmi arányérzék megköveteli (lásd Bécsi utcai Foster projekt).
Az építészeti művészettörténész ilyen tudatszilárdító kötőanyag, ami (aki) akkor tölti be megfelelően szerepét, ha rugalmas, nem tolakodó és nem túlhatározó. Fehérvári Zoltán az elmúlt 15 évben 35 épületet ajánlott közös tudatunkba (tudományos dokumentációik elkészítésével), többek között a Hajós Alfréd uszoda, a Rudas Fürdő, az Uránia Mozi, az OTI Székház, a Városligeti Műjégpálya, a Ferihegyi Repülőtér I. terminálja, az Erzsébet-téri Buszpályaudvar, a Párizsi Udvar épületeit. (Arányos, higgadt értékelemzés nélkül nem képzelhető el arányos, higgadt építészet, új-építészet).
A Magyar Építészeti Múzeum munkatársaként több tucat publikáció, kiállítás-rendezés, múzeumi kiadvány részese és a HAP galéria kiállításainak elmaradhatatlan segítője. Érdeklődése a magyar építészet irányában szinte korlátlan, a reneszánsztól a szocreálig mindent felölel, az alkotóktól a szerzeményekig. Úgy „valaki”, hogy nem szeretne annak látszani.
Idén ők ketten díjazottjaink!
(az elmondottakat Pazár Béla és Winkler Barna együttműködésével szerkesztettem)
Mónus János
Elhangzott 2010. október 12-én a HAP Galériában.
