Óbudai Gázgyár újrahasznosítása - Kassai-Szoó Dominika diplomaterve

A közel 30 éve bezárt Gázgyár elfeldve áll Óbudán. Vagy mégsem? Kassai-Szoó Dominika (BME Építészettörténeti és Műemlékvédelmi tanszék) mindenesetre felfedezte a benne rejlő szépséget, és a már-már szakrális, katedrálisszerű terek új értelmet nyertek diplomatervében.

Erős vonzalom az ipari műemlékek iránt. Óbuda. Gázgyár. Épült 1913-ban, különös építészeti igényességgel és mértani rendben. Gázgyártás. Számomra technológiai rémkép a megújuló energiák ésszerű hasznosítását inspiráló világunkban. Kőszén kibányászása, szállítása vasúton, elégetése óriási kemencékben, a keletkező gáz megtisztítása különböző lepárló-tisztító berendezésekkel, szállítás csőhálózatoan, egyre növekvő mennyiségben, mindezt rengeteg energiafelhasználással. Lég és talajszennyezés, óriási energia befektetés. A városnak elvárt szolgáltatás.

Munkás és mérnök családok számára megélhetés, biztonság. A gyár dolgozóinak igényes építészeti megfogalmazásban kialakított lakónegyed, építészeti minőséget képviselő épületekkel, magas kényelmi igényeket kielégítő villákkal. Óbuda Duna partján, most óriási platánfák között, a világháború emlékeit őrző, békében jelen lévő vasbeton géppuska fészkekkel. Bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi rendelő, bolt, vendéglő, legényszálló, kultúr és kocsma. Még ma is lakják. A gyár 1984. óta nem működik. Egyes gyárépületek végleg eltűnnek, egyesek új funkciót kapnak, mások pedig kihasználatlanul csak úgy vannak. Az enyészetnek és a csodálatnak. A gyártelep épületeibe lépve az utolsó műszak emlékei. A régi időké. Az elfeledett kor, elfeledett hagulata, elfeledett tárgyakban. Több sétát megér. Időutazás...

Inspiráció. A gyártelep legimpozánsabb része a 4 torony. Ők uralják a látképet, a domináns tömeg és forma. Ők a telep nagyasszonyai. Mesevilágba illő megjelenés. Technológiát szolgáló építmények művészi megfogalmazásban, mérnöki rendben. Ipari vizet tároló, fém tartályt körülölelő, a gyártelep egészét vízzel ellátó kecses víztorony, és három, a nyers gázból lepárlott különböző bűzös, kátrányos folyadéktartályokat védelmező bástyaszerű torony. Egységes, igényes, kigondolt, kimunkált kő és tégla architektúra, jelentéktelennek tűnő, de mégis ékszerként csillogó, mázas berakásokkal. Díszelegnek kerek 100 esztendeje és az enyészetté válnak lassan 20 éve.

A víztornyon az óra megállt. Mi lesz a sorsotok tornyok? A kérdés nem hagy nyugodni. Főleg építészetet tanultként nem. 2007: Befejezem az egyetemet. Diplomatéma. Egyértelmű a választás. Szerelemmel futok neki, s nem gondolkodom el, tán nem lesz egyszerű a feladat. A tanszék is csak támogat: Budapesti Műszaki Egyetem, Építész Kar, Építészettörténeti és Műemlékvédelmi tanszék. Konzulens: Daragó László.

A munkát kezdem a helyszínen. Külön engedéllyel fotózhatok, rengeteget, szinte megelevenedik előttem a gyár élete. Gondolkodom, sokat. Nézem a képeket, ez így szép ahogy van. Gondolkodom, még anyagot gyűjtök. Levéltár, gázmúzeum. Előkerülnek a régi tervek. Fantasztikus rajzok. Meghökkentő mérnöki rend rajzolódik ki előttem. A tornyok egyenlő szárú háromszögek csúcspontjain ülnek. Minden építészeti elem ebben a rendszerben megtervezve. A tornyok alatt járatrendszer. A tornyok pogácsaszerű tömbalapjain is áthatoló közműalagút rendszer. Akár egy földalatti titkos járat. A szerkesztésmód már zavarba ejtő. Mintha nem is a technológiáról szólna. Megvan az alapgondolat: ezt meg kell mutatni. A földalatti világát a gyárnak, a járatokat, a szerkesztőhálót.

