Négylakásos társasház
Építészet: Kalmár László és Zsuffa Zsolt
Opponencia
Kalmár László és Zsuffa Zsolt négylakásos társasházához
Általában az erre szakosodott újságíró vagy az építész maga ír épülete publikálásakor. Gördülékeny, biztos, élvezetes menet. Méltató mondatokkal, kiegészítő adalékokkal, személyes élményekkel, megbízóról, tervezőről, építkezésről, színesen magyarázza, alátámasztja a képeket és a rajzokat. Alapvetően jól van ez így. A külsős opponencia mindezeknek jórészt híján van, viszont szakmai kritikát ad. Kissé száraz.
Pesti peremkerület, családi házas övezet, ismerősen vegyes kép. Jobbra új parcellázás, csiricsáré forma és anyagdömping, fa egy szál se, vetélkedve egymásnak feszülő házak állnak szorosan. Balra a beállt dús vegetációban keskeny telkeken hol egy sátortetős terméskő lábazatos vagy lapostetős ikerház a hatvanas évekből, hol meg egy hóka oromfalas-tetőteres a nyolcvanasokból, a többi spontán épült semleges. Az egész szerethető, kedves. Vajon hova fér itt el egy négylakásos.
Sima bőrű, vörös bálna fekszik végig a keskeny telken. Izgalmas, nem is zavaró a méret.
A tömeg alapvetően egyszerű geometriai elemekből építkezik. Dobozból artikulálódik házzá.
A kiindulás egy hosszú fekvő hasáb a telek esésére reagálva enyhén hátrafelé lejtő félnyereg tetővel, ami az utca felé közeledve a szélein letörik. Így a hosszoldalakra kerültek az oromfalak. (Az építészek csavartak egyet a spontánhoz képest.) Fontos döntés.
Átértelmeződik a kép, nagyvonalú villaépületet kapunk.
Jól komponált, egyben tartott homlokzatok érzékkel kidekázott nyílásrenddel. Színes foltokban, fényben és árnyékban gondolkodva. Elsőre nem tudni igazán hány lakás van belül, hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik. Megbújnak az elegáns köntös alatt. Jó ez a rejtelmesség. A szokásos, jórészt azonos egységekből sorolt, s ebből következően szimplán kiismerhető társasháznak nyoma sincs. Kiolvasható viszont a példaképek, kortárs nagyjaink - Janáky, Turányi, Tomay, Karácsony, Mónus... - hatása.
Az utcai oldalon kissé megbicsaklik a ház. Nem vállalja fel léptékét, talán illeszkedni akar az egyszintes, keskeny szomszédsághoz. A kontúr túl szaggatott és az egyébként erős test elgyöngül, szinte törik a bejárat keskeny lába mentén. A mindhárom szinten szabályos, kissé sematikus ablakosztás (az épületen egyébként így szerkesztve ez szerencsére nem jellemző) viszont egységben kívánja tartani a már eldöntötten széttagolt részeket. A deréktájon bemélyedő, megsűrűsödő oromfalak megfejtéséhez a belső feltárása szükséges. A kiinduló körülmények hosszú, értelemszerűen keresztben, három részre tagolt házat eredményeznek. A közép kiemelt szerepet kap. Áttörtségének mértékétől függ az utcai lakások kertkapcsolata és az egyébként erős épület könnyítése, szellősebbé tétele. Kár az elválasztó falért az előcsarnok-lépcsőtér-bejáratok és a kétszintes fedett teraszok között. Előbbi nem lenne most olyan üres senki földje, betódulna a zöld, utóbbiból ragyogó kilátás nyílna mindkét oldalszomszéd kertjére. Az így kialakuló átlátások izgalmasak és még csak nem is zavaróak. A kertből nézve a leginkább letisztult a ház, innen érvényesül a villa jelleg legjobban.
A hosszmetszetből kiolvasható a profin terepre ültetettség. A garázs a föld alatt, a lakások közül majd mindegyik közvetlen, szintbeli kertkapcsolattal. Egyébként utóbbiak feltárása példás, beosztása korrekt. Igaz, a helyenként elaprózódó helyiségek (háló és fürdőszobák) kialakítását, számát érezhetően ingatlanpiaci kategóriák generálták.
Rövid idő alatt több, az utóbbi időben épült munkájukat láttam. Határozott, egyértelmű, lendületes építészet ez. Biztos kézzel bánnak megbízóval, programmal, anyagokkal.
A formavilág, az eszköztár, az anyaghasználat kiforrott, beállt. Érződik a természetes anyagok szeretete. Faablak és terasz-szaletli, tégla lábazat, parkettázott szobák. Olcsó műanyagok, pótlékok szóba sem jöhetnek. Az összkép a nyilvánvaló tehetség mellett jó iskolákra, hasznosan töltött gyakornok évekre utal (Turányi Gábor műterme, Karácsony Tamás műterme, Ekler Dezső műterme, Mesteriskola, Vándoriskola, ...).
Budapest, 2004. február
Szerző: Selényi György építész
A cikk nyomtatásban megjelent az Atrium 2004/1 számában.
