Programok

MORE TAKE ON AFRICA

2024.02.21. 13:21

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Exploratív Építészeti Tanszéke négy projekttel mutatkozott be a 2023-as TimeSpaceExistence kiállításon Velencében OUR TAKE ON AFRICA mottóval. A FUGA-ban bemutatásra kerülő tárlatot kiegészítettük továbbá tervekkel, makettekkel és fotókkal, amelyek Velencében az installáció fizikai korlátai miatt csak virtuálisan jelenhettek meg – így jött létre a MORE TAKE ON AFRICA kiállítás.

Az installáció az építészeti Biennálé tematikájához is kapcsolódva mintegy hét év Afrikával kapcsolatos tanszéki projektjeit mutatja be a nagyközönségnek. Az összeállítás és a munkák reprezentálják a munkamódszerünket, miszerint egy-egy téma feldolgozása az elmélyülést megalapozó kutatással, adatgyűjtéssel kezdődik, majd oktatói/doktori szinten történő elemzések alapján lehet olyan hallgatói tervezési feladatokat gondozni, melyek felhasználják és a tervek sokszínű nyelvére fordítják a kutatási eredményeket. Ennek a dinamikának megfelelően a kiállításon két téma egy-egy Afrikában alkotó építész életművének bemutatásával foglalkozik:

Parajdi Mester László különleges afrikai középületeivel és vernakuláris gyűjtésével, melyet korábban még csak TDK formájában prezentáltunk a közönségnek, illetve Hassan Fathy munkásságával, akinek az életművét a tanszék 2015 óra intenzív terepmunka keretein belül is kutatja, és amely kutatás számos TDK és doktori tanulmány, kutatás alapját is képezve már az interpretáció szakaszában van. A generatív mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeit kutatja Mohamed Raslan doktori munkájában, szintén a globális dél, különösen Egyiptom súlyos lakáshiányára reflektálva. Végül a negyedik, legnagyobb volumenű projektünk a graduális oktatáshoz kapcsolódik, ami tulajdonképpen egy nagyszabású oktatási kísérlet egy vertikális műterem létrehozására a fenti kutatási projektekre támaszkodva.

A 2021-es harmadéves Munkahelyek Építészete 2. évfolyam részben, a 2022-es teljes évfolyam Afrikába tervezett önfenntartó élelmezés témakörben, ez tervanyag adja a kiállítás bázisát, és további hallgatói tervek jelennek meg a 2017-2022-es TDK konferenciákról, MSc kurzusok elméleti alapú feldolgozásaiból és témába illeszkedő pályázati munkákból. Az évek során összesen közel 400 hallgatót vontunk be a kutatásainkon alapuló tervek létrehozásába, melyeket büszkén tárunk a közönség elé.