Még egyszer engedélyt kérek a bejárásra. Értem a mérnöki rendet, de újra érezni, látni akarom a helyszínt. Meghökkentő belső terek a bástyaszerű kátránytornyokban, 30 m-es belmagasság, kipucolva az épület, látszanak a néhai szintek, a néhai fémtartályok helye, fekete kátrányfoltok a falon. 100 éves vaskos tégla falazat, fejem fölött evvel ellentmondásban a 100 éves vékony vasbeton héjkupola. A 3 torony között, centrálisan elhelyezkedő, egyenlő szárú háromszög formájú fémlemez födém több szinten, közepüket csigalépcső szúrja át. Innen csak a három kátránytorony közelíthető meg. A víztorony kívülről, vagy a közműalagút rendszeren, a földalatti világon keresztül. A víztoronyban álmokat is megrémisztő, végeláthatatlan csigalépcső vezet magasba. Ismét egy gondolat.

Rajzolok, sokat rajzolok. Az alaptestek körül kikotrom a földet, szeretném láttatni a pogácsaszerű tömb alapokat, megmutatni a meglévő közműalagút rendszeren át az alaptesteken áthaladó járatokat. Mindennek teret adni egy egyenlő szárú, háromszög formájú földalatti „lepényben”. Szeretném megmutatni a szerkesztőhálót, amelyre az egész torony együttes szerkesztve lett. A legjobb megoldásnak a tornyok szerkesztőhálójának kibővítését látom. Szeretném megnyitni a szerkesztőháló által a földalatti teret a külvilág felé. Egyértelműen a lepény tetőfödémébe hasított felülvilágító rendszer a legjobb szerkezet erre.

Tisztelet. A fény a belső tér padozatán kirajzolja azt a háromszög háló adta rendet, amely a néhai tervezői gondolatot is inspirálta. Izgalmassá szeretném tenni az alaptestek körüljárhatóságát, átjárhatóságát. Szintkülönbségeket hozok létre az alaptestek közötti terek és az új „lepény” tere között. Az így keletkezett földalatti világot szeretném megnyitni a külvilágnak, hangsúlyos lejáratot kialakítani. A szerkesztőháló háromszögeit a lejárat felett kiemelem a vertikális térbe. Itt lesz a főbejárat. A megfelelő helyen ugyanezt lesüllyesztem, megmutatván a tornyok alatti mélységet. A föld alatt, két helyen biztosítom a felsőbb szintekre történő feljutást. Mindezt tudatosan teszem, mert először a föld alatti világot szeretném megmutatni. A góc két ponton koncentrálódik: a víztorony alatt és a három kátránytorony között, az eredeti, függőleges közlekedési rendet tiszteletben tartva.

A kátránytornyok fantasztikus térélményét szeretném megmutatni, de a teret mégis kihasználni. Fogazott tárcsákra hasonlító áttört, galériás födémeket találok ki egymás inverz játékában, háromszöghálóba illesztett üveglap betétekkel. Szigorúan csak két toronyban, a szinte párt alkotó északkeleti és délnyugati bástyában. A hátsó torony valami más, ő zárja az együttest. Arra a tengelyre van fűzve a víztoronnyal közösen, amely a gyártelep egyik meghatározó tengelye. Ebben a toronyban valami mást kell tenni. Szeretném újrafogalmazni a torony által rejtett kátránytartály emlékét.

