Nyílt levél Budapest még két hónapig ideiglenesen kinevezett főépítészétől — az építész és urbanista szakmának

Ma tiltakozom a rendszer lehetetlensége ellen, amely partnerség helyett ellenségeket gyárt, a problémák megoldása helyett nap mint nap újabb problémákat kreál. Mindenki felelősöket keres, ahelyett, hogy megtalálná saját helyét egy közös cél elérésében. Beleznay Éva írása.

A Főpolgármesteri Hivatal által ma kiadott sajtóközleményben Beleznay Éva mb. főépítész megerősítette lemondásának hírét, és röviden nyilatkozott arról, hogy nem maradnak felügyelet nélkül a legfontosabb projektek. „Megerősítem a múlt héten megjelent hírt: beadtam közszolgálati jogviszonyomról való lemondásomat." Ezzel egy időben szerkesztőségünkhez eljuttatta az alábbi, a szakma képviselőihez írott nyílt levelét. A levél után olvasható a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményének záradéka.

„Nehéz rendezni azt a zűrzavart, ami a fejemben van. Kavarognak az érzelmeim, mert szeretem ezt a várost. Az elmúlt három évben sok jót elkezdtem, nehéz otthagyni. Az igazi baj az, hogy nem tudom érzelemmentesen kezelni az értelmetlenségeket, a jó gondolatokat ellehetetlenítő körülményeket. Emberből vagyok egy embertelen rendszerben.

Főépítészi pályázatomban 2007-ben rögzítettem azokat az értékeket, amelynek mentén a főváros fejlődését és arculatát erősíteni kívántam. Ezek a város vezetésével azonosak voltak és maradtak. A koncepció, az akarat, az elszánás megvan, azonban a merev jogszabályi és bürokratikus keretben nem lehet egységes elvek mentén, városfejlesztői alkotó munkát végezni.

A mindennapi ember képzeletében a főépítész a felelős a város fejlődéséért, a rendezett, humánus épített környezeti minőségért. A valóságban a főépítész vezető köztisztviselő – kisebb vagy nagyobb mozgástérrel. A saját elképzeléseim túllépnek a döntést végrehajtó hivatalnok helyzetén, javaslataimmal aktívan kívánok részt venni a város élhetőbbé tételében.

A város jövője a különböző érdekcsoportok komplex rendszerének egységén kell, hogy nyugodjon. Ennek megalkotásában és megvalósításában véleményem szerint a főépítésznek aktív szerepet kell vállalnia. A várostervezés és a főépítészi feladat nem csak tervek készítéséről, hanem emberekről, a budapestiekről szól – az itt lakókról, az itt dolgozókról, az ide látogatókról és azokról, akik saját jövőjüket Budapesten szeretnék megvalósítani. Egy barátom, amikor főépítész lettem, megkérdezte: szerethető város lesz-e Budapest? Azóta ez hajt, hogy ne csak terveket gyártsunk, hanem elérjük, hogy az itt lakók szeressék, szerethessék városukat. Valósítsuk meg azokat a gondolatokat, amelyek a főváros stratégiai terveiben szerepelnek.

2007-ben a főépítészi pályázatomban leírtam, hogy a párhuzamosan működő rendszerben nem tudom a főváros érdekeit érvényesíteni, azonban ez a szervezeti változás a mai napig nem történt meg. Ameddig a városfejlesztés nem komplex rendszerben működik, addig hiába vannak egy főépítésznek nagy álmai. A városi minőség az ágazatok és a szereplők elvárásai összefüggéseinek a mértékétől és minőségétől függ, nem lehet ágazatok egymás melletti elbeszélése – még az idő nyomása miatt sem – az alapelv.

A főépítész, akinek szerepére 2007-ben vállalkoztam, egyfajta moderátorként működik, a státusz tulajdonképpen várospolitikai, városfejlesztési koordinátori, szakmai vezetői szerep egy sokszereplős játékban. Véleményem szerint Budapest stratégiai dokumentumai megmondják, hogy mit kell csinálni, azonban annak fontossági sorrendje nem rögzített. Arra tettem javaslatot, hogy a megvalósításra fordítom erőmet. Így lett a Budapest Szíve projekt is.

