A még eredeti helyén levő kevés budapesti neon megmentésére szánta el magát a CSŐ! Plakátjaik megvásárlásával bárki támogathatja egy veszélyeztetett neonreklám felújítását. A kezdeményezés mögött Patkós Luca grafikust találjuk, akit e-mailben kérdeztünk.
Patkós Luca érdeklődése a neonon iránt korábbról fakad: 2017-ben Isabel Val fotóssal és Kozák Ivánnal már megjelentett egy 52 oldalas könyvecskét, Neon Budapest címmel. Az érdeklődésen felbuzdulva a neonrestaurátor Hallgas Mihállyal összefogva indított új projektet. A CSŐ! első plakátszériája valódi budapesti neonreklámokat idéz meg; a betűk foszforeszkáló pigmenttel készülnek, amitől éjszaka halványan derengenek. A vásárlásokból befolyt összeget pedig a kezdeményezők valódi budapesti neonok felújítására fordítják majd.
Hogyan jött az ötlet, honnan ered a kapcsolatod a régi neonokhoz?
Még a diplomamunkámhoz kerestem témát 2015-ben (tervezőgrafika szak, Magyar Képzőművészeti Egyetem) és akkor olvastam először a Neonon csoportról, akik több neont is megmentettek. Azóta folyamatosan foglalkozom a témával, és kerestem a módot, hogy valahogy tegyek az eltűnésük ellen.
Miért fontos a számodra, illetve szerinted a városnak a még meglévő régi neonok megmentése?
Már rengetegen megfogalmazták előttem is, hogy ezek városképi jelentőségű, iparművészeti darabok. És persze egy letűnt kor emlékei. Csak mint „tárgyak” – jól megtervezett, magas minőségben kivitelezett darabokként is kár lenne hagyni elveszni őket. De persze mélyebb rétegben hozzáadódnak a keletkezésük furcsa körülményei is, a szocializmus felülről irányított, kissé ellentmondásos neonosítása.
Az idősebb generációnak pedig abszolút beleégtek az emlékezetébe ezek a fényreklámok, és összeforrtak Budapesttel. Más városokban egyébként már felfedezték, hogy a megőrzésen kívül, ennek turisztikai értéke is van, lásd Bécs, Varsó, Berlin neonreklámokat bemutató múzeumai.
Konkrétan milyen munkákra lenne fordítva a plakátokból befolyó pénz?
A neonok felújítására, amit Hallgas Mihály fog végezni. Szerencsésebb esetben, csak az üvegcsöveket kell kicserélni, de van, ahol új transzformátor beszerelése szükséges. És persze az egész projektet elő kellett finanszírozni, a termékek legyártásától kezdve, a weboldal elkészítéséig elég sok feladatból áll egy ilyen munka.
Hogyan ellenőrizhető a vásárlók részéről, hogy valóban költitek a pénzt, amiért kiadták? Hogyan lehet belelátni a folyamatba?
A vásárlók a social media felületeken (facebook, insta) folyamatosan követhetik a híreket, de email-ben is fogom őket tájékoztatni, ha a pénzükből sikerült egy felújítás, és persze a legjobb, hogy élőben, Budapest utcáin sétálva is ellenőrizhetik majd, hogy hogyan tettek a városért.
Mik a hosszabb távú terveid, céljaid a projekttel?
Minél több neonreklámot felújítani. Azt látom, hogy ha feltűnik egy kép a régi, neonreklámos Budapestről, akkor mindig rengeteg reakció érkezik, a tipikus ”régen minden jobb volt”-tól, az igazán személyes történetekig. Remélem a CSŐ!-vel sikerülhet ebből szintet lépni, és a közösség erejével tenni is valamit.