A víztornyot a magasságokban megnyitom. Átjárást hozok létre a hátsó toronyhoz. Köteléket a két torony között. Ovális keresztmetszetű, pikkelyszerű üvegfolyosót. A toronyban rovar bábra emlékeztető, buborékként megjelenő tartályt tervezek. Vaskos lábakon pihen a torony tégla falazatán. A buborék nyitott az üvegfolyosóra és nyitott felfelé. Mint a csecsemőkori kutacs. Csak a fényt és a megpihenni vágyót ereszti be. Szelíd, puha és szép anyagokkal bélelt. Víztoronyból „táplált” unoka. Felfedem a torony titkát. A vasbeton héjat körülötte megnyitom. A megmaradt tartóvázat üveggel betétezem. Csak a buborékot láttatom. A belsőt békén hagyom. Az felfedezésre vár. Útvonal leírva.

Köszönetet szeretnék mondani a tervezést segítő szakmai tanácsokért:
-a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészettörténeti és Műemléki tanszékének
-konzulensemnek Daragó Lászlónak
-Turi Attilának
-szakági konzulenseimnek

és mindazoknak akik a munka során segítségemre voltak.

A terv megjelent 2010-ben a Közös tört c. kiállításon, melyért külön köszönet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészettörténeti és Műemléki tanszékének, dr. Vukoszávlyev Zoránnak, Szalai Andrásnak és a kiállítást szervező csapatnak.

Kassai-Szoó Dominika
2013. augusztus

Opponensi vélemény Szoó Dominika diplomatervéhez
avagy
Le az alapokig!

Először is tisztázzuk a felállást: én csak a legmélyebb szeretettel tudok az Óbudai Gázgyárra nézni. Ahogy telik az idő egyre inkább érzem, hogy az a hangulat, az a rend beépült csontjaimba is. Tudniillik ott nőttem fel, lehet, ettől kaptam gellert. Az Almási Balogh Lóránt által tervezett lakótelep patkó alakban épült, három szárnnyal, két talpán a művelődési otthon, bolt és könyvtár, közepén az óvoda és elemi iskola ( „a legfőbb közjószág a gyermek”, és akkor ezt komolyan is vették). Gyermekként átéltem, ma tudom, hogy az építészeti minőség, tartalom, a szociális gondolat és az építés története tökéletes. Tökéletes, mert egyensúlyban van minden porcikája és a 60-70-es évek sem tudtak rajta számottevő hibát okozni, csak a felszínt karcolták a garázssorok és tetőantennák. Lehetne azt elemezni, hogy a tervező hol helyezkedik el a Lechnertől Lajtáig meghúzott íven, hogy Kós, Zrumeczky vagy Árkay jobb házakat tervezett-e, vagy Saarinen, Gesellius és Lindgren Hvitträsk-je milyen hatással lehetett Almási Baloghra. Ez nem az én reszortom, de talán nem is érdekes. Az érdekes a helyénvalóság minden tekintetben, minden síkon.

Száz éve határoztatott el, hogy a Székesfőváros új légszeszgyárat építtet az ókori Aquincum területén (olyannyira ott, hogy gyerekként egy komplett freskót talicskáztunk be a Múzeumba a közműárokból, s akinek nem volt minimum két agyagmécsese azt be se vettük a bandába). Pályázatot hirdetnek, a zürichi Weiss tervét fogadják el, de működik a kamara és Reichl Kálmán átdolgozza a terveket, átvéve az eredeti tervek jelentős részét. 1913-ra felépül a gyár és mindkét lakótelep s működik a 80-as évek elejéig, amikor a földgázra áll át a gázhálózat. A gyár helyére felépül a Graphisoft park magas művészi színvonalú épületekkel. A szituáció más, a szociális gondolatot hagyjuk, ezt a 20-as évek modern gondolkodása amúgy is leválasztotta, s maradt a tiszta művészet és a szociális gyámkodás… Mementóként megmaradtak a technológia expresszív tornyai, és kerülgetjük a kérdést: mit kezdjünk velük?

