Molnár Péter-díj 2014

Gyorsan kimondom: 2014-ben a Gereben Péter - Marián Balázs építészpáros kapja a Molnár Péter-díjat, mégpedig a díjazási ingerküszöböt átlépő (ugró!) közös munkájuk, az Egerhez közeli Nagy-Eged, Csutorás pincészet tervezése révén. A díjat azonban nem konkrét épületre, hanem fiatal építészek ígéretesen körvonalazódó pályájának elismerésére, erősítésére szoktuk odaítélni. 

Az „ítélkezők”, akikről nem szokott szó esni (Molnárné Baló Borbála, Winkler Barnabás, Ferkai András, Pazár Béla, Kalmár László, Mónus János), idén 11. alkalommal teszik ezt, eddig nem vallottak színt arról, hogy milyen szempontok szerint járnak el, azon túl, hogy Molnárral kapcsolatos emlékeik, kötelezettségeik dominánsak. Megpróbálom a hiányt pótolni. Az elmúlt évek alatt – egymást jól ismerve – ilyen konkrét elveket nem állítottunk fel, inkább az ösztönösségre hagyatkoztunk, mondhatnám szakmai lelkiismeretünkre. Egyéb szempont sosem létezett számunkra, mint személyes meggyőződésünk. (Él a gyanúm: nem sok ilyen alapú elismerést osztogatnak ma Magyarországon.) A díjazási elvek ismertetésére most sem vállalkozom, inkább arról beszélnék, hogy milyen építészet művelőit nem neveztük meg eddig követésre méltónak:

• a „sikeres projektek” építészeteit,
• a bárhol, bármikor építészetének művelőit
• a konyha és szaniter stúdiók értékesítési világát szolgálókat,
• a látványterveket (3D központúakat) másként: papírszagú építészetet,
• a sok helyről ismerős házak tervezőit,
• a hazai közegünkben (társadalmi adottságaink közt) irracionálisnak minősülő építészetnek hódolókat eddig elismerésnélkül hagytuk, célunk a jövőben is ez

De célunk egy olyan építész-épület „sodor” megmutatása is, mely folyamatos, reális hazai alapokon nyugszik (esztétikát ebből származtat) egymásból is táplálkozó, kényszerű ideológiákkal terheletlen, összességében etikán alapul (OSIRIS, idegen szavak szótára: „valamely hivatás, tevékenység erkölcsi és viselkedési szabályainak összessége”)

Idén ilyen etikai elvárásainknak legjobban a nemrég Nagy-Egeden felépült pincészeti együttes (és tervezői) felel meg. Bevallom elteltem az elmúlt két évtized borkombinátjaival, a szinte „résfalas” mélyépítmények világával, pénzszagú projektjeivel (néha mégis kiváló építészetével).

Ez itt egészen más: a szőlőtermelésből (nem a feldolgozásból!) indul ki, keresetlen, kis léptékű, majdnem véletlenszerű, esendő, alázatos környezetében, egyszerűséget kereső. A pénzbőség hiánya erényhez vezet itt, az egyszerűség erényéhez, racionalitáshoz, nem pedig irracionális tervezések szűkítéséhez, a megvalósítások elhagyásához, a gyakori torzókhoz.

A Gereben-Marián tervezőpáros nem ebben a munkában ismerkedett meg egymással, sikeres pályázatok korábbi évek együttműködésének bizonyítéka. Pedig különböző közegből „érkeztek”: Gereben Péter édesapja, Gereben Gábor mellől (lásd: Szászberek, templom; Gyermely, tésztagyár; Adyliget, családi ház – remek munkák), Marián Balázs Kertész András mellől, a nagy projektek világából (lásd: Haller Irodaház, Infopark E épület, nagy pályázatok sora).

Ha jól sejtem, akkor a kiváltságosok nagy munkái őket nem érintik a jövőben, talán az ilyen szőlészethez hasonló lehetőségek igen, remélem. Mégis úgy érzem, a hazai trendet ők alakítják, nem a helyzetelőnyűek talán ehhez mostani kiemelésük segítségnyújtás.

Kicsit irigykedve ugyan életkoruk és tehetségük miatt, gratulálok Gereben Péternek és Marián Balázsnak.

Mónus János
építész