Művészeti alkotások a Pannon új székházában

A szakmai kurátorok határozott állásfoglalása volt, hogy a műalkotások tartsák tiszteletben az épületet, organikusan illeszkedjenek hozzá, ne dekoráció gyanánt függjenek a falakon, azaz egyértelművé váljon az építészet és a kortárs művészet kapcsolata. Zöldi Anna cikke.

Az építészfórum szeptemberben részletesen bemutatta a Pannon újonnan átadott törökbálinti székházának építészeti koncepcióját. Az ismertetésből kiderül, hogy az építtető nagyon részletes és átgondolt elvárásokat fogalmazott meg, amelyet a tervezők maximálisan igyekeztek építészetre „lefordítani”. Az irodaépületben a cég olyan kortárs alkotásokat akart elhelyezni, amelyek kifejezetten ide készültek, és az épület használójának filozófiáját ékesszólóan hirdetik. A képzőművészeti program összeállításakor az alábbi kulcsszavakat adták meg: mobilitás, interaktivitás, környezettudatosság, innovatív munka-kultúra, átláthatóság, kommunikáció. Ezeknek a varázsszavaknak kellett életre keltenie a műveket a meghívásos pályázat során. Ahogy a kiírásban is megfogalmazódott: a feladat hely-specifikus, innovatív és a közösségi szerveződést támogató művészi munkák létrehozása korszerű alkotói eszközök és technológiák alkalmazásával.

 

 

Magyarországon pozitív és követendő példával szolgált a pályázat előkészítése és lebonyolítása. A terveket egy több körös kiválasztási folyamat során egy kéttagú szakmai zsűri (Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, és Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója) véleményezte és több lehetséges alkotást terjesztett a Pannon vezetősége elő döntésre. Ők ketten már a pályázat kiírásában is részt vettek, tehát a Pannon által képviselt cég-filozófiát kezdettől fogva sikerült összehangolni a művészi munka követelményeivel. Kopek Gábor szerint egy ilyen projekt a nyilvánvaló művészi szempontokon túl több vonatkozásban is hasznos. Egyrészt kötelezi a megrendelőt a kiírásban foglaltak betartására, másrészt humanizálja a közeget, ahol több ezer ember tölti a napjait.

Ha nem is a kezdetektől – hiszen az épület már adott volt, amikor az art projekt megfogalmazódott – de mindenesetre megfelelően korai fázisban kapcsolódott be a szakma a cég koncepciójának gondozásába. A szakmai kurátorok határozott állásfoglalása volt, hogy a műalkotások tartsák tiszteletben az épületet, organikusan illeszkedjenek hozzá, ne dekoráció gyanánt függjenek a falakon, azaz egyértelművé váljon az építészet és a kortárs művészet kapcsolata. Mindez már önmagában is olyan művek létrehozására késztette az alkotókat, amelyek maguktól értetődően teljesítik a megrendelő fentebb felsorolt elvárásait a készülő alkotásokkal kapcsolatban, és feltételezte korszerű, kísérleti technikák alkalmazását. Ennél már csak az hozott volna ígéretesebb eredményt, ha a tervezés fázisában bekalkulálják a műalkotások elhelyezését, hiszen a kortárs művek többsége komoly háttér-technikát igényel, amit csak előzetes tervezéssel lehetett volna elhelyezni.

Ennek ellenére a pályázati kiírás sikeresnek bizonyult, a pályázók zöme komolyan vette a gondolatiság követelményét, és nem a fiókban heverő anyagokkal próbálkozott. A válogatás szempontja is ez volt: azok a művek jutottak tovább, amelyek az épületre feleltek, azzal kívántak kommunikálni.

A Pannon több felületet is felkínált a tervezésre. Részben a külső térben megjelenő land-art projekteket várt, részben a belső terekben elhelyezhető alkotásokat, emellett hagyományos feladatokat, pl. a recepció mögötti fal kialakítását célzó, vagy funkcionális jelentőségű pl. az üvegfelületeket takaró, a belátást megakadályozó megoldásokat kellett az alkotóknak találniuk.

Kopek Gábor fontosnak tartja, hogy a meghívásos rendszer révén olyan alkotók juthattak szóhoz, akik jellemzően a közép-generációhoz tartoznak, képesek kezelni a technológiai kihívásokat, ugyanakkor nagy szükségük van arra, hogy időben érje el őket egy-egy jelentős feladat.

A beadott munkák többsége a környezettel kommunikált – a természet mozgásait, szelet, vizet, lépések súlyát, fényt és árnyékot, hőmérsékletet igyekezett igába fogni. Nem a bombasztikus gegeket keresték tehát, hanem az épület gondolatiságára, markáns térkezelésére reagáló vizuális válaszokat. És sajnálatosan kiestek a mezőnyből azok a munkák is, amelyek a fentieknek ugyan maximálisan megfeleltek, de a technikai feltételek híján utólag már nem kerülhettek beépítésre.