Szoó Dominika az egyik legnehezebbre vállalkozott, amikor ezt választotta diploma feladatának, de megtalálta azt a pontot, melyből a megoldás kifejthető: a geometriát. A tornyok geometrikus, szabályos háromszög alaprajzi szerkesztését mintegy szellemi sugárként útnak indítja és a föld alatt kiterjeszti, még a raszter vonalakat is az eredeti modulban kivetíti a felszínre. Tudva vagy ösztönösen de olyan útra lép, mely a legmélyebb kapcsolatokat hordozzák a Földdel és a civilizációtörténettel: Hartmann háló, a Föld erő és mágneses vonalai, a prehistorikus menhírektől a Chartres-i székesegyház erővonalakat befolyásoló és univerzális építményei, vagy Frank Lloyd Wright prériházainál alkalmazott szerkesztésmódja.

A szerkesztési rasztert a terv nem csak absztakcióként kezeli, de meg is mutatja, fényből fonja s praktikusan megadja vele a föld alatti világ bevilágítását. A bejárat tektonikus kiemelése, a kávézó terasz ugyanilyen süllyesztése talán az egyetlen lehetséges magatartás egy ilyen helyzetben. A rasztervonalak és hasítékok folytatása a bejárati tetőn erős gondolat, talán még határozottabb töréseket is elviselt volna. A belső terek egymásba folyatott rendszere, az egyes funkciók elhelyezése izgalmas belső teret eredményez, ráadásul az alaptestek helyzete miatt a padlófelület mozgatásával egy föld alatti táj alakul ki. (Megint csak ősi kapcsolat: a föld alatti inverz világ képe akár ezoterikus síkon, akár a minden magyar településen hallható falvak közötti titkos pincerendszerek képében).

Innen jön a neheze, mit kezdjünk a vizes-gázos technológiára épített tornyokkal. A terv különböző szimpatikus funkciókat javasol: a víztoronyba kilátó kávéházat, alkotó és kiállító tereket, előadótermet. Az alaphangulatként a mai, technológiától megfosztott állapot térélményére bazíroz, ezt erősíti galériákkal, hidakkal. Az északi toronyba póklábakon álló buborék előadóterem utal a technológiai tartályokra, szokatlan, biomorf támasztékai szervesen illeszkednek a toronyba. Ugyanezt a szerkesztést folytatja a víztornyot összekötő üvegfolyosónál, mely érintetlenül hagyja a meglévő belső homlokzatot. Szimpatikus, hogy így elválik az új az eredetitől, a belsőben mintegy bútor vagy technikai járófelület elemként mindvégig alázatosan másodlagos elemként jelennek meg.

Amivel viszont vitáznék: az a torony felső szintjének kiüvegezése. Határozott és egyben a vasbeton szerkezetet tiszteletben tartó gesztus, de két oldalról is kétségeket vet fel. Egyrészt hogy van e jelentősége az előadó terem buborék megmutatásának, vagy ha igen, akkor miért marad ez kontúron belül? (Ha ilyen fontos kidughatná magát egy kicsit a napra.) A másik kétség, hogy az oldalfal függönyfalas, könnyedséget sugalló kialakítása nem teszi-e súlytalanná a harmadik tornyot, nem lenne szerencsésebb a tört tetőfelület felső palástját üvegezni, mint ahogy azt a bécsi Gasometer együttes két hengerénél tették. A belsőben elérni kívánt térhatás, a bevilágítás ugyanúgy meglenne. Ezen lehet gondolkozni, de számomra egyértelmű, hogy itt egy nagyvonalú, jól megfogott, mély gondolati tartalmakhoz köthető tervet látunk, melyhez –nem csak, mint érzelmileg elfogult- csak gratulálni tudok.

Budapest. 2007 Szentiván napja

Turi Attila
építész
volt gázgyári óvodás