Nagy és sok és egyáltalán

Jön a tipikus, már régen unalmas, az érdemi differenciáltságot felszínes esztétikai játékokkal helyettesítő sztárépítészet, beteszi a lábát Budapestre. Itt találkozik az ingatag jogi alapokon egyensúlyozó Tervtanáccsal, amely egy tök korrupt politikai-közigazgatási rendszer színfala előtt igyekszik szakmai kompetenciát képviselni. Abszurd színjáték lesz belőle, a külföldi partner képviselőjének arcát mindenesetre látni kellett volna.

Dominique Perrault és Ekler Dezső munkáját, a Krisztina Palace (Nagyenyed utca) irodaházat mutatták be immár másodszor a július 18-i összevont Fővárosi és XII. kerületi Tervtanácson. Ekler Dezső ismertette az eddigi észrevételek nyomán végrehajtott változtatásokat, amelyek eredményeként öt földszinti bejárat alakul ki, a belső udvar „félig publikus” lesz, továbbá csökken a földszinten megjelenő garázs-szellőzőrácsok mérete és a homlokzat síkját szakaszonként mozgalmasabb formálás jellemzi stb.

Skardelli György opponenciájában azt írta, nincs probléma az épület funkcionális megoldásával, de továbbra sem tartja elfogadhatónak 75 méter hosszon a megfogalmazott karaktert. Mindenesetre úgy vélte, hogy „az egymásnak ellentmondó vélemények özöne ellen” védelmet kell élveznie a tervnek, illetve hogy a Tervtanácsnak nem tervezési ötletbörzeként kellene működnie, hanem koncepcionális kérdéseket vizsgálva kell állást foglalnia.
Az opponencia felolvasását követő vita során azután bírálat érte az épület méretét, a túl nagy méretű garázslehajtót, a lejtős járdaszinthez képest lesüllyesztett földszinti éttermet, a tetőgerinc magasságának lépcsős ugrását, a szomszédos épületek párkánymagasságának és tetősíkjának folytatását (amiből az előbbi ugrás is következik), a magastető alkalmazását, a homlokzat bronzszínű eloxált alumínium elemeit („a bronz eloxot már lejáratták itt a hatvanas években”) stb. A bírálatok hangsúlyos szólama volt a telek eredeti, három házból álló zártsorú beépítését tükröző hármas tagolásnak a számonkérése az épületen.

Egy adott ponton felmerült, hogy a lebontott házak egyikének homlokzat felé megnyitott szűk udvarát az új épületnek egy franciaudvaros beépítéssel kellene felidéznie, egyúttal tagolva is a sokak által túl hosszúnak ítélt homlokzatot. A Tervtanács néhány tagja ezt már etikátlannak minősítette, hiszen a korábbi bemutatások alkalmával nem érte bírálat a beépítést.
Nyilvánvaló volt, hogy az elhangzottak dacára nem lehet majd csak úgy bemenni a „félpublikus” udvarra (eredetileg ugyebár a Four Seasons szálloda passzázsát is nyilvános használatúra ígérték), ugyanakkor a jelenlévő zsűritagok közül többen is elfogadhatónak ítélték a dolgot, mondván, ha valaki megvásárol egy telket, oda nem köteles akárkit beengedni, így van ez a lakóházaknál is.
Ami az eredeti beépítést viszatükröző hármas tagolást illeti, néhányan hamisnak nevezték az elvárást, amely három épületet szeretne látni ott, ahol egy épül. Szerintük itt az önkormányzat hibázott, amikor egyben adta el a telkeket, és engedélyezte az egyszerre való beépítést.

Voltak próbálkozások a rögtönzött tervezési brainstormingra, vagyis műegyetemi stílusú tervkorrekcióra, de elhaltak. A garázslehajtó mérete és elhelyezése körüli vita során a Tervtanács tulajdonképpen azt kérte számon az épületen, hogy a kortárs magyar építészet(!) mennyire nem tud mit kezdeni a garázsbejáratokkal, hogy ez mindig megoldatlan, esetleges építészeti elem, és hogy mennyire nincs ez jól így. Igaz, hogy a bemutatott terven sincs megoldva a probléma, de ennek kapcsán a kérdés általános megoldatlanságát felpanaszolni irreleváns és abszurd.
A tervzsűrik alkalmával a szomszédos épületekhez való illeszkedés hiányát szokták számonkérni, itt most a meglétét kifogásolták. Ekler Dezső a kerületi szabályozás előírásaira hivatkozott, amelyek előírják a csatlakozást (volt rajta sapka).
A járda szélesítését és fásítását illető javaslatok kapcsán előkerült a „fővárosi járda” nevű képződmény. Lehetett futni ugyanis néhány kört akörül, hogy a járdát az épülettel együtt vagy pedig attól függetlenül kell tervezni és építeni. A tervezők erre nem kaptak megbízást, a járda alapvetően kerületi kompetencia, kivéve ebben az esetben, ahol fővárosi, de majd mindenki mindenkinek segíteni fog az ügy megoldásában.

Perrault képviselője az utolsó szó jogán annyit mondott, hogy nem érti a kifogásokat, az a hosszú homlokzat soha nem fog ortogonálisan látszani (ez éppenséggel igaz, de attól még a 75 méter rövidülésben nézve sem kevés), hogy a Tervtanács júniusban elfogadta a beépítést és az alaprajzi elrendezést, továbbá hogy amikor megvették a telket, nem volt szó az itt elhangzottakhoz hasonló méret- és kialakításbeli megkötésekről, elvárásokról.

Végül a zsűri továbbtervezés után engedélyezésre javasolta a tervet, de felajánlotta egy újbóli bemutatás lehetőségét. A Perrault-megbízott húzta a száját, valószínűleg nem értette, hogy most szabad utat kaptak, csak ha szükségük van további jótanácsokra, itt rendelkezésükre áll a testület.

Mellesleg ezt a házat is (és a Közraktárak felújítását stb.) nyugodtan tervezhette volna becsvágyó, sikerre éhes (fiatal) magyar építész, aki már folyékonyan beszéli a nemzetközi nyelvet, és akiből egyre több van. Ahhoz, hogy megmutassa, tud legalább olyan jót, vagy még jobbat csinálni, mint a provinciákon haknizó világhírességek, lehetőséget kell adni neki. Például úgy, hogy a Kamara kilobbizza a lehetséges külföldi befektetőknél ezeknek a magyar tehetségeknek a megbízását. Ehhez kívánunk erőt, egészséget, kitartást az illetékeseknek.


szöveg, fotó: Török Tamás