 

 

A végül megvalósításra kiválasztott beltéri műalkotás is ezt az irányt követi. A Ventus Graminis Művészcsoport által kidolgozott ledcsíkok keresztül-kasul átívelik az épület belső tereit, és kis kamerák segítségével animáltan „közvetítik le” a bent sétáló, elhaladó emberek mozgását. A mennyezetre felkúszó, mindig más és más színben villózó sáv az épület nagyléptékű, futurisztikus belső tereiben kötél, vagy szalag motívumával a stabilitást, összeköttetést képviseli, ugyanakkor minden pillanatban reagál a bent haladók mozgásaira. Egyszerre sugallja a szoros kötést és a szabad mozgást, és nem utolsósorban nagy erejű vizuális élmény. Izzó színei jól ellenpontozzák a belső felületek domináns monokróm világát. Szintén a belső mozgásokra reagál a recepció mögött elhelyezett plazmatévé-sáv, amelynek révén a belépő azonnal egy izgalmas, folyton változó vizuális élménnyel szembesül. Szintén Szirtes János és csapatának munkája az épület üvegfelületein megjelenő szitázott minta. Ennek formavilága ismétlődik meg az előadóteremben található hatalmas méretű festményen is.

Más műfajt képviselnek a bejárat előtt elhelyezett ikonikus alkotások, Kulinyi István művei. A hat méter magas, rozsdás vaslemezből kivágott fej-profilok valódi szobrok, amelyeknek dimenziója és anyaga a Pannon filozófiájának megfelelő asszociációkat kelt az érkezőben. Kezdetben olyan szabadtéri alkotásokat vártak, amelyek „tudnak valamit”, mozognak, változnak, vagy egyszerűen csak használni lehet őket. A projekt során azonban ez a szempont háttérbe szorult, és inkább a kifejező erőre koncentrálódott a hangsúly. Ezek a távolba tekintő, hatalmas, elrozsdállt fejek, amelyek a Húsvét-szigetek szobraira emlékeztetik a nézőt, a múlthoz kapcsolják a csak sejthető jövőt, melyet oly rendületlenül kémlelnek, rezzenéstelen vonásokkal, akárcsak a hajdani szfinxek a piramisok előtt.

 

 

Drámaiságukat ellenpontozza a művek harmadik, leginkább funkcionális csoportja, az épület információs rendszere. Ennek kiválasztásakor egyértelműen a művészi kvalitás döntött, Kopek Gábor szerint a Ravasz András - Szarka Péter alkotópáros munkája a mezőnyben kiemelkedő volt. A könnyed piktogramok alkotói így vallanak munkájukról:” Az épületen belüli tájékozódást elősegítő piktogramok megalkotásának fő szempontja - a Pannon Ház egészére is vonatkozó - innovatív szemlélet megvalósítása volt, ami a hazai köztereken és épületekben megjelenő, sokszor sablonos piktogram készlet újragondolását jelentette. A hagyományos funkciójú helyiségek (mosdók, lépcsőház) mellett a Pannon új munkastílusába illeszkedő összevont funkciójú helyiségek jelei is megjelentek,- pl. az expo (tárgyaló - oktató - tréning - videokonferencia) vagy az auditórium esetében. A kreatív munkavégzés jegyében olyan helyiségek kaptak funkciót, mint a fitnes terem, könyvtár, teakonyha.” A piktogramok minimalista formavilága egyszerű geometriai formákból építkezik, a körök, négyzetek, téglalapok segítségével kialakított ábrák könnyedsége az Art Deco, minimalizmusa a Bauhaus formavilágát idézi.

Mindhárom alkotás estében megvalósult az épület és a mű összhangja, mégpedig nem az alkalmazott művészet, hanem az egymás mellett élő, egyenrangú, egymást támogató kapcsolat szintjén. Üres és értelmetlen lenne egyik a másik nélkül – s mi más ez, ha nem a kommunikáció fogalmának térbeli kivetítése, az elvárt, igencsak elvont tartalom vizuális megfogalmazása.

Az elveszettségig tágas terekben tekergő, az új évszázad technológiáját hirdető fénykígyó és gigantikus emberfejek között egy ponton megállásra késztet egy mellbevágóan humánus gesztus. Egy magányos, embernyi méretű emberfő kémleli az ablakon át az épületet körülölelő medencét. A fekete kőből készült mellszobor a norvég anyacég, a Telenor ajándéka, és az átadási ceremóniára maga a Telenor elnök- vezérigazgatója hozta magával.. Kifelé tekint, bár a címe Befelé tekintő, Lisztes István, Norvégiában élő magyar származású művész alkotása. Nem volt a koncepció része, hangvételében el is üt az art projekt alkotásaitól, de puszta ott-létével példázza, az emberi lépték is helyet talál a 21 század futurisztikus, technika uralta közegében.

Zöldi Anna