Metropolisz-archeológia: Andreas Fogarasi és az épületek (utó)élete
Kilenc, gondosan összekötözött épületcsomag: márványlapok és faablakok, perforált lemezek és terazzócsempék. A 2007-ben Velencében Arany Oroszlánt kapott képzőművész, Andreas Fogarasi aktuális munkáival a bemutathatatlan építészetet állítja ki a bécsi Kunsthalléban.
Hogyan mutatunk be egy épületet – ez az Építészfórumon is visszatérő probléma. Képeken, terveken, vázlatokon és szövegen keresztül próbáljuk átadni az épület lényegét – jobb híján, hiszen a terek kapcsolatai, az anyagiság, a fény és az árnyék változása, az akusztika valójában mind-mind csak az adott helyen élhetőek meg. A megépült házak prezentációjába tehát genetikailag kódolt a rendellenesség, bár hiányosságai felett a közmegegyezés szemet huny.
De mi történik, ha megváltoztatunk egy gént, és más módon prezentáljuk az épületet? Átadható-e, megélhetővé tehető-e egy jól ismert épület pusztán az anyagiságán keresztül? A Bécsben élő, magyar származású képzőművész, Andreas Fogarasi kiállítása erre tett kísérletként is értelmezhető. A Kunsthalle karlsplatzi üvegkockájában kilenc kisebb-nagyobb csomag várja a látogatót: mindegyik egy-egy épület válogatott építőanyaga, a márványtömböktől a fémtáblákon át a falapokig, a padlócsempétől a homlokzatburkolatig és a nyílászárókig.
Az épületek tehát anyagukban jelennek meg csupán, absztrakt reliefekbe rendezve. Fogarasit egyébként is izgatja a hiány – az Arany Oroszlánt nyert Kultur und Freizeit kapcsán például egy alkalommal elmondta: a MOM-kultúrházban az érdekelte, hogy az építtető gyár már eltűnt, a művelődési intézmény viszont megmaradt. A mostani tárlatról az épületek hiányoznak; és nem csak onnan, hiszen a kilenc feldolgozott épület közül egyik sem eredeti formájában áll, némelyik pedig egyáltalán nem, mint a bécsi Südbahnhof, a Rinterzelt vagy a berlini Palast der Republik.
Az anyagminták között vannak, amelyek az eredeti építési időből származnak, de olyanok is, amelyek az azóta felújított házon épp az előbbieket váltották le. Az épület hagyományos értelemben vett azonosítóinak: terveinek, képének, helyszínének, alkotói információinak átadásáról Fogarasi tudatosan mond le, ahogyan arra a címben szereplő „stripped” szó is utal, identifikációs jeleitől is megfosztja a kutatott épületeket. A válogatott anyagokra koncentrálva inkább egyfajta történeti sűrítményt kínál, több évtized anyagi lerakatának esszenciáját.
A csomagokat az áruházakban használatos plasztikszalaggal gondosan, határozottan összekötözték. Karácsony után nem sokkal rögtön az idén nagyobb sebességre kapcsolt csomagolásmentes mozgalmat idézik fel, de ugyanígy utalnak a régészeti feltárásokon előkerülő, gondosan becsomagolt és elraktározott tárgyakra is. Nagyvárosi archeológia, amit Fogarasi művel, aki szinte tapintható szeretettel és odafigyeléssel keríti elő és válogatja végig egy-egy épület földi maradványait.
Aprólékos munkája egyrészt városaink gyorsan átalakuló képére hívja fel a figyelmet – adekvát helyszín ehhez a karlsplatzi pavilon, amelynek helyén egészen 2001-ig a Kunsthalle ideiglenes, sárga kubusa állt. Másrészt viszont a maga csendes módján felteszi a kérdést: hogyan őrizhető meg és mutatható be az építészet a bontások és szigetelések korában, legitim-e az egyetlen olvasat melletti döntés?
Kovács Dániel
Andreas Fogarasi Nine Buildings, Stripped című kiállítása 2020. február 2-ig látható a Kunsthalle Wien Karlsplatz kiállítóhelyén (Treitlstraße 2, 1040 Bécs, Ausztria), keddtől szombatig 11-19 óra között (csütörtökön 21 óráig). A tárlat kurátora Maximilian Geymüller.
