A Roosevelt téren történt valami, amit most észrevesz egy szakma, aztán sok szó nem esik majd róla. Vége az átépítésnek, eltűnt a spenótnak csúfolt ház homlokzata. Alatta beépült a szabad földszinti térség, s bár a megújított ház előcsarnoka átvezet a két mellékutca között - ám ez csupán a beavatottak számára lesz majd sétalehetőség. Már a Gresham passzázsa sincs meg ”nyíltan”, ahogy a két belvárosi Finta-opus, a Bankcenter és a Kempinski szálló benti udvara sem működik mint köztér. Hogy is működnének ezek, mikor az egész városban legfeltűnőbb a közterek árvasága-lerobbantsága.
A szervetlen szabályosság, a csupán némi változatossággal elhabart lyukarchitektúra szinte szó nélkül hagyható. Ráadásul a közelmúltból találunk előképet, egy sokat emlegetett új pesti irodaházat, aminek feltűnést keltő kő-üveg-fém homlokzata harsány szem-csábítással él - ettől is lett feltűnő siker. Az ING Dózsa György úti épületén (építész: Erick van Egeraat Budapesti irodája; V. M.: Csiklándani - a szemnek, ÉS, 2004/17.) még a fekvő pántlikák is megvannak, csak azok szabadon-önkényesen futnak végig, extra effektként. Az idézéssel mint viselkedéssel nem lenne baj, ha az valóban hatást tud kelteni, itt viszont erőtlen visszaszelídítéssel van dolgunk, ami egyszerűen hatástalan. Uncsi.
Az áttervezés 2001-ben - elég szokatlan módon - pályázattal indult. A győztes mesteriskolás fiatalok saját vállalkozásban még elkészíthették a koncepciótervet, majd kénytelenek voltak szerződésbe vonni egyik mesterüket. Később meglepve tapasztalták, hogy az építkezésre kitett táblán csupán a Turányi és Simon iroda volt kiírva mint tervező. Turányi Gábor tanár úr kifúrta őket. Ez lenne ”a hely szelleme”? Pont úgy, ahogy külkeres cégház helyett Tervhivatal lett - alig pár évvel a ”rendszerváltás” előtt. Nem uncsi?
Vargha Mihály
Részletek az Élet és Irodalom 2007. 21. számában (május 25.) megjelent kritikából