“Nem baj, ha egy kicsit el lehet veszni a könyvek között”
A Víg utca elején, egy Lajta Béla által tervezett bérház aljában bújik meg az ISBN könyv+galéria, a vizuális művészetek és az építészet iránt érdeklődők igazi kincsesbányája, ahol az izgalmas képzőművészeti kiállítások mellett hazai és külföldi kiadványok egyedi választékával várják a látogatókat. Az ISBN és az Építészfórum újonnan induló könyvajánló sorozatának felvezető részeként Istvánkó Beával, a hely alapítójával beszélgettünk.
Kezdjük azzal, hogy bemutatod a helyet azok számára, akik nem ismerik.
Az ISBN könyv+galéria 2017 decemberében nyitott – úgyhogy most decemberben lesz négy éves az intézmény – és alapvetően ahogy a nevében is benne foglaltatik, ez egy könyvesbolt és egy galériatér kombinációja. A könyvesboltnak az a különlegessége, hogy kortárs művészeti kiadványokkal foglalkozik. Az olyan független kiadványoktól kezdve, mint a művészkönyvek, fanzinok, fotókönyvek vagy független magazinok, egészen az intézmények és nagyobb kiadók kiadványaiig sok minden megtalálható. Ami talán az Építészfórum olvasói számára leginkább érdekes lehet, hogy egyre több olyan könyv van a kínálatban, ami társművészetekhez kapcsolódik, nem csak szoros értelemben vett képzőművészettel foglalkozik, hanem akár designnal, tervezőgrafikával, vagy éppen építészettel.
A galériatérben havonta változó időszaki kiállításokat rendezünk, egy évben nagyjából 10-11 kiállítás valósul meg. Ezek 50%-ban magyar fiatal és középgenerációs művészek önálló kiállításai, a többi pedig valamilyen együttműködésen alapul – hasonló magyar vagy külföldi intézményekkel szoktunk együttműködni, illetve kurátorok keresnek meg minket különböző magyar vagy nemzetközi csoportos kiállítások ötletével. A galériatérben is vannak olyan projektek, amelyek könyvekkel kapcsolatosak, de nem kizárólag – a kiállítások tekintetében nincs tematikus fókusz, mint a könyvek esetében.
Hogy jött ez a kapcsolat, hogy galéria és könyvesbolt egy térben legyen? Eleve ez volt a szándékod, vagy időközben alakult ki?
Eleve ez volt az elképzelés. Alapvetően művészettörténész és kurátor vagyok, és már régóta foglalkoztatott, hogy hogyan lehet egy nonprofit galériateret valamilyen for profit funkcióval kombinálni. A másik oldalon pedig érzékeltem, hogy van egy űr a budapesti intézményrendszerben. Ha az ember külföldön jár, akkor könnyen rábukkan különböző művészeti, vagy építészeti szakkönyvesboltokra, remek helyek vannak szerte a világban. Budapesten ezzel szemben azt láttam, hogy van egy-két múzeum shop, de azok se olyanok, mint Bécsben vagy Berlinben. Olyan önálló könyvesbolt pedig, melynek ez a fókusza, egyáltalán nincs. Azt gondoltam, hogy érdemes lenne ezt a két funkciót megpróbálni kombinálni.
A két funkció tehát számodra teljesen egyenértékűként működik?
Teljesen egyenértékű, mindkettő nagyon fontos. A bolt nem ebben a formában nyílt meg 2017-ben, hanem sokkal kisebb volt. A tavalyi első lockdown alatt megvalósult egy boltbővítés, amit régebb óta terveztem, de mivel így adódott, hogy mindenképpen be kellett zárni, kihasználtam a lehetőséget. Ennek az volt az oka, hogy kinőtte magát a könyvesbolt. Úgy indult a hely, hogy 30 négyzetméteres a könyvesbolt és 40 négyzetméteres a kiállítótér. Egyre több lett a könyv, folyamatosan jöttek és jönnek az újabb kiadványok. Ahogy fogyott a hely, az is átfutott az agyamon, hogy a galériateret fel lehetne számolni... De végül ragaszkodtam az eredeti elképzeléshez, mert szerintem erősíti egymást a két tevékenység. Szerencsére kiderült, hogy a szomszéd önkormányzati üzlethelyiség húsz éve üresen áll. Sikerült megvásárolni, és így a könyvesbolt is bővülni tudott és a galériatér is megmaradt.
Mit kell tudni magáról a helyiségről? Talán az építész olvasóknak érdekes lehet az, hogy hogy alakult ki a tér, mi volt itt korábban.
Maga a ház egy szecessziós épület, Lajta Béla tervezte valamikor az 1910-es években. [Harsányi-ház, 1911.] Külön érdekesség, hogy én voltam már egyszer itt még jóval az ISBN előtt, hiszen az első OFF Biennálé alatt az egyik lakásban az 5. vagy 6. emeleten volt egy lakáskiállítás Simon Katalin Németországban élő kurátor lakásában, és már akkor is nagyon tetszett a ház. Amikor megtaláltam az ingatlant, olyan szinten tele volt pakolva, hogy gyakorlatilag semmi nem látszott, csak a lépcsősor itt a bejáratnál.
