Vannak közel kétszázan, s számuk napról napra nő, akik levelet írtak az érdekeik képviseletére felkent szervezetek maguk által választott képviselőinek, mert elégedetlenek. Elégedetlenségük oka, hogy úgy vélik, érdekeik képviselete nem tökéletes, hiszen olyan jelenségekről lehet olvasni, hallani a médián keresztül, amelyek lehetőséget sem adnak nekik a tisztességes versenyre. A szakmai szervezetek méltatlannak tartják a nyílt levélben elhangzottakat, erre levélben nem kívánnak válaszolni, s egy viszonylag kevés ember befogadására alkalmas helyen – a Kós Károly teremben - kívánnak szemtől-szembe vitázni jövő csütörtökön délután négytől.
Ha az aláírók mindegyike részt kívánna venni ezen a vitán, ha a szervezetek vezetői és a média is be akarna férni, akkor bizony érdekes helyzet alakulhat ki, épp a WB utáni balhét követő, szigorított törvényi szabályozás következtében. Lehet, hogy nem lehet ott mindenki személyesen, akit érdekel a vita a nem túl jól hangosítható Kós Károly teremben és kemény kötésű biztonsági őrök ellenőrzik majd a belépők számát?
Nagyon furcsának találom azt, ahogyan a szakmai szervezetek vezetői a tagokhoz állnak, még akkor is, ha a tagság egy részének nyílt levelét igaztalannak találják, a stílust kikérik maguknak és (joggal) a szemtől-szembe vitát értelmesebbnek találják. Azért érzem furcsának, mert egy ilyen helyzet nem kevesebbről és nem többről szól, mint hogy a szakmai szervezetek vezetői és a tagság között nincs megfelelő kommunikáció, vagy ha van is, akkor az nem azokról a kérdésekről szól, ami a közösséget valóban érinti. Az elmúlt napok „botránya”, a menetrendszerűen június végén érkező kibuggyanás, a nyár eleji adrenalinszint növekedés egy (majdnem) kívülállónak csak azt mutatja, hogy valami nincs rendben a formális kommunikáció módszerében és technikáiban.
Egy nyílt levélre (szerintem) érdemes hasonló formában is válaszolni (mert nem mindenki tud személyesen is részt venni a vitán), még akkor is, ha támadásnak gondoljuk. Mindazonáltal fontos, hogy ne csak levelezzünk egymással, hanem személyesen is megbeszéljük, amit meg kell beszélni, és tényleg azt beszéljük meg, amit kell. A nyílt beszéd – még akkor is ha fáj – fontosabb az évtizedes mellébeszélés gyakorlatánál. Megsértődni pedig senkinek nem szabad, mert mindannyian vagyunk annyira értelmesek, hogy józan ésszel felül tudjunk emelkedni az érzelmeken.
Az érdekvédelmi szervezetek belső megosztása és megosztottsága, az „oszd meg és uralkodj” évszázados elvének gyakorlata csak arra jó, hogy az egész érdekközösség a nagyobb halmazon belül periférikus helyzetbe kerüljön. Tiszta és egyszerű szabályokra van szükség, a legkisebb közös többszörös artikulációjára, amit vezetők és tagok egyaránt betartani és képviselni tudnak. S ha mégsem, hát akkor jöjjön a legszigorúbb büntetés, ha kell. Remélem, hogy a személyes vita ebbe az irányba vezet majd, mert a jövő akkor is, ha most szinte lehetetlennek látszik, csak deklarált közös értékek alapján képzelhető el. S hogy mik ezek? Talán ezt kellene végre nyílt beszéddel tisztázni és pár mondatban megfogalmazni egy építész-tízparancsolatban.
Lehet, nincs igazam, hiszen nem látok bele a szerteágazó érdekhálózatokba, ami őszintén szólva nem is érdekel. Ami érdekel az az, hogy az építész hogyan képviseli – megrendelésein keresztül és azon túl – a közjót, ami élhetőbb világot jelent mindannyiunknak, s az, hogy közben ne rokkanjon bele, ne amortizálódjon a szakma, hogy folyamatosan újra tudja termelni munkaerejét, szellemi képességeit, amelyek segítségével holnap is jó építészetet tud csinálni.
Pásztor Erika Katalina
Kapcsolódó oldalak:
Nyílt levél a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökének