Épületek/Közösségi építés

Off-Mustra ‘20 – Hello Wood építészeti alkotófesztivál a Balaton-felvidéken

2020.08.31. 08:06

A Hello Wood építészeti stúdió építései az elmúlt évtizedben hozzátartoztak a nyárhoz: idén Off-Mustra címmel jött létre építészeti fesztiváljuk. A fából megépített installációk, téri beavatkozások, téralakító tárgyak látványos építészeti eredményét most is örömmel adjuk közre, de a lényeg az építésben résztvevők számára nem csak ez: legalább ilyen fontos a csapatban való alkotás élménye, a fizikai munka megtapasztalása, magának a közösségnek a megélése. Vírus-korszakban utóbbi talán mindennél fontosabb.

A koronavírus járvány gyökeresen felforgatta a közösségi együttlét szabályait, korlátozta az élettereinket. Ám a válság sokszor magában rejti a lehetőséget is, lehetőséget a megszokott utak újragondolására.  A nagyléptékű installációk és szerkezetkész házak tervezése-kivitelezése mellett oktatási programok szervezésével is foglalkozó Hello Wood stúdió a lezárás kezdetétől reménykedett abban, hogy idén is rendezhet közösségi programot. Nyár elejétől szabaddá vált az út, így fogalmazódhatott meg az Off-Mustra építészeti fesztivál terve. 

Mivel a karantén alatt az egyetemek átálltak az online oktatásra, a közösség, a kézzel készítés élménye még inkább felértékelődött az építész képzésben résztvevő hallgatók számára. A Hello Wood hitvallása, hogy kézzelfogható élményekre van szükség felelős és érzékeny építészek neveléséhez. Az augusztus elején megrendezett Off-Mustra tábor formabontó szakmai fórumot nyújtott a hallgatóknak, lehetőséget a találkozásra, a közös alkotásra, a szakmai fejlődésre. Az alkotófesztivál alatt a Művészetek Völgye településeire, Vigántpetendre, Kapolcsra és Taliándörögdre készültek közösségi installációk a résztvevő 8 építészeti egyetem jóvoltából. A diákoknak egyedülálló élményt ad, hogy az ötleteik, terveik megvalósulhatnak, hogy egy közös alkotói helyzetben vehetnek részt az egyetemi oktatókkal. A helyszíni építés is hasznos tapasztalatot ad – nem csak a gyönyörű, inspiráló természeti környezet jóvoltából –, a polgármesterek segítségével olyan helyeket fedeztek fel a csapatok, amelyek az ott élők számára is rejtettek, vagy egy friss nézőpont segíthet az újragondolásukban. Az elkészült 7 alkotás mindegyike 1-1 különleges helyi történethez kapcsolódik. Az egyébként is gyönyörű környéken az installációk végigjárása extra programpontot nyújthat egy kirándulás során.

Nessius: Az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának Nessius padjai a Vigántpetend feletti dombon található Római Őrtorony kilátó köré települtek. A csapatot elkápráztatta a tornyot körülvevő természeti környezet és a kilátás a Dörögdi-medencére. A megállásra, merengésre bíztató pad-kompozíciónak nem akartak egy pontot kitűzni a lankás dombon: két szalagdarab bukkan ki a rézsűkből, amelyek bármikor tovább kígyózhatnak a környező dombokon...

Csapatvezetők: Fülöp Tamás, Oravecz Péter

Csapattagok: Kósa Roland, Kurmai Kristóf, Sápi Tamás, Vadász Róza, Virág Norbert

 

Centipad: A Budapesti Műszaki Egyetem és a győri Széchenyi Egyetem közös csapatot indított. Installációjuk, a Centipad Vigántpetend főutcáján két ház közötti csurgó-résre reflektál, amely jellemző településképi elem. Koncepciójuk ezt a különleges, meseszerű teret alakítja át és terjeszti ki egy többfunkciós ülőbútor formájában. A „foghíj" előtti teresedésre készített bútordarab a rés méreteit lekövetve kikúszik belőle és körbeöleli a zöldfelületet.

