Molnár Péter-emlékdíjat kapott Pethő László és Vargha Mihály
November 28-án adták át a HAP Galériában az idei Molnár Péter-emlékdíjat, az építészeti kultúra magas szintű művelésének és terjesztésének elismeréseként.
Tegnap a HAP Galériában megnyílt Rácz György építész emlékkiállítása. Ebből az alkalomból adták át Pethő Lászlónak és lapunk főszerkesztőjének, Vargha Mihálynak a 2006-os Molnár Péter-díjat, az építészeti kultúra magas szintű művelésének és terjesztésének elismeréseként.
Mónus János laudációja
Nem szeretném föladni törekvésünket - immár harmadik éve – hogy a díjátadáskor indokoljam Molnár Péter és a kitüntetettek szellemi kapcsolatát. Most is ezt teszem. Idén két nevünk van: Pethő László és Vargha Mihály, építész, és építész-író.
Sokat használt szavaink, fogalmaink - melyek nekem még mindig ellenszenvesek - kommunikáció, interaktivitás.
Helyettesítsünk, egyszerűsítsük egy régivel ezeket: "beszélgetés".
Furcsa, hogy hiába kommunikálunk, vagyunk interaktívak, de mégsem beszélgetünk (a fogalmak úgy látszik mégsem felcserélhetők).
Molnár "beszélgető" építész volt. Mondandóját, feszültségeit mindig kibeszélte - szóban, tervben, házban. Sosem titkolózott, nem kergetett papírszerű elveket, teóriákat, nem beszélt, tervezett valami tagadására, - igazi elbeszélő volt.
Nem tudom, hogy Pethő László ismerte-e Molnárt. Feltűnő számomra, habitusuk (színeik) hasonlósága. Ráadásul Lacit is a mesteriskola felől ismertem meg, ugyanúgy, mint Pétert (30 év különbséggel).
Felismerésem a Magyar Építőművészet folyóirat ez évi 4. számának kézhezvételével vált bizonyossá, meglátva benne a debreceni Ítélőtábla épületét, melyet negyedmagával tervezett. Reinkarnációt látok az épületben, erős folytonosságot tapasztalok Péter Széchenyi rakparti háza és e debreceni épület között.
Kísérteties arra gondolni, hogy Molnár egyik legátütőbb - nem megvalósult - terve is bíróság volt: a Legfelső Bíróság épülete.
Péter tégláit, nyílászáró ritmusait látom most Debrecenben.
Persze nem szeretném Lászlót a múlthoz láncolni, csak jelezni, hogy nemes alapokon áll. Amit csinál azt természetesnek (beszélgetőnek) érzem, de illően teoretikusnak is: áttekinthetőnek, de érzelmesnek is. Mintha a jövő hazai építészete számára is képes lenne iránypontokat kitűzni a felületesség, a közömbösség ellen. Ő biztosan nem lesz a globalizáció élharcosa, a tárgyilagosság mellett hisz a melegségben, a jó ízlésben, a békés - nem zaklatott - alkotókedvben.
Gratulálok!
Vargha Mihály missziót teljesít.
Beszélget, hozzászól, beszélgetést kezdeményez, hozzászólást provokál, aggódik, örül és lelkesedik, támogat és támad az építészetért (az építészekért), a hazai építészetért, nem általában, hanem nagyon is konkrétan, legyen az írott, vagy elektronikus sajtó, vagy vitaest.
Már közhelynek számít az internetes "Építészfórum"-ot dicsőíteni, az egyetlen valóban élő építésznyilvánosságunkat. Ennek megindítása, hosszú éveken át tartalmas fenntartása, - nagy tett. Kamarai tisztségviselőként fel tudom mérni ennek jelentőségét, érzékelve, hogy milyen nehéz építész-karunkat megszólítani, megnyilvánulásra késztetni, közösségi érzelmeket kelteni.
Mihálynak ez sikerült.
Tartja a lelket bennünk, mikor mindenki bezárul, körülhatárolódik, csupán elviseli saját szakmai létét.
Az üzletiesedő szakmai aktivitást megpróbálja humanizálni, elválasztva az értékest az értéktelentől - ehhez jó ízlése van.
Ez utóbbi kiemelését nagyon fontosnak érzem.
Megnyilvánuló emberből rengeteg van közéletünkben, - társadalom átalakító szándékkal - általában jó ízlés híján. Néha megdöbbentő, hogy a látszólagos "összeszedettség" milyen hiányokat takar, mennyi a "gyenge pont".
Mihály tájékozottsága, indíttatása egyetemes, de nem érzelemmentes. Tudomásom szerint ők jól ismerték egymást Péterrel, lelkeik nincsenek távol egymástól. Gratulálok kitüntetésedhez.
Mónus János
