Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin: Monumentalitás. Kritikai antológia
Építészetelmélet a 20. században
Építészetelmélet a 20. században
Monumentalitás
Kritikai antológia
Moravánszky Ákos – M. Gyöngy Katalin
TERC Budapest, 2006. 216 oldal, 2800 Ft áfával
Tartalom
Előszó
Moravánszky Ákos: Monumentalitás
Gottfired Semper: A burkolás elve az építőművészetben (Részletek)
Louis Henri Sullivan: A magas irodaépület, művészi szempontból (Részlet)
Alois Riegl: A modern műemlékkultusz lényege és kialakulása (Részlet)
Peter Behrens: Művészet és technika (Részlet)
Walter Gropius–Bruno Taut–Adolf Behne: Az új építőeszme (Részletek)
Paul Valéry: Eupalinosz vagy az építész (Részlet)
Ludwig Mies van der Rohe: Építőművészet és korakarat
Adolf Behne: A modern funkcionális épület (Részlet)
Max Raphael: A dór templom eszméje (Részlet)
Wilhelm Pinder: Egy eljövendő nagy stílus lehetőségéről
Peter Meyer: Gondolatok a monumentalitás kérdéséhez... (Részletek)
José Luis Sert–Fernard Léger–Sigfried Giedion: Kilenc pont a monumentalitásról
Loius I. Kahn: Monumentalitás (Részletek)
Hans Sedlmayr: Támadás az építészet ellen (Részletek)
Aldo Rossi: Építészet a múzeumoknak (Részlet)
Rob Krier: Útravaló az építészeknek: „Ne mondjunk le tovább az építészetről...”
Colin Rowe–Fred Koetter: Kollázsváros (Részletek)
Rem Koolhaas: Európaiak: Figyelem! Dalí és Le Corbusier meghódítják New Yorkot (Részletek)
Peter Eisenman: A modernizmus megjelenési formái: A Dom-ino ház és az önmagára vonatkozó jel (Részletek)
Massimo Cacciari: Nihilizmus és terv
Részlet Moravánszky Ákos: Monumentalitáscímű írásának első fejezetéből (Építészet és emlékezet)
„Védett műemlékeink többsége nem azzal a szándékkal épült, hogy emlékeztessen; műemléki minőségüket csak később, az utókor ismerte fel, illetve ismerte el. Korábban a régi épületeket csak kivételes esetekben ítélték megtartásra érdemesnek, legtöbbször aggályok nélkül lebontották, hogy helyébe kényelmesebb, nagyobb, az építtető és a kor ízlésének megfelelőbb újat építsenek. A régi épületek átértékelése nemzeti emlékművekké, helyreállításuk és ezzel kiemelésük a hétköznapiságból a monumentalitásba (s a diskurzusokba) csak a tizenkilencedik században kezdődött.
A historizmus helyreállítási gyakorlatával szemben már az intézményes műemlékvédelem kezdeteitől hallatszottak ellenvélemények. Jeles megfogalmazóik közé tartoztak Viollet-le-Duc és John Ruskin is. Nincs jogunk a régi épületekhez hozzányúlni, írta Ruskin. «Nem a mieink. Részben azoké, akik építették őket, részben minden generációé, akik utánunk jönnek...»1 Úgy vélte, hogy a restaurálás, mint egy korábbi állapot visszaállítása, «minden ízében hazugság»2.”
1 John Ruskin: The Seven Lamps of Architecture. London, J. M. Dent & Sons Ltd., 1932, 201. old.
2 Uo., 200. old.
