New York, 1956-os emlékmű pályázata, Vadász Bence 3. díjas terve

2012 nyarán nyilvános ötletpályázatot hirdettek New York-ba egy 1956-os emlékmű tervezésére. A 15 benyújtott pályamű közül Vadász Bence építész koncepciója kapta a harmadik díjat.

Építészeti műleírás

A kompozíció

1,50 m átmérőjű, hófehér mészkő korong – a járósíkban elhelyezve. Rajta lábak „földbe süllyedő” lenyomatai.

A nagy körön belül aszimmetrikusan (de a Kossuth szobor tengelyében), egy kis körben – kifelé fordulóan, apró, védtelen gyermeklábak mezítlábas talpnyomai - körülöttük kívül, feléjük forduló (befelé néző) hatalmas, nehéz katona-bakancsok tömege. Belül a védtelen, magára hagyatott, esélytelen „mezítlábasok” rendezetlen kis csapata, kívül az erő – a kegyetlen és kíméletlen, szervezett, brutális hatalom!

A meztelen talpak csak kicsit süllyednek a földbe, - a mészkő lap síkjától csak ~1 cm-t - éreztetve, hogy kis súlyú gyerekek és fiatalok, éhező felkelők csoportja néz farkasszemet a túlerővel… Ezeknek a lábnyomoknak a negatív mezői lehetnek vörös kő betétek (pl. „tardosi vörös kő” Magyarországról) – a kiontott vért is jelképezve…
A bakancsok viszont mélyen benyomódnak a kőbe (erő, tömeg, hatalom).

A kompozíció az esélytelen, de hősies küzdelmet, a magára hagyatottságot is jelképezi, ugyanakkor érezteti a „végső összekapaszkodást”, a kis csoport összetartozását is. A járósíkon való elhelyezés a valóság „egy kiragadott szeleteként”, térbeli és időbeli lenyomataként ábrázolja 1956 egy pillanatát.

A környezet

A Kossuth szobor terébe szervesen belekomponálva, mégis láthatóan külön egységként képzeljük el megfogalmazni az „emlék-plakett” közvetlen környezetét és az íves ülőpadot, rajta az idézettel.

A hófehér mészkő korong körül fekete gránit burkolatot – mint gyászkeretet – terveztünk. A „lábnyomokat” körülölelő, szabálytalan gránit „csíkok” nemcsak keretezik, hanem térből és időből is kiemelik, így általános érvényűvé nemesítik az emlékmű üzenetét. A gránit csíkok az íves ülőke vonalánál kilépnek a térbe, megszakítás nélkül emelkednek a pad ~40 cm-es síkjáig, majd tovább a háttámlák „csíkonként” különböző magasságáig. A „random” módon, különböző magasságokban abbamaradó fekete gránit „szalagok”, mint megannyi „fekete zászló” keretezi és dinamizálja a kompozíciót.

A legszélesebb és legmagasabbra emelkedő (a két alkotás közös tengelyében található) középső gránit csík támlájára vésnénk a javasolt idézetet.

Az idézet

Márai Sándor 1956-ban New Yorkban írt versének – Mennyből az angyal – részlete. A vers nem csak az egyik legnagyobb magyar író megrázó „imája” 1956 tragédiájáról, de egyértelmű New York-i vonatkozása is van, hisz a költemény itt született! Így az emlékmű a két nemzet barátságát, lelki rokonságát és szabadság vágyát is szimbolizálja.

Christmas 1956: Angel from Heaven
by Sandor Marai

loose translation by Michael R. Burch

All the world discusses the miracle.
Priests rave about their bravery.
Some politicians claim the case is closed.
The Pope blesses the Hungarian people.
And each group, each class, each individual
Asks why these things transpired as they did.
Why didn't they just submit as expected, and die?
Why didn't they meekly accept their fate?
Why was the sky ripped apart?
Because a people cried, „Enough!”
Those who were born free cannot understand,
They fail to comprehend that
„Freedom is so important, so very important!”

Vagy egy „szabadabb” fordításban:

„The people just gaze there, mystified,
What drives this ocean's almighty tide?
Why has the cosmos run a-riot?
A nation rose. Then all was quiet.
But people ask: what is we say?
Whose flesh and bones
Have changed there the law?
People born free in their native land
Falter because they can't understand
The fact that we will always recall:
Freedom is the greatest gift of all.”

Budapest, 2012. július 11.

Vadász Bence
Ybl-díjas építész

A teljes vers:

Márai Sándor: MENNYBŐL AZ ANGYAL

MENNYBŐL AZ ANGYAL - MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.

Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta -
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.

És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...

Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
- a gyermek, a szamár, a pásztor -
Az álomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik -
mennyből az angyal.

(New York,1956.)