Ezt akkor raktárnak használták?
Lényegében igen; ez egy műanyag fröccsöntő kisiparos műhely volt hosszú ideig még az előző rendszerben. Valamikor a rendszerváltás után becsődölt a vállalkozás és akkor az egykori kisiparosok lánya, aki most már idős néni, nem kezdett vele semmit, csak mindig, amikor el kellett rejteni valamilyen bútorokat, vagy tárgyakat, akkor beraktározta ide a cuccokat, de emellett még a fröccsöntő műhelynek a maradványai is itt voltak. Teljesen ki kellett pucolni a helyet, de ez nem is volt gond, hiszen eleve olyan helyiséget kerestem, ami nincs felújítva, mert a jelenlegi funkcióhoz úgy gondoltam, különleges kialakítás kell. Magam terveztem például a bútorokat, a bemutató polcokat: sima MDF lapok nyers lécekkel, amikre rá lehet támasztani a könyveket úgy, hogy a borítók érvényesüljenek. Apukám nagyon sokat segített fizikailag összerakni a bútorokat, és nagyon sok mindent abszolút saját kézzel, DIY módszerrel csináltunk.
Visszatérve a galériára, milyen kiállítás látható most?
Augusztus 27-ig Gróf Ferenc Konkrét idő című kiállítása látható, aki Párizsban élő magyar képzőművész, korábban a Société Réaliste nevű képzőművész csoport tagja. Már ismertük egymást régebbről, és amikor megnyílt a könyvesbolt, beszélgettünk róla, hogy nagyon szívesen csinálna valamilyen könyvhez kapcsolódó projektet itt.
A kiállítás témája az alapvetően festőművész Fajó János tervezőgrafikai munkássága: a Magvető kiadó Gyorsuló idő sorozatához tervezett könyvborítókat, nem kis mennyiségben – 1975 és 1980 között 113-at tervezett összesen. Ezek a korszak könyvborítóihoz képest egészen meglepő progresszióról tesznek tanúbizonyságot, neoavantgárd geometrikus formákból, színes mértani motívumokból építkező borítókról van szó. Gróf Ferenc ezzel a sorozattal kezdett el foglalkozni, antikváriumokból összegyűjtötte a sorozat összes darabját és ennek a motívumkészletével kezdett dolgozni. Tulajdonképpen ezekből a tipográfiai kísérletekből született a kiállítás anyaga. A motívumokat továbbgondolva készített négy darab művészkönyvet is. Az egyik tartalmazza az összes borító és hátlap szkennelt verzióját, egy másikban pedig két Gyorsuló idő könyv félbevágott verziója van összefénymásolva. Emellett készített az eredeti, 1967-es Világűr szerződésből egy olyan verziót, ahol fekete alapon csak a központozások szerepelnek. A negyedik kiadvány pedig Valerie Solanas SCUM manifesztójának magyar fordítása. Ez a négy könyv gondolatjáték arra vonatkozóan, hogy milyen könyvek jelenhettek volna még meg a sorozatban.
Mennyire jellemző ez, hogy könyveket feldolgozó, vagy könyvekkel foglalkozó művészeti kiállítás van itt?
Az volt az eredeti elképzelés, hogy a galériatér viszonylag függetlenül működik a könyvesbolttól, autonóm projektgalériaként. A bemutatott művészek tekintetében nincs tematikus fókusz, inkább generációs a szűrés, mivel azt szerettem volna, ha a fiatal és középgenerációs művészek kapnak lehetőséget. De úgy alakult, hogy sokan kerestek meg könyvekhez kapcsolódó projektekkel, amik persze tetszettek is, és nyilván beleillenek az én érdeklődési körömbe is.
Én közben csinálom a PhD-met a MOME-n, ahol a kutatási témám a független könyvkészítés Magyarországon 2000-től 2020-ig, így van egy teoretikus érdeklődés is az ISBN projekt mögött. Lesznek is ezért még könyves projektek. Például jövő ősszel a Kijárat kiadóval fogunk csinálni egy nagyobb eseménysorozatot, ami a self-publishing gyakorlatokat, illetve a posztdigitális nyomtatást elméleti szempontból közelíti meg. Ennek az lesz az apropója, hogy Alessandro Ludovico Post-Digital Print című könyvének hamarosan el fog készülni a magyar fordítása a Kijárat kiadó gondozásában.
Mit jelent ez a posztdigitális nyomtatás?
Van ez az érdekes jelenség, hogy az internet és a digitalizáció megjelenése után is még mindig szükségét érezzük annak, hogy nyomtatott formában jelenjenek meg könyvek. Nem azt jelenti tehát, hogy a digitalitás utáni, hanem hogy a digitalitás megjelenése utáni korszak. Hogy alakulnak ezek a gyakorlatok, miben más könyvet olvasni papír alapon, ebook fomában, vagy PDF-ben, hogy élnek egymás mellett ezek a formátumok – mert hogy ez már nagyjából világos, hogy nem fogunk átállni 100%-ban a digitális szöveg fogyasztásra. Az például elég érdekes, hogy művészeti területen kifejezetten expanzió jellemzi a nyomtatási gyakorlatokat, egyre több a fotókönyvvásár, művészkönyvvásár, kiállítás. A fiatalok is nagyon sok esetben a fanzin műfajában találják meg azt a médiumot, amiben szeretnék elmondani, ami bennük van. Úgyhogy alapvetően ezzel elég sok szöveg foglalkozik – többek között ez a Ludovico könyv is – hogy mi ennek az oka, hogyan tud párhuzamosan, egymást kiegészítve létezni a digitális és az analóg.
Beszéljünk kicsit az építészeti könyvekről is – elvégre alapvetően ez az apropója a beszélgetésnek. Egyre több építészeti témájú könyv is van a választékban, hogy alakult ez ki? Elkezdtél érdeklődni a téma iránt, vagy a vásárlókon láttál érdeklődést, vagy úgymond organikusan alakult?
Már az elejétől jellemző, hogy a vásárlók keresik akár az építészettel, vagy akár a tervezőgrafikával, design-nal kapcsolatos kiadványokat – talán ez a három diszciplína, amihez kapcsolódva a legtöbb érdeklődést, visszajelzést kaptam a vásárlóktól. Emellett azt gondolom, hogy elméleti területen az a szakirodalom, ami a kortárs művészeknek izgalmas, az a kortárs építészeknek is izgalmas, úgyhogy nem csak a kifejezetten építészettel foglalkozó kiadványok lehetnek érdekesek, hanem azok a kortárs művészetelméleti szövegek, melyeket igyekszem összevadászni a jobb külföldi kiadóktól.
A választék összeállítása úgy indult, hogy a kiadványok nagyjából 60-70%-a magyar múzeumoktól, kiadóktól, művészektől származott, mivel ezeknek a köteteknek alapvetően nem volt olyan felülete, ahol így egyszerre megjelenhettek. De aztán egyre inkább elkezdett erősödni az igény a Budapesten élő, dolgozó művészek, vagy akár teljesen outsiderek részéről is az up-to-date művészetelméleti, esztétikai, filozófiai szövegek beszerzésére. Online meg lehet rendelni persze ezeket, mint ahogy mindent, de azért sokszor szeretné az ember először a kezébe fogni és átlapozni a könyvet, és azután eldönteni, hogy szeretné-e vagy sem. Úgyhogy a művészetelméleti szakirodalom feltérképezése és összegyűjtése már a kezdetektől elindult, majd egyre több építészettel kapcsolatos dolog is érkezett.
A külföldi kiadványok tekintetében van egy erős közép-kelet európai fókusz, így például sok olyan építészeti könyv van, ami posztszocialista témákkal, például a brutalizmussa, vagy a lakótelepekkel foglalkozik.
Most nagyjából milyen arányban vannak építészeti témájú könyvek?
Ezt nem tudom megmondani, de most már van egy önálló polc, ami szinte csak építészet. És vannak a vegyes dolgok – például a magazinok között van olyan, amiben sok építészettel kapcsolatos szöveg szokott lenni, mint pl. a Kajet vagy a Cura. Akadnak ezen kívül például olyan fotókönyvek, amik szintén építészeti témát dolgoznak fel: Schmied Andi fotókönyve (Private Views) a manhattani felhőkarcolókról szól.
Tudom, hogy a jobb átláthatóság kedvéért kicsit érdemes szétszedni a művészeti ágakat, de azért nem bánom, hogy nem az történik, hogy bejön valaki, építészetet keres, odamegy egy könyvespolchoz és csak azt nézi át. Szerintem nem baj, ha egy kicsit el lehet veszni a könyvek között és lehet kicsit vadászni. Oda-vissza jó hatással tud lenni mondjuk a vizuális művészettel foglalkozók számára, hogyha látnak építészettel, designnal, tervezőgrafikával kapcsolatos tartalmakat, és fordítva is.
Zárszóul, mi az az egy könyv, amit most aktuálisan mindenképp ajánlanál az építészet iránt érdeklődőknek?
Nagyon jónak tűnik az idei építészeti biennálé magyar pavilonjának katalógusa, az Othernity. A Ludwig Múzeum kiadása. A könyv egy igazi elméleti kiadványnak tűnik, nem csak egy egyszerű kiállítási katalógus, úgyhogy azt mindenképp ajánlom.
Szerk.: Hulesch Máté
