Közélet, hírek

Négy díj egy csapásra az A'Designon

2017.07.11. 09:03

A magyar formatervezők 2017-ben is sikeresen szerepeltek az olasz díj mezőnyében, köztük a maform (Molnár Péter, Csire Géza, Kovács Róbert), amely ebben az évben először küldte be pályamunkáit és egyből négy kiemelkedő minősítést is elnyert velük. 35 559 benyújtott pályamű közül, 180 ország designereinek munkáiból választották ki a legjobb formaterveket. 

A magyar formatervező közösség nemzetközi sikereinek egyik fontos platformja az olasz A’Design díj. Minden év júniusában a design szerelmeseitől hangos az olaszországi Como, ahol több ezer fő részvételével adják át a nívós díjat. A magyar formatervezők 2017-ben is sikeresen szerepeltek az A’Design-on, köztük a maform, amely ebben az évben először küldte be pályamunkáit.




Elismerésképpen ezek mindegyike elnyerte a kiemelkedő minősítések egyikét. A példa nélküli sikerrel a maform a legtöbb A’Design díjjal rendelkező magyar résztvevő, nem csupán 2017-ben, hanem az eddigi összes év eredményét figyelembe véve. A maform négy kategóriában négy díjjal lett gazdagabb. 35 559 benyújtott pályamű közül, 180 ország designereinek munkáiból választották ki a legjobb formaterveket. 




Az Aquilla vérvizsgáló formaterve 2016-ban elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat. A hazai elismerés után az A’Design nemzetközi szakmai bizottság arany minősítésben részesítette Orvosi eszközök és kutatási berendezések kategóriájában, amellyel a pályamunkák legjobb 3%-ba került az Aquilla formaterve. A maform négy tervéből kettő ezüst minősítészt szerzett, az eCharger töltőoszlop és a maform saját fejlesztésű fotelágya, a PAQ chair. A töltőoszlop Jármű, utazás és közlekedés kategóriájában került be a felső 5%ba. A Paq fotelágy pedig a legtöbb pályaművet érintő versenyben, a Bútor, dekorációs tárgy és háztartási eszköz kategóriában szerzett elismerést. A PAQ nemzetközi sikerének nem ez volt az első állomása, hiszen a maform partnerének, a Monessa-nak hála már több kiállításon is láthatta a közönség. A tervezés egyik legizgalmasabb területének képviselőit az A’Design a „Future design” kategóriában díjazza. A maform által tervezett Flike repülő drón bronz minősítést ért el ebben a kategóriában.




Szerencsére nemsokára a magyar közönség is betekintést kaphat az A’Design díjasok világába, hiszen a Budapesti Design Héten 40x40 címmel kiállítás nyílik. A kiállításon 40 ország 40 A’Design díjas tervezőjének munkáját lehet majd megtekinteni, a legtöbb A’Design díjjal rendelkező hazai stúdió, a maform szervezésében és részvételével.




forrás: sajtóközlemény