Hittem az együttműködésben és a partnerségben. Egy olyan komplex rendszerben, mint a városfejlesztés, nem lehet mindenkinek igaza, el kell fogadni a másik véleményét, meg kell találni a kompromisszumot. E közös jó keresésének koordinátori szerepét vállaltam főépítészként. Ehelyett azt tapasztaltam, hogy nagyon nagy a kulturális elmaradottság e téren. A tárgyaló felek nem tudnak, és sajnos nem is akarnak lemondani a saját elképzeléseikről. Én hiszek a Nash-féle nyer-nyer (win-win) modellben, és a gyakorlat is azt mutatja, hogy elmozdulás nélkül egy-egy folyamat évekkel elhúzódik, sokkal több kárt okozva a szereplőknek, mintha egyezséget kötöttek volna. Óriási a bizalmatlanság! Megpróbáltam ezen változtatni, nem sikerült. Ezáltal áll elő az a helyzet, hogy egy tárgyalásra mindenki úgy érkezik, hogy eleve ellenségként állunk szemben, ahelyett, hogy partnerként egymás mellett. Hiszen közös ügyeink vannak, vagy nem?

Szintén nem mehetünk el a kettős önkormányzati rendszer bonyolultsága és érdek-konfliktusai mellett. Tudjuk, hogy a magánforrások jelentős erővel vesznek részt a városfejlesztésben, azonban a fejlesztési szándékkal rendszerint a kerületeket keresik meg, sokszor nem ismerve a kettős rendszer sajátosságait és buktatóit, a főváros pedig akkor kerül képbe, amikor már nincs tényleges érdekérvényesítő lehetősége. Így az összvárosi érdekek helyett az a hangulat alakul ki, hogy „a főváros mindent megakadályoz”. Nincs erről szó, viszont hangsúllyal kénytelen képviselni a folyamatban nem kezelt városökológiai és városüzemeltetési érdekeket. Azok a projektek, ahol minden szereplő a kezdetektől részt tud venni a munkában, rövid idő alatt megvalósulhatnak.

Hiszek az együttgondolkodásban is, szerettem volna egy külső szakemberekből álló városfejlesztési műhelyt létrehozni, városfejlesztőtől kezdve a közlekedési mérnökön, az építészen át a kulturális, kereskedelmi, szociológus szakemberig. Sajnálatosan a közbeszerzés jogi keretei ezt nem tették lehetővé. Ugyan a közbeszerzésről szóló törvény azon az alapon nyugszik, miszerint szükséges „közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának és széles körű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása”, azonban az ésszerű felhasználástól az építészeti urbanisztikai szakmában igen-igen messze van! Naponta küzdünk azzal, hogy a pályázatban a technikai megfelelőségen túl minőségi elvárás nem rögzíthető, a kiválasztás az ár és idő alapján történik. A rendszerben eleve kódolva van, hogy már a kiírás pillanatában feltételezhető, hogy nem kapunk minőségi megoldást. Jó ez nekünk? Ehelyett a nyílt tervpályázati rendszer áll rendelkezésre, amelyet többször én is bonyolítottam, azonban ez a költségterhei és időátfutása miatt sokszor nem alkalmazható.

Ma tiltakozom a rendszer lehetetlensége ellen, amely partnerség helyett ellenségeket gyárt, a problémák megoldása helyett nap mint nap újabb problémákat kreál. Mindenki felelősöket keres, ahelyett, hogy megtalálná saját helyét egy közös cél elérésében. Mindez nem lenne baj, mert eddig is így volt, és mindig továbbléptünk, de ha a városvezetői akaratot és főépítészi javaslatot a jogi rendszer és a bürokratikus ügyintézések sorozata megkérdőjelezheti és ellehetetlenítheti, akkor valakinek meg kell szólalnia.

Nehéz ez a helyzet, amikor két nagyon fontos és kedves dolog között kell választanom. Az elmúlt évben hasonló esetekben mindig a város érdekei mellett álltam ki, 2010. január 21-én a családom mellett döntöttem. Hogyan tovább? Még két hónapig pontosan ugyanígy, ideiglenesen kinevezett főépítészként. Utána továbbra is a városért – más, hatékonyabb keretek közt.

Beleznay Éva, Budapest főépítésze”

A városvezetés elfogadta és tudomásul vette a főépítész lemondását, és az elmúlt napokban arra kereste a megoldást, hogy a ciklus hátralevő részében se maradjanak szakmai irányítás nélkül a legfontosabb budapesti építészeti és városfejlesztési projektek. A távozó főépítész a következő két hónapban még teljes jogkörrel látja el feladatait, ezt követően pedig, a városvezetés kérésére, az önkormányzati ciklus végéig a főpolgármester városfejlesztési tanácsadójaként a legfontosabb projektek megvalósításában továbbra is részt vesz. A városvezetés döntése értelmében a főépítészi poszt betöltésére ebben az önkormányzati ciklusban már nem írnak ki pályázatot, meghagyva ezzel a lehetőséget a következő városvezetésnek arra, hogy szabadon dönthessenek Budapest főépítészének személyéről.