…..az olyan,
….mikor állsz a tömegben.
Tele a nézőtér. Nem látsz.
És akkor megpróbálsz egyik lábaddal arrébb lépni.
A szomszéd következetesen kitart, nem enged.
De azért arrébb helyezed a súlypontod.
Másik lábadat kicsit közelebb húzod.
Kezdesz instabillá válni, kitámasztasz.
Hátulról a nyakadba lihegnek.
Még mindig nem látsz.
Derekadat, csípődet tolod, a válladat is odébb húzod, kicsit följebb is megy, és összébb.
Picit előre, nyakadat nyújtogatod, fejedet oldalra és fölfele is, szemed a legmagasabb és
igen, itt van egy pont, ahol
látok!
Aztán megtudtam, mi az igazság.
Az igazság az, hogy ez egy sokat tapasztalt kocsmai szék.
Átvette a szokásokat.
Látom, ahogy reszketeg, berogyott térdekkel, kissé befelé forduló lábfejjel, picit előre dőlve áll.
A dereka, csípője szaporán inogva egyensúlyoz, oldalra és előre-hátra.
Álla leszegve, ártatlanul, fontoskodva, komolyan néz.
Próbálja elhitetni a fontos és rendes emberekkel, hogy józan, és éppen halaszthatatlan ügyeket intéz errefelé.
A fontos és rendes emberek pedig úgy tesznek, mintha nem látnák, hogy részeg.
Ő pedig emberi méltóságát megőrizve előzékenyen meghagyja őket ebben a hitben.
Poós Tamara
Design, megvalósítás: Kőműves Marci egyetemi hallgató /MOME Építészeti
Intézet/
Fotó: Ladocsi András egyetemi hallgató /MOME Média Intézet/
Konzulens: Ferencz István DLA, Nagy Nándor
Szakoktató: Kosaras György, Bazsó Ferenc