Csapatvezetők: Bach Péter, Élő József, Lassu Péter, Zétényi Zsófia

Csapattagok: Angelidisz Aphrodite, Fülöp Botond, Gévai Borbála Ilona, Kovács Attila, Magda Zsófia, Szabolcs Marcell Gábor, Szemes Viktória, Truhlig Noémi

 

Lépcső: A Pécsi Tudományegyetem alkotása, a beszédes nevű Lépcső, a régi kapolcsi faluhatáron fekvő elszigetelt, fákkal benőtt teret teszi megközelíthetővé. A kis liget az évszázadok során volt már temetkezési hely és szánkódomb is. A község  lakosainak szándéka, hogy újra a közösség számára használható hely legyen belőle. Ezt a gondolatot szeretné segíteni a lépcső, amely a ráhajló növényzettel kapuszerű bejáratot alkot.

Csapatvezető: Zilahi Péter

Csapattagok: Halupa Eszter, Kovács Brigitta, Lukács Fanni, Milanovic Cecília, Török Zsolt Imre

 

Padok a kapolcsi ravatalozóban: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem csapata a kapolcsi temető ravatalozójába készített különleges ülőpadokat. A padok elkészítéséhez előző táborokból maradt faanyagot tömbösítettek, majd egy japán felületkezelési technikát, a shou sugi ban-t alkalmazva tartósítottak. A kb. 300 kilós fatömbök felületét nyílt lánggal perzselték meg, így megmaradt a nyersanyag esztétikája, de a fa ellenáll az időjárásnak és a kártevők támadásának is. A padok alatti talpfák pedig a temető kerítés elemeinek  felhasználásából származnak.

Csapatvezetők: Bene Tamás, Guba Sándor, Vass-Eysen Áron

Csapattagok: Dresch Anna, Soóki-Tóth Anna, Szabolcs Kira, Veres Dóra

 

Csocsocsocsó:  Taliándörögd egyik központi közösségi tere a focipálya és környéke, ahol nemrégiben épült szülői összefogással játszótér is. A Budapesti Metropolitan Egyetem csapatának többfunkciós Csocsocsocsó asztala gondoskodik róla, hogy a gyerekek mellett a szülők se maradjanak játékok nélkül. A 4 méter hosszú (!) asztal akár egy középső “zsilippel" meg is felezhető, így a másik oldalon zavartalanul folyhat a malom és sakkjáték vagy az étkezés a felfestett táblákon.

Csapatvezető: Pintér Márton

Csapattagok: Dorka Zsanett, Katatics Kinga, Kiss József, Lippai Vivien Andrea, Lovas Krisztina, Manhertz Ingrid, Szurduk Dóri

 

Átlátó-kilátó: A Szent István Egyetem Tájépítészeti Karának háromszöges szerkesztésű Átlátó-kilátója egyedülálló panorámát nyújt a Dél-Bakony vidékére. A csapat a moiré hatás térbeli megjelenítését tűzte ki; az installációval szemben állva sík felület tárul elénk, de közelebb érve a tér kinyílik és belátunk a háromszög alapú hasáb terébe. Az installáció jó eséllyel fog emblematikus pihenőpontként szolgálni az elhaladó biciklisek számára, hiszen már az építés alatt is sok kíváncsiskodó zsongta körül a csapatot.

Csapatvezetők: Török-Szabolcs Bence, Weiszer Ádám

Csapattagok: Bolvári Viktória, Fazekas Gréta, Fazekas Mihály, Klenczner Tamás Áron, Nagy Emese, Pizmány Marcell, Szárnyas Patrícia Helga, Szentkuti Alexandra Edit

 

< cím nélküli > : A Debreceni Egyetem Szt. András templomromhoz készült gótikus ívű < cím nélküli > installációja alázattal közelít a Klastrom megmaradt szerkezetéhez, nem akar ráépülni arra. A szentéllyel szemben, a régi templomhajó elején elhelyezett, bejáratszerű kétszemélyes tér az alkotók szándéka szerint kijelöli az egykori szakrális tengelyt, mintegy újrafogalmazza az 1600-as években megsemmisült templomteret.

Csapatvezetők: Boros Miklós János, Keller Ferenc, Zombor Gábor

Csapattagok: Bodorkos Diána, Czirják Róbert, Kaponyás Klaudia Kármen, Kiss Katalin Kitti, Máté Gábor, Skrabák Julianna, Zsupos Zoltán

 

A program az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

 A Hello Wood anyagából szerkesztette Somogyi Krisztina