Emberek/Interjú

”Nem jó, ha elefántcsonttoronyban él a szakma” – interjú Koncz Zoltánnal

2022.05.24. 18:08

Építészek az úton interjúsorozatunkban a Bécsben főleg lakóépület-fejlesztéssel, ezen belül is szociális lakóépületekkel foglalkozó Koncz Zoltánnal beszélgettünk, aki 2011-es diplomatervével – melyben szülőfalujába, Jándra tervezett rehabilitációs központot drogfüggők számára – a Terv kategória győztese lett a Média Építészeti Díja versenyén. Szóba kerültek az osztrák építészeti trendek, az ottani, egyre szaporodó toronyház-projektek jelenléte és fogadtatása, a külföldi karrierépítés és az is, hogy miért jön haza tíz év után.

Építészfórum: Miért jelentkeztél anno a MÉD-re?

Koncz Zoltán: A versenyt már korábban is követtem. Amikor én is eljutottam oda, hogy elkészült a diplomatervem, elég jól sikerült ahhoz, hogy tegyek vele egy próbát. Bár a 3D-grafika és látványtervezés már akkor is létezett Magyarországon, azonban az még nem volt elterjedt, hogy animációs filmek is készüljenek. Nekem volt ezen a téren tapasztalatom, készítettem megrendelésre ilyeneket akkoriban. Úgy gondoltam, készítek egy ütős kis filmet a diplomamunkámhoz, és ha ezzel indulok, még esélyem is lehet arra, hogy nyerek valamit. Így is alakult.

ÉF: Mit jelentett akkor az elismerés? Hozott változást a díj elnyerése?

KZ: Eleve az, hogy beválogattak, rengeteget jelentett, hiszen visszaigazolást kaptam arról, hogy jó volt, amit csináltam, önbizalmat adott a későbbiekben. Az a programcsomag pedig, amit az egyik szponzortól kaptam, nagy segítségemre volt a következő években, mert aktívan használtam.

ÉF: Hogyan jött az életedbe a külföldi karrierlehetőség?

KZ: 2007-8 környékén voltam kint Erasmuson Drezdában. A 3D-vonalon elindulva hamar munkaajánlatot kaptam az egyetemen keresztül, így dolgoztam kint, az ösztöndíjprogram alatt, és utána is folyamatosan, német építészirodáknak. Főleg látványterveket, pályázati anyagokat készítettem. A gazdasági válság akkor gyűrűzött be az építőiparba, amikor diplomáztam – ezzel együtt jött a helyzet, hogy gyakorlatilag nem lehetett munkát kapni frissen végzett építészként, sőt, a komoly, nagyobb cégeknek is megélhetési nehézségeik voltak. Nekem viszont külföldről, főként Németországból folyamatosan volt megrendelésem, így elgondolkoztam: lehet, hogy máshol kellene szerencsét próbálni? Egészen addig Bécset valamiért sosem vettem számításba, de mivel nem akartam a családtól, barátoktól annyira távol kerülni, szétnéztem ott. Gyakorlatilag egyetlen hét alatt lett is munkám egy látványtervező irodánál. 2012 januárjától dolgoztam ott, de csak néhány hónapig, mert egy helyben dolgozó volt évfolyamtársamon keresztül behívtak interjúra egy építészirodához, akik a szociálislakás-fejlesztő tervzsűri anyagainak összeállításához kerestek embert. Azóta is ott dolgozom, lassan már 10 éve.

ÉF: Mi a fő profilja az irodának, ahol jelenleg dolgozol?

KZ: Josef Knötzl irodájában dolgozom, ami egy nagyjából 40 fős iroda, a fő tervezési vonal a többlakásos társasházak, és ezen belül a szociális lakóingatlan tervezés. Knötzl úr foglalkozik ingatlanfejlesztéssel is, a projektjeink egy jelentős részénél már a legelső perctől kezdve ott bábáskodik. A társaság nagyon színes, mindenféle nemzetiségű kolléga dolgozik az irodában, ami Schönbrunn felett található, egy átépített villaépületben.

ÉF: Emeld ki néhány munkád, amit meghatározónak tartasz, különösen büszke vagy rá, és röviden mondd el azt is, miért gondolod így!

KZ: Az irodára jellemző a nagy projektmennyiség. Az elmúlt tíz évben összesen 57 projektben vettem részt, közte sok olyannal, amit én terveztem, és van, amelyik már megépült. Hármat szeretnék kiemelni közülük.

Az első a Haberergasse 23-25. szám alatt található, Bécs Donaustadt nevű részében. Ez volt az egyik első projekt, amin elkezdtem dolgozni, és ez volt az első, ami meg is épült, méghozzá nagyon szép minőségben. A ház egy olyan telekre épült, ahol korábban erdő állt – a fakivágási felmérések során láttuk, hogy a fák jó állapotúak és viszonylag fiatalok, így mindenképpen szerettünk volna megtartani belőlük. A másik meghatározó gondolat volt, hogy az építési vonaltól néhol hátraléphetnénk a ház tömegével, így egy kellemesebb, élhetőbb városi teret létrehozva, mint amit a szabályozási terv előirányoz. Ennek nyomán az egész háznak lett egyfajta cikkcakkos formája, füvesített parkrészekkel és a fákkal az utcafronton. A tervzsűrinek tetszett a gondolat, ami a terv mögött van, de később rengeteg kritikát és negatív hozzászólást kaptam, főleg a szomszédoktól. Amikor elkészült az épület, jó volt megtapasztalni, hogy tényleg működik a városépítészeti elképzelés, és mindenkinek tetszik a végeredmény.

A második, amit kiemelnék, szintén ebben a kerületben, a Marlen-Haushofer-Weg környékén épülő, kicsit nagyobb léptékű városfejlesztési beruházás, részben szociális, részben privát lakóépületekkel, idősek otthonával és egy óvodával. Ez szintén az egyik első projekt volt, amit az asztalomra kaptam, és a teljes tíz évemet végigkísérte itt Bécsben. A legelső várostervezési vázlatoktól a kiviteli tervig minden munkafázison dolgoztam.  A projekt négy fő egységéből hármat én tervezhettem meg 2016-18 között, három különböző ingatlanfejlesztőnek. A helyszín nem éppen ideális – egy közvetlenül a vasút mellett elterülő, régi ipari terület, ahonnan növényházakat bontottak el, illetve egy villamosvonal is keresztülszeli a telket. Abba az irányba mentek a gondolataink, hogy kell egy magas épületsor, ami "megvédi" a belső épületeket a vasút zajától, majd az egész feloldódik a környező kisebb házak közé. A vasút felőli lépcsőházakat (régi bécsi hagyomány szerint) egy kedves barátom, a bécsi festő- és szobrászművész, Fouad Samy Ismail állatokat ábrázoló festményei díszítik. A projekt jelenleg kivitelezés alatt áll, várhatóan jövő őszre fog elkészülni teljesen.

A harmadik projekt az Erich-Sokol-Gasse 19. alatt valósul meg Bécs Favoriten kerületében. Ez a személyes kedvencem, mert valóban optimálisan sikerült. Remekül megtaláltuk a közös hangot az ingatlanfejlesztővel és a projektvezetővel, kivételesen jó volt a konzulensekkel a tervezőcsapat is, a kommunikáció is jól működött. Építészeti szempontból itt sokat gondolkoztunk azon, hogy miként lehetne mai, kortárs eszközökkel egy tipikusan bécsi, a történelmi hagyományokból táplálkozó homlokzatot csinálni. A látványterveken látszik, hogy végül nagyvonalú üvegfelületekben, különböző struktúrájú homlokzati vakolatokban, keretezésekben és elegáns színhasználatban – arany, törtfehér, antracit – találtunk választ. Számomra különösen nagy siker, hogy a tender során sem került ki semmi a javaslatainkból. Ez a projekt szintén kivitelezés alatt áll.

A szűkebb értelemben vett szakmai munkámon kívül arra vagyok büszke, hogy itt kint Bécsben szereztem egy másoddiplomát. Úgy éreztem, közgazdaságtanból nem vagyok annyira erős, mint ahogy illene egy építésznek kiismernie magát ezen a vonalon, így elvégeztem egy ingatlanfejlesztés-fókuszú közgazdász mesterképzést a Bécsi Iparkamara saját főiskoláján.  

ÉF: Miként látod a magyar és az osztrák építészeti trendek, szemléletek hasonlóságait, különbségeit?

KZ: Tekintve, hogy viszonylag kevés releváns magyarországi tervezői tapasztalatom van, inkább az ausztriai oldalról beszélnék.Az elmúlt húsz évben Bécsben nagy városfejlesztési projektek zajlottak, és ez folytatódik ma is. A belső területek nagyjából beépültek, nincsenek már nagyon foghíjtelkek. Felmentek a telekárak is, ezért az ingatlanfejlesztők egy idő után az ipari területek irányába mozdultak. Ennek a következményei voltak az elmúlt évtizedek nagy barnamezős városfejlesztési projektjei, például a főpályaudvar környékének a revitalizációja, vagy a régi asperni repülőtér helyén épülő egyedülálló projekt, ami egy teljesen új városrész lesz. Engem nagyon érdekelt ez a téma, ebből írtam a második diplomamunkámat is. Egy izgalmas belvárosi barnamezős fejlesztés volt az utóbbi évekből a közgazdasági egyetem új kampusza, amelynek ékköve a Zaha Hadid irodája által tervezett, remek minőségben megépült könyvtár – bejárta az építész sajtót, az átadás után több magyar kollégámnak is tartottam idegenvezetést, akik direkt emiatt jöttek látogatóba. 

A főleg privát-finanszírozású oldalon ezzel párhuzamosan megjelentek a magasházak: gombamód szaporodnak a városban a tornyok. Legutóbb a TrIIIple lett kész, ami egy három toronyból álló, igazi "landmark" épületegyüttes. Nincs messze tőle a szintén épp befejezett Donaumarina-torony, vagy ott van még az épülő DC Tower II is, és még sorolhatnánk. Bécsben is felütötte sajnos a fejét a modern nyugati nagyvárosok egyik, számomra igen negatív trendje: az ingatlan mint kedvelt befektetési eszköz a gazdagoknak. New York, London, Párizs tele van olyan toronyházakkal, amelyekben üres a legtöbb lakás: ebben áll a milliárdosok vagyona, nem szempont, hogy betöltsék elsődleges rendeltetésüket mint lakóhely.

Magyarországgal összehasonlítva egész biztosan meghatározó különbség, hogy mások az anyagi alapok. Egyszerűen több pénze van itt az ingatlanfejlesztőknek, ami egyúttal azt is jelenti, hogy sok tekintetben tágabbak a lehetőségek, mind mennyiségben, mind minőségben. Az építési projektek mennyisége folyamatosan magasabb, mint hazánkban, amit eleve biztosít az évente épülő mintegy 7500 államilag finanszírozott szociális lakás.

A munkám során főleg lakóépület-fejlesztéssel foglalkoztam, ezen belül szociális lakóépületekkel, erre van nagyobb rálátásom. Ezen a vonalon ugyan sokszor az előírt minimum a cél, ám ettől még nem alacsony minőségűek a projektek, ugyanis a törvényi keretnek köszönhetően már a minimum is nagyon magasan van. A bécsi, négy oszlopra támaszkodó rendszer alappillérei az ökológia, az ökonómia, az építészet és a társadalmi fenntarthatóság – ezek fókuszban tartása és a komplex megközelítés eleve magas színvonalat garantál. Itt is vannak kiemelkedő projektek, és a tervzsűri el is várja az innovációt, a keretrendszer kreatív használatát a tervezőktől.

Jellemző erre a területre a nagy múltú, meghatározó ingatlanfejlesztők jelenléte, olyanoké, amelyek akár már a második világháború óta léteznek, és komplexen működnek: fejlesztenek, építenek, fenntartják és kezelik az ingatlanokat. Ez tervezőként számomra pozitív, hiszen akár már a vázlatterv elkészítése előtt is konzultálhatok az ingatlankezelővel, amivel sok hibát, bizonytalanságot ki lehet szűrni. Remek az is, hogy hosszútávon gondolkoznak a cégek kooperációk szempontjából – sok projekten ugyanaz a csapat dolgozik, bevett eljárásokkal és megoldásokkal, nem kell a kezdő köröket mindig lefutni. Az irodánknak vannak olyan partnerei, akikkel már több mint 30 éve együtt dolgozunk.

ÉF: Mit tapasztalsz, miként viszonyul a lakosság a toronyház-projektekhez?

KZ: Intenzív viták vannak Bécsben is ezzel kapcsolatban. A DC Towerrel szembeni apartmanház megépítését egy alkalommal a szomszédok torpedózták meg, akik maguk is toronyházban laknak, ám az már a ’80-as évek óta ott áll. Ettől függetlenül elkezdték építeni. Még ez a legkevésbé vitatott környék, viszont akik a Duna túloldalán vagy a belváros közelében terveznek ilyen beruházásokat, még nagyobb ellenállásba ütköznek. A folyóparton még csak-csak sikerül a projekteket átvinni, de nem igazán kedvelik a helyiek a jelenséget. Bécs alapvetően egy horizontális város, és a bécsiek így is gondolnak rá.

ÉF: Hol tartasz most a szakmai utadon?

KZ: Az idei év nagy változást hoz, és nagyon izgalmas lesz számomra: tíz év bécsi tartózkodás után idén úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm. Ez nem egy spontán dolog volt, hanem kedves barátom, Dudinszky Orsolya meghívására döntöttem így. Én alapvetően jó helyen voltam Bécsben is, de mostanra eljutottam oda, hogy több szempontból szeretnék változtatni, az életemmel és a karrieremmel is egy új irányba menni. Orsival pár éve elkezdtünk erről beszélgetni, és mostanra ért be a dolog. Ez azt jelenti, hogy idén nyártól a Dudinszky Tervezőiroda csapatát erősítem majd. Tíz év hosszú idő egy helyen, nagyon izgalmas számomra a váltás.

ÉF: Mit tanácsolnál a pályakezdés kapujában álló fiatal építészeknek, hogyan kezdjék el menedzselni a karrierjüket?

KZ: Jómagam ahhoz a magyar építészgenerációhoz tartozom, amelynek a tagjai már egy globalizálódott szakmába léptek be a diploma után. Az egyetemen az volt a benyomásom, hogy a magyar építész-szakma összezár és ellentart, ha megjelenik a külföldi konkurencia. Mostanában már úgy látom, hogy ez a gát kezd felszakadni, már csak azért is, mert van egy generációváltás, másrészt pedig azért, mert sokkal erőteljesebben jelen van a külföldi kereslet a magyar ingatlanpiacon – ezt egyszerűen le kell követnie az ingatlanfejlesztői és a tervező szakmának is. Ezért a saját tapasztalataim alapján szívesen javasolnám mindenkinek, aki építész szeretne lenni, hogy szánjon időt a karrierjében (lehetőleg az elején, amikor még szabadabban mozog az ember) a külföldi tapasztalatszerzésre, akár Erasmus, akár szakmai gyakorlat révén. Én ahhoz hasonlítanám az élményt, mint amikor "elhúznak egy függönyt". Rengeteg tapasztalatot szereztem, és sok mindenben formálta a világlátásomat, egyértelműen életem egyik legjobb döntése volt.

Viszont vannak dolgok, amiket biztos másképp csinálnék. Ha visszamehetnék az időben, minél hamarabb elmennék egy kivitelező céghez dolgozni valamennyi időre – szerintem ez rendkívül fontos minden építésznek. Nemcsak azért, hogy megtanuljuk, hogyan működnek, mik az építés szabályai és folyamatai, hanem hogy megértsük a gondolkodásmódjukat, azt, hogy mi áll a döntéseik hátterében. Meg kell tanulni megtalálni velük a közös hangot, mert csak így lehet minőséget létrehozni. Nekem évek alatt kellett nagyon nehezen összeszednem ezt, szerintem érdemes minél hamarabb időt szakítani rá.

ÉF: Mit gondolsz most a MÉD-ről, és általában véve a szakmai díjak, elismerések fontosságáról?

KZ: Szerintem egy díj egy jó platform, egy lehetőség az építészeti kultúra megosztására. A díjátadók remek alkalmat nyújtanak arra, hogy az építészek találkozzanak, beszélgessenek egymással, és – legalábbis a MÉD esetében – a tágabb, nem szakmai közönséggel. A MÉD-ben ez tetszik nekem leginkább, hogy kinyúl a szakmán túlra, van közösségi aspektusa is. Szerintem nagyon fontos az ilyen párbeszéd, nem jó, ha elefántcsonttoronyban él a szakma. Hiszen – ahogy azt sokszor nagyon helyesen megfogalmazták már - az